3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. február 2.

A Les Hurlements d’Léo a Gödörben

Copyright:

Igazi multietno-világzenés est várható február 4-én a Gödör Klubban, ahol újra végigtáncolhatjuk a média által csak második újhullámos Mano Negraként emlegetett Les Hurlements d’Léo koncertjét, elmélázhatunk a Maszkura különleges szövegvilágán Tücsökraj harmonikajátékával kiegészítve, és mindezek előtt a Gödör Klubban még új, de a folk világában már ismert Folk Error is jelen lesz. Végül DJ Jutasi szintén különböző népek zenéivel táncoltat majd záróráig, vagy azon is túl.

A Folk Error zenekar 2006. óta zenél együtt, a rockzenét megfelelő arányban keveri a népi motívumokkal, erre utal a hibásan játszott folkot sejtető név is. Hogy mennyire nem is hibáznak a srácok, hamar kiderült, ugyanis kevesebb, mint négyéves fennállásuk alatt számos tehetségkutatón díjazták őket, és általában elmondható, hogy minden koncertjük felkelti és az utolsó hangig ébren is tartja a közönség érdeklődését.

A Maszkura és a Tücsökraj vezeti majd le a debreceni folkendroll bandát, és aztán fel a francia csapatot. Ez a zeneileg és hangulatilag is igen izgalmasnak mondható formáció, akik ráadásul határontúli zenei alapokat hoztak magukkal, és azt mixelik a bárhangulatot idéző tangóharmonika- és gitárfutamokkal, méltó átmenetet képez majd a két, egyébként stílusában nem is olyan különböző koncert között.

A magyar nézőknek már nemigen kell bemutatnunk a Les Hurlements d’Léo, francia újhullámos sanzont játszó bandát. Négyszer léptek fel eddig a Sziget Fesztivál Világzenei színpadán, de tulajdonképpen az egész világ koncertközönsége ismerheti munkásságát, hisz Kanadától Ausztráliáig, Japánon és Oroszországon keresztül egészen Szíriáig számos színpadon megfordultak már.

A Bordeaux-i bárzenéléseket követően a ’90-es évek végén indult be a karrierjük. Legtöbbször a Mano Negra és a Les Négresses Vertes méltó utódjaként emlegetik őket, ahogy a tradicionális francia muzsikát cigányzenével vagy éppen kubai ritmusokkal elegyítik, ahogy egymás mellett játszik a nagybőgő és a trombita, vagy a tangóharmonika és a hegedű. Valódi francia alternatív zenei egyveleg, dinamikus fellépések, széles mosolyú, táncos bulihangulat jellemzi egy-egy estjüket.

Az estére a belépőjegyek a koncert napján válthatók a helyszínen 1200 Ft-os áron.

2010. február 4. (csütörtök) 20.00
Budapest, Gödör Klub
Folk Error, Maszkura és a Tücsökraj, Les Hurlements d’Léo

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky