3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. január 29.

Világgödör a Carbonfools és a HS7 kíséretében

Copyright:

2010-ben újra folytatódik a Világgödör sorozat a Gödör Klubban. Január 29-én, pénteken a The /hated/ Tomorrow, a Heven Street Seven és a The Carbonfools koncertezik, de lesz még performansz tánc előadás is, Juhász Kata vezetésével és persze nem maradhat el a Vida Tóni féle Tordas Rádió Party sem.

Az estét a The /hated/ Tomorrow nyitja. A zenekart 2005-ben alapította 4 barát. Az első két év az útkeresésről szólt, számaik ekkor még angol nyelven íródtak. A bemutatkozó EP 'Morse Poetry' címmel jelent meg, ezután egy tagcserét követően a zenekar szinte újjászületet. 2007-ben elkészült a második EP, Morse Poetry II. címmel. 2008-ban a rendszeresebbé váló komoly koncertek után vették fel debütáló lemezüket Klausztrofóbia címen. A dalszövegek egy dal kivételével már magyar nyelven íródtak. Az album címadó számához klipet is készítettek. 2009-ben megnyerték a Red Bull - Made in garage tehetségkutatót és leforgathatták második klipjüket Discotech címmel.
Szombat este újra bizonyíthatnak a fiúk, ezúttal a Gödör közönségének.

Ezután kikapcsolódásként a Juhász Kata rendezte Café de la Dance-t élvezhetjük. Az előadás egy bevált francia mintákat követő esemény, melynek során a színpadi tánc performansz keretében kilép a színházi közegből, hogy olyan közösségi tereket vegyen birtokba, ahol a néző új kontextusban, testközelben találkozhat a tánccal.

A HS7-t talán már nem kell bemutatni az alternatív zenét kedvelőknek. A népszerű együttes idén ünnepli 15 éves születésnapját, melyre különlegességekkel - többek közt dupla válogatáslemezzel és jubileumi koncertekkel - készülnek. Majdnem másfél év munka után 2008-ban a fiúk elkészültek a 8. albumukkal, mely a Jazz nevet viseli. Az első sláger a Szia lett, amiből videóklip is készült. 2009 novemberében mutatták be a második klipet, a Hullik a zápor című számhoz. Az album hangzásvilága merőben más az eddig megszokott HS7 stílushoz képest. A fiúk szerettek volna kibújni a bőrükből, és ez sikerült is nekik, Tövisházi Ambrus segítségével. A Jazz-t 2009-ben az év alternatív albuma kategóriában Fonogram-díjra is jelölték.

Az este folyamán persze az új számok mellett helyet kapnak majd a megszokott régi slágerek is, mint pl. a Dél-Amerika, a Márta vagy a Tudom, hogy szeretsz titokban.


Az I-re a pontot a The Carbonfools teszi fel. Az idén 10 éves együttest DJ Titusz és Tóth Szabolcs szitárművész alapította. (Szabolcs időközben kiszállt a zenekarból) A 2001-es Sziget Fesztiválon debütáltak Titusz & the Carbonfools néven. Első nagylemezük Poisoned Goulash (Mérgezett gulyás) címmel 2004-ben jelent meg. „Kiélhetem a különféle perverzióimat” – nyilatkozta anno Titusz és ez jól megnyilvánul a zenéjükben. A hangzásvilágot az elektronikus alapok és az élő hangszeres muzsika fúziója határozza meg. Zenéjük a rock, blues, reggae, dub, disco, folk, ethno, darkwave és a mai modern elektronikus műfajok egyvelege. Fennállásuk alatt rengeteg remixet készítettek olyan előadóknak, mint például a Kispál és a Borz, Korai Öröm, Kimnowak. Angliában három maxilemezük jelent meg, melyek igen kedvező fogadtatásban részesültek.

Az együttesben számos vendégművész szerepelt, mint például. Szűcs Krisztián a HS7-ből. Állandó énekese csak 2006-ban lett a zenekarnak, Fehér Balázs személyében, akit korábban a kifutókról ismerhettünk, hiszen modellként dolgozott. A második albumuk 2008-ban debütált, Carbon Heart néven. Az új lemezen érezhetően már inkább az élő hangszeres muzsika van túlsúlyban. Hamar a rádiók kedvence lett a Furilla, a The Line vagy éppen a Cash amiből a legújabb videóklipet nemrég mutatták be.

Balázzsal együtt az esztétikai élmény immár adott, de persze nem csak ezért érdemes ellátogatni egy Carbonfools koncertre


A koncertek után szokás szerint Vida Tóni fergeteges Tordas Rádió patyja zárja majd a bulit.

VILÁGGÖDÖR
Gödör Klub
január 29. 21:00
Belépő: 1500 Ft

Betty

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
judkasz 2010. febr.. 10.  19:48 1
Heaven Street Seven lesz még itt is, február 20-án. Akusztik ráadásul. Kötelező menni:
[link]
   

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky