3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2010. szeptember 29. | Anikó

Zenél a város – A Zene Világnapja 2.0

Copyright:

Október 1-én A Zene Világnapját ünnepeljük, méghozzá minden túlzás nélkül, az egész világon. Pénteken Budapesten nehezen lehet úgy közlekedni, hogy ne halljunk egy-egy utcazenei előadást, de legfőképpen a belváros lesz elárasztva hangjegyekkel, amire persze majd minden alkalommal felkaphatjuk a fejünket. Jól hangzik, ugye?

A program már reggel 9-kor kezdetét veszi. A Jászai Mari téren Vadai Tamás akusztik showját hallgathatjuk meg. A nap folyamán több helyszínen fog felcsendülni a zene: például a Deák Ferenc téren, a Liszt Ferenc téren, a Vigadó téren, a Nyugati aluljáróban vagy a Ferenc körúti aluljáróban. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Fúvós Zenekara a Liszt Ferenc térre csempészik be a dallamokat. A kortárs zene kedvelői is találhatnak nekik tetsző előadást ezen a napon: igazi különlegesség várható a Deák téren, ahol a Fish! unplugged koncerttel várja az érdeklődőket kora délután.  De érdemes megvárni a többi fellépést is, hiszen az Esti Kornál énekese, Nagy István is zenélni fog este. A Zene Világnapjának zárókoncertjét 21:00-tól a The (Hated) Tomorrow nyújtja. Akinek nem lenne elég az egész napos zenei program, este a Dürer-kertben még hajnalig ünnepelhet, ugyanis itt tartják meg az after party-t. A belépés ingyenes és a Metrosection, a Kesh és a Mary Popkids fog fellépni, valamint a Nils lemezbemutatójára is sor kerül. Érdekes program lesz, ünnepeljük meg közösen A Zene Világnapját!

Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Weiter

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Weiter

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Weiter

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Weiter

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky