3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. április 14.

Hopp! Dreadzone lemezbemutató a Gödörben

Copyright:

Izgalmas összeborulás London és Budapest között. Egymásra talált británia legnépszerűbb electro csapata, a Dreadzone és a budapesti koncertélet egyik legdinamikusabb zenekara, a The Carbonfools. A két brigád annyira összehaverkodott, hogy a május 8-i Gödör koncert után, ősszel kétszer is együtt lépnek fel, de már az Egyesült Királyságban.

A május 8-i koncertnek nem csak az a különlegessége, hogy új nemzetközi barátság született, hanem, hogy a Dreadzone itt mutatja be új, Eye on the horizon című lemezét, amit Magyarországon először majd a koncerten lehet kapni az 1G Records jóvoltából.

2010. április 26-án kerül napvilágra a Dreadzone várva várt új albuma, az Eye on the horizon. A lemez egyaránt épít az együttes korábbi sikereire, a bevált dolgokra, de újító törekvések is mutat. A fiúk pont ott folytatják, ahol a Top 20-at is megjárt Little Britain számmal abbahagyták. Ezúttal tíz új számban születik újjá a banda, melyekben a kiteljesedett dalszerzői stílushoz egy táncos dub háttér társul. Ez a stílus tette őket a szigetországi tánczenei színtér egyik legeredetibb és mindig új utakat kereső előadójává, hangzásukat pedig mások tovább alakítottak. Az MC szerepeltetése és a reggae-s vokálok tökéletesen összhangot alkotnak az élő gitárzenével, az elektronikus beat-tel és a dub basszussal. Olyan ikonikus betéteket használnak a számokban, mint a ’Long Good Friday’ legendás témája a Gangster-ről, egy szöveges betét Woody Guthrie-től, vagy Dennis Browns klasszikus száma (Whip Them Jah) a Greensleeves gondozásában megjelent American Dread című albumról – mind kiválóan kiegészítik a Dreadzone hangsúlyos basszus és beat hangzását.

A Dreadzone története az Alan McGee által alapított Creation Records lemezkiadóval és az átütő sikerű első albummal, a 360-nal kezdődött. A Second Light című nagyhatású, 1995-ben megjelent lemezük további sikerek mellett John Peel támogatását is meghozta, aki szerint a Second Light minden idők legjobb 10 lemeze között van. Az albumról a Little Britain című Top 20-as sláger azóta klasszikussá vált.

Az új felállást az alapító tag Greg Dread, az eredeti basszmester, Leo Williams, az összetéveszthetetlen MC Spee, a Studio One legendás énekese, Earl 16, valamint a gitáros Chris Comption és a technikai make-up-ot biztosító Chris Oldfield alkotják. Az együttes hatása nem korlátozódik a dub-alapú zene mai színterén betöltött úttörő szerepükre, hanem visszanyúlik a 80-as évekbe, Mick Jones Big Audio Dynamite nevű bandájának ritmusszekciójáig. Gyökereik a nyugat londoni sound clash-ben gyökereznek, és idén immár 25 éve lesz, hogy Leo és Greg dob és basszus hangzása és sajátos ritmusa töretlenül és sikerrel dübörög Nagy-Britannia koncerttermeiben.

A Dreadzone ezúttal is dübörögni készül a koncerten, ahol az egyedülálló brit banda zenéjének és találékonyságának is szem- és fültanúi lehetünk.

Előttük a The Carbonfools legénysége mutatja meg újra, hogy mennyire tudja megtáncoltatni a budapesti közönséget. Ráadásul új számokkal is készülnek, amelyek a hamarosan megjelenő nagylemezen is hallhatóak lesznek.

A csapat első nagylemeze a Poisoned Goulash még 2004-ben jelent meg. A hangzásvilágot az elektronikus alapok és az élő hangszeres muzsika fúziója határozza meg. Zenéjük a rock, blues, reggae, dub, disco, folk, ethno, darkwave és a mai modern elektronikus műfajok egyvelege.

2006 nyarán csatlakozott a zenekarhoz Fehér Balázs, akivel 2008 októberére elkészítették második nagylemezüket Carbon Heart címmel. Az album nagy közönségsikert aratott, oly annyira, hogy szinte sehol nem lehet megszerezni.

Dreadzone (UK): Eye on The Horizont lemezbemutató
és The Carbonfools (H)
 koncert
utána dj: Titusz & Zsazsa
2010. május 8.
Gödör Klub
A belépőjegy ára: 2000 Ft
Jegyek elővételben április 15-től kaphatók a Gödör Klub kávézójában, ill. foglalhatók a www.vilagveleje.hu oldalon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky