3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2010. június 11.

10 Mark Knopfler érdekesség

Copyright:

A gitárzene szeretőinek már nem kell sokat várniuk Mark Knopfler 2010-es budapesti fellépésre. Bár az énekes hetek óta hát problémákkal küzd, de ebből szerencsére koncertjein a közönség semmit nem vesz észre, csupán a kísérőprogramokat kellett minden városban lemondania, hogy minél több ideje jusson piheni és regenerálódni.

Erre szüksége is van, hiszen nagyon sűrű a turné menetrend, szombaton még Bécsben ad koncertet, onnan érkezik meg július 4-én, vasárnap Budapestre.

A technikai építés kora reggel kezdődik majd az Arénában, és bár látványos technikai különlegességekre nem számíthatunk, de hangtechnikában ez a turné a világ legmagasabb színvonalú produkciói közé tartozik.

A felszerelést összesen 4 kamion és 2 busz szállítja városról városra, nálunk 45 magyar segíti reggeltől a stáb munkáját, hogy már délutánra kész legyen minden, hiszen Mark Knopfler minden helyszínen maga szereti végezni a hangbeállást.

A koncert alatt nem lesznek pirotechnikai elemek, azonban füstgépet néhány dalnál használnak.

A magyar származású sztárnak nincsenek extra kívánságai a színfalak mögött sem, a zenekarral együtt helyi ételeket kértek; közös öltözőt használnak, amelyet csak kanapéval, állólámpákkal és 2-3 tükörrel kell berendezni.

A budapesti előadás előtt várható kapunyitás 19 óra, nem lesz előzenekar, hanem 20 órakor már Mark Knopfler lép színpadra 7 fős zenekarával, 2 órás koncertet adva.

Erre a rendezvényre sem lehet üveget vagy palackot behozni, és a videókamerák, illetve professzionális fényképezőgépek is tiltó listán vannak.

Azonban a művészt a legjobban a mobiltelefonok és vakuzás zavarja koncert közben, ezért közvetlenül az előadás előtt meg is fogják kérni az Aréna közönségét, hogy Mark Knopflerre és a zenekarra való tekintettel az előadás alatt ne használják mobiltelefonjaikat és kameráikat; ráadásul az általános tapasztalat az, hogy ezek a tevékenységek a közönség nagy részét is bosszantja.

Jegyeket még kaphatók az előadásra a helyszínen és a jegypénztárakban, illetve a www.livenation.hu oldalon keresztül.

10 Mark Knopfler érdekesség:

- Bár azt többen tudják róla, hogy gitártechnikájára jellemző az ujjakkal történő pengetés; azt azonban már kevesebben, hogy a modern rock történetében ő a legelismertebb pengető nélkül játszó gitáros

- A Rolling Stone magazin minden idők 100 legjobb gitárosának listáján az élmezőnybe rangsorolta Mark Knopflert

- Apja magyar, zsidó származású mérnök volt, édesanyja azonban már skót

- Édesapja, Knöpfler Ervin 1939-ben, a magyarországi zsidótörvények hatására emigrált Nagy-Britanniába

- Zene iránti érdeklődését anyai nagybátyjának harmonika- és zongorajátéka keltette fel

- Mark Knopfler zenei újságíróként kezdte karrierjét

- Testvérével és két barátjával Cafe Racers néven alapította meg zenekarát, de az első demót már Dire Straits néven vették fel

- A Dire Straits után egy másik együttest is alapított, a Notting Hillbillies ma is aktív frontembere

- Mark Knopfler meglehetősen sok filmhez írt zenét, melyek többnyire sikeresebbek lettek még a filmeknél is (1983 Local Hero, 1983 Comfort And Joy, 1984 Cal, 1987 Last Exit To Brooklyn, 1987 The Princess Bride, 1998 Wag The Dog, 1998 Metroland, 2001 A Shoot At Glory)

- Magyarországon először 1985-ben lépett fel

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. More

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. More

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. More

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. More

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky