3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2010. július 20.

A CocoRosie a legizgalmasabb!

Copyright:

Immár tényleg csak egyetlen hét maradt arra, hogy akik eddig még nem tették meg, jegyet váltsanak a CocoRosie koncertjére! Bár az eseményig még valóban egy hetet kell várnunk, ám a régi rajongók tudják, hogy a nővérek, ha csak tehetik, turnéjuk során ellátogatnak a helyi teázókba egy kis kikapcsolódásra. Informátoraink elárulták, hogy a lányok már egy nappal a koncert előtt Budapestre érkeznek, így érdemes lesz előző nap végigjárnunk ezeket a helyeket a fővárosban, hátha épp belebotlunk a zenekarba. De az is előfordulhat, hogy éppen a Gödör Klubban lelik meg kedvenc italukat!

A XXI. század egyik legizgalmasabb  formációja, az amerikai származású, ám Párizsban élő mitikus lánytestvérek által vezetett CocoRosie. A Björk-ös, elvarázsolt énekes vonalat tovább örökítő csapat már a körülöttük keringő legendákkal is egycsapásra kivívta a sajtó figyelmét, de az ezzel egyenes arányosságban álló zenei besorolhatatlanságuk méltán tette népszerűvé már legelső, a lányok fürdőszobájában rögzített albumukat. Az első két stíluslemezt követő harmadik, jóval populárisabb hangzóanyaguk után a most májusban megjelent Grey Oceans ismét egy fejtörésre okot adó lemez lett, bemutató turnéján, melynek budapesti állomása július végén lesz a Gödör Klubban, mindenki önállóan döntheti el, popzene vagy klasszikus, vidám vagy szomorú, modern, vagy hagyománykövető-e.

A testvérpár kacifántos életútja, a szüleikkel való vándorló gyermekkoruk, az egymástól elszakadás, majd mitikus újra egymásra találás, az indiánokat követő édesapa, és az elszállt (élet)művész édesanya mind-mind befolyásoló tényezők lehetnek abban a folyamatban, mely ezt a varázslatos hangulatú zenét eredményezi. Két testvér, akiket elszakított az élet, majd újra összehozott, hogy sokunkat boldoggá tegyenek zenéjükkel, megjelenésükkel és koncertjeikkel.

A most megjelenő Grey Oceans albumukon a sötét és nyomasztó dallamokat inkább a kedélyesebb történeteket idéző játékos futamok váltják fel. A korábban csupasz gitár- (vagy már-már zaj-) zene, immár finom elektronikus ritmusokkal, lágy hárfa és zongorajátékkal egészül ki, köszönhetően a neves jazz-zongoristának, Gael Rakotondrabe-nek, valamint arab és távol-keleti hatások is érződnek a dalokban. Az album eklektikus keveréke a népi és elektronikus zenéknek. Keleti spirituálék, ipari zajok, finom hangszerek teszik még kaotikusabbá a hangulatot, hogy aztán ebből a káoszból merüljön fel a szürke tenger felszínére az a végső egység, amit egyszerűen csak úgy jellemezhetünk: CocoRosie.

Belépő elővételben 3500 Ft, a program napján, a helyszínen 3900 Ft.
Jegyek válthatók a Gödör Klub kávézójában, ill. online a www.vilagveleje.hu oldalon keresztül.

CocoRosie: Grey Oceans lemezbemutató koncert
2010. július 26., hétfő 20:00
Gödör Klub

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. A continua

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. A continua

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. A continua

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. A continua

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky