3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. március 26.

A japán pop-rock nagymenői Budapesten

Copyright:

A tavalyi nagysikerű Miyavi koncert sikerén felbuzdulva egy újabb neves visual kei bandát sikerült hazánkba csalogatni az LM.C személyében. A bulinak a budapesti Diesel klub fog otthont adni, ahol április 10-én láthatjuk az elhíresült duót. Térségünkben az LM.C Európa-turnéja csak Budapestet érinti, így minden bizonnyal különleges estére lehet számítani.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az LM.C (akik weboldaluk címében Lovely-Mocochang.com-ként oldják fel nevüket) megalakulásánál is muszáj kiemelni a Miyavi-val való kapcsolatot, hiszen az egyik egykori gitáros, Maya alapította a zenekart még 2006-ban. A – szintén abban az évben feloszló - Pierrot-ból érkező Aiji-val (ének) kiegészülve nekiláthattak elképzeléseik megvalósításának, nevezeten az „új évszázad electrorockjának”. Debütálásuk rögtön két kislemezzel történt: a "Trailers [Gold]" és a "Trailers [Silver]" segítségével a kritikusok és a zenekedvelők figyelmét egyaránt felhívták magukra.

Nem sokkal később újabb kislemez követte az eddigieket, „Oh My Juliet” címmel. Remekül eltalált, fülbemászó dallamaiknak és a roppant színes, változatos zenei aláfestésnek köszönhetően hamar nagy sikerekre tettek szert, több nótájuk animék (azaz japán stílusú rajzfilmek) főcímdalaként vált ismertté. Innentől fogva természetesen már nem sokat kellett várniuk, hogy Japánon kívül is koncertezhessenek, a látvány és a zene együttes hatása pedig világszerte mindenkit lenyűgözött.

Rajongóik kitörő lelkesedéssel fogadják őket a világ bármely pontján, és a közönség a nyelvi korlátokat nem ismerve énekli a japán szövegeket. A fellépéseiket továbbá az teszi még különlegesebbé, hogy - mint minden visual kei formáció - különösen erős hangsúlyt fektetnek a külsőségekre, megjelenésükre is – elég csak megtekinteni néhány fotó vagy videót róluk.


Az extrém frizurák, látványos sminkek és szokatlan ruhák mind-mind szerves részét képezik az előadásnak. Első látásra furcsa lehet nekünk ez a keletről indult stílus, vagy például az a tény, hogy a képeken látható kisfiús kinézetű tagok már túl vannak a harmincon, de a visual kei a japán zenekultúra egyik legegyedibb és legnépszerűbb megvalósulása.

Az LM.C élőben természetesen kísérőzenészekkel egészül ki, és a minden bizonnyal felejthetetlen budapesti koncertet a korlátozott befogadóképességű Diesel klubban lehet majd megtekinteni április 10-én. Jegyeket érdemes elővételben váltani a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - vagy a www.ticketportal.hu oldalon.

Tudnivalók:
2010. április 10.,  szombat 19.00 óra
Budapest, Diesel (volt E-klub)
LM.C koncert
Belépő: 5500 Ft.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky