3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. november 15.

Irány a PLUTO, hiszen Szabad Az Á!

Copyright:

A Pluto független zenekar, egyedi, dalközpontú, táncolható stílussal. A Biorobotban is felbukkanó Nemes András gitáros-énekes vezette együttes ösztönösen vegyíti a hazai alternatív hagyományokat, a rockabillys lüktetésű beatzenét, az orosz matrózdalok világát, valamint a kétezres évek garázsrockos hangulatait. A Pluto vendége a francia Jack of Heart nevű banda lesz november 23-án a Szabad Az Á-ban.

PLUTO (H)

A fővárosi klubporondot 2004 óta oda-vissza bejáró kvartett tavaly új lemezzel jelentkezett, a játékos és eredeti barkács pop-rock albummal, a Menedékkel, amelynek első igazi slágerét, a Szilánkot az MR2 szilánkosra játszotta. A dal 2009 júliusa és októbere között folyamatosan szerepelt a leggyakrabban játszott előadók TOP 30-as listájában. Az Exit magazin 2009-ben az év 5 legjobb magyar albuma közé választotta a korongot. Azóta a “majdnem hires” zenekar a szabadság lehetőségeit megéneklő, magyar szövegű műsorával aktívan koncertezik. 2010-ben a Fishing on Orfű, az EFOTT, a Campus Fesztivál és a Sziget közönségét is meghódíthatták. Az MR2-t pedig újabb slágerrel, az Elszabdulás térrel ostromolják, melyből 2010-ben klip is készült. A quart.hu-n elismerő kritika kíséretében került sor a klippremierre. A Pluto soron következő, „Szemből szembe” munkacímű albuma előreláthatólag 2010 decemberében fog megjelenni a Narrator Records gondozásában.

A zenekar tagjai:
Nemes András – gitár, ének
Martinkó Tamás – gitár
Horváth Gábor – basszusgitár
Dudás Zsombor – dob, ének

JACK OF HEART (FR)

Salvador Dalí szerint a világegyetem kellős közepe a Perpignani vasútállomás, ezt 1965-ben vászonra is festette a mester. 2006-ban pedig ebben a dél-francia városban alapította meg Ilov Piero a Jack Of Heart elnevezésű rock’n’roll zenekart. A város innen, Budapestről nézve maga a földi paradicsom, közel a tengerpart, ahonnan látszanak a Pireneusok csúcsai, a borok kiválóak. Az ifjúság mégis unatkozik a sok gazdag és öreg helyi lakos között. Ezen az áldatlan helyzeten változtat a 90-es évek elején néhány fiatal, akik megalapítják a város első rock’n’roll zenekarát, a Beach Bichest. Innen nincs megállás, létrejön az első független mini kiadó (az azóta is működő) Nasty Product Records, és persze sorban alakulnak az együttesek: a Toxic Farmers, a Sonic Chicken 4, a The Fatals, a Mighty Go-Go Players. Na, az utóbbi kettőhöz történetünk főhősének Pierónak is köze volt, egyikben basszusozott, másikban pedig billentyűzött és énekelt. Aki az utóbbi 7-8 évben jó mélyre ásott a r’n’r alvilágában, az tudja, hogy mind a Fatals, mind a Go-Go Players igen elismert zenekarok voltak, mára pedig valamiféle kultusz is övezi ezeket a neveket. Ezt követte Piero részéről egy rövid, de fényes kitérő a zseniális montreali Demon's Claws soraiban, de közben már gyűjtögetett maga köré zenészeket. Így jött létre 2006 őszére a Piero-gitár/ének, Benji-gitár, Alsexo-basszus, Truxx.-dob felállás, amivel 2007-ben és 2008-ban (2008.04.12., Budapest!) is végigzenéltek egy-egy európai turnét. Ekkor még csupán két kislemezük jelent meg, de már abból a néhány számból is kiderült (pláne aki ott volt a koncerten és látta is őket), hogy Pieróék valami egészen különös keverékét játszák a korai Rolling Stones-nak, a Syd Barrett-féle pszihedéliának, és a '90-es garage punknak (The Oblivians, The Gories), aztán az egészre rázúdítanak egy jó adag gitárzajt. És ez az egész egyszerre tűnik gyermekien ártatlannak és borzalmasan feslettnek, elszálltnak és primitíven egyszerűnek. Még ugyanazon év novemberében ismét visszatértek Budapestre, itt a basszusgitárt egy hölgy, Aggy kezelte, csakhogy miután letette a hangszert, saját zenekara a The Magnetix dobszerkója mögé ült és ősasszony módjára verte azt szanaszét. 2009-ben kijött az első nagylemez a Born Bad Records-nál a 2006 és 2007 között rögzített dalokkal. Közben Piero körül lecserélődött az egész társaság, így idén áprilisban egy szinte teljesen új Jack Of Heartot láthatott a szolnoki és a budapesti közönség.

Körülbelül ezt a felállást hallgathatjuk meg ismét november 23-án a Szabad az Á-ban. Kihagyhatatlan!

A Földalatti KHE és az RNR666 közös szervezésében:
PLUTO (HUN)
JACK OF HEART (FR)
2010. november 23., kedd 21.00
Szabad az Á, VIII., Mikszáth Kálmán tér 2.
Belépő: 1000 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky