3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. augusztus 31. | déka

Shakespeare, hip-hop, szellemidézés

Copyright:

A W.H. projekt, tavalyi lemezmegjelenésük óta koncertezik Shakespeare szonettjeinek egyedi átdolgozásaival, szeptember 2-án pedig a Törökfürdőben ad ízelítőt a remekbe szabott darabokból. Az esemény már csak azért is unikális, mert a Törökfürdő egyedi akusztikáját sem élvezhetjük egész évben, hiszen a programok, melyek között a W.H. koncertje is szerepel, mindössze öt hétig tartanak.

Talán minden fontosat, amit az emberi jellemről, szerelemről, halálról, küzdelemről és boldogságról el lehet mondani,  Shakespeare elmondta, leírta. 400 éve megfogalmazott gondolatai mai napig metszően igazak. Ha ezeket valaki „megénekli”, az elvárások vele szemben igen magasra szöknek.

Ki idézi meg egy reneszánsz költő szellemét a fürdőjében? Ki veszi a bátorságot, hogy kifacsarja, újraélrtelmezze, hip-hop és spoken word köntösbe öltöztesse, elénekelje, eldalolja a ködös albion zsenijének remekeit?

A W.H. projekt életrehívója Márkos Albert csellista és komponista, aki dolgozott a Tilos Rádióban is, de számtalan színházi darab és film zenéje fűződik nevéhez (pl. A fény ösvényei, vagy az extrahíres és húsbavágó Taxidermia), Gryllus Samu hasonló terepeken edzett katona: a Hukkle zenéjét köszönhetjük neki.

A csoportban két popforma is feltűnik, egyikük főleg a Smárton Trióból, és a Kiss Erzsi Zenéből  ismerős perkamester G. Szabó Hunor, másikuk pedig Sena, aki mint tudjuk, magyar-ghánai underground díva, a BLE és az Irie Maffia hangja, valamint a WAN2 magazin augusztusi számában található „Ha lenne egy szupergroupod, ki lenne az énekes?” szerkesztőségi kvíz toplistás helyezettje is.

Ilyen alapanyagokból persze még kisülhetne rossz is, de szerencsére nem ez történik. Az arányok helyes megválasztása remekül működteti a minimál freejazzes (igen, ez talán egy oximoron) és kortárs kamarazenei elemekkel beoltott hip-hopot/spoken wordöt és Sena érzelemgazdag hangját. Pláne hitelessé teszi az egészet a művésznő jelenléte, és hogy mint valami ős-Földanya próbál minket szeretettel a helyes út felé terelni.

Az ötödik, utolsó hetébe lépő Kultúrfürdő eseménysorozat darabjaként tehát a W.H koncertje feledhetetlen szórakozást kínál mindazoknak, akik csak valami egészen különlegesre és egyedire kíváncsiak, de azon pallérozottabb Shakespeare fanoknak is, akik kedvencüket egy speciális akusztikájú helyen szeretnék más szemszögből felfedezni.

déka

Szeptember 2. 20:00, Törökfürdő
A nagy érdeklődésre való tekintettel előzetes regisztráció ajánlott.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Tovább

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Tovább

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky