3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. szeptember 10.

A Placebo Budapesten

Copyright:

Mindig jó hír egy olyan együttes koncertje, akinek stabil rajongó tábora van – mint pl. a Placebo-nak. Brian Molko és zenekara nem először teszi tiszteletét kis hazánkban, de eddig mindig sikerült a maximális érdeklődést generálniuk és remélhetőleg nem lesz ez másként idén szeptember 15-én sem. Ekkor lépnek fel ugyanis a Budapes Sportaránában.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A koncertre jegyek már javában kapható és igen szép ütemben fogynak, így aztán nem érdemes sokáig halogatni a döntést jegyvásárlás-ügyben...

A zenekarnak tavaly jelent meg 6. stúdióalbuma Battle for the Sun címmel melyet a banda frontembere, Brian Molko így jellemzett: “nem is hard rock, nem is pop… inkább úgy mondanám, kemény pop”. Majd hozzátette: „olyan lemezt készítettünk, amelyből kiderül, az életet választjuk, kilépünk a sötétből a fényre…” „természetesen nem tagadjuk meg a sötét múltat, hiszen az is egy részünk, de a napfényt választjuk”

A fenti nyilatkozatokból kiderül a zenekar sokat változtatott korábbi szemléletén és ehhez igazította zenéjét is.

A Placebo 1994-ben alakult brit alternatív rockot játszó együttes. Jelenlegi tagjai Brian Molko, Stefan Olsdal és Steve Forrest.

1996-ot írtunk, amikor David Bowie-nak valaki megmutatta a Placebo demóit. Bowie-t annyira lenyűgözte amit hallott, hogy azonnal felkérte a bandát, kísérje el őt európai koncertturnéján. Ugyanebben az évben vették fel első lemezüket is. Ezt követően 2-3 évente jelentkeztek egy-egy új lemezzel és mindegyikről számos kislemez siker került fel a listákra. Dolgoztak együtt a pop-rock élet legkülönbözőbb kiválóságaival, Michael Stipe-pal (R.E.M.), Frenchman Dimitri Tikovoi-jal (Goldfrapp, the Cranes), a Linkin Park-kal...

Szeptemberben Budapesten élőben hallhatók Battle for the Sun album dalai, ugyanakkor a régebbi PLACEBO számokat is előadja a zenekar...

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky