3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. január 13.

És akkor jön Chris Rea

Copyright:

Február 4-én hazánkba látogat Chris Rea, az olyan mérföldköveket jelentő lemezek szerzője, mint az 1989-es The Road To Hell vagy az 1991-es Auberge. Az olasz származású zenész mindkét lemeze elsőként debütált anno a Nagy-Brittaniában és azóta is megkérdőjelezhetetlen népszerűségnek örvendenek világszerte. A több, mint 30 millió eladott lemezt jegyző előadó egy vadonatúj számmal jelentkezett 2009 őszén.

A csak digitálisan és bakelit lemezen megjelent “Come So Far, Yet Still So Far To Go” nem csak egy  dupla cd-s válogatáslemez nevét, hanem Chris Rea turnéjának nevét is adja. A válogatáslemez Middlesbrough egyik leghíresebb szülöttének eddigi életművén vezeti végig a hallgatót, a kezdetektől egészen máig. A kiadvány nem kizárólag a hanganyag miatt lesz különleges, hanem azért is, mert Chris Rea saját kezűleg készített festményei is megjelennek majd a borítóban. A már említett címadó dal mellett 2009 decemberében még egy új balladával, a Valenitno-val is készül az énekes.  Mivel egyre több friss számmal jelentkezik az angol művész végre új stúdióalbummal is megörvendezteti rajongóit, melynek felvételei 2010-ben el is kezdődnek.

Hogy pontosan milyen anyaggal készül most Chris, azt nem tudhatjuk, de valószínűleg azon az úton megy majd tovább, amit 2001-es hasnyálmirigy-gyulladásából való felépülése után kijelölt magának. Miután túlélte azt a roppant rizikós műtét, ahol ugyanannyi esély volt túlélésére, mint a sikertelen kimenetelre, az angol zenész elhatározta, hogy visszatér blues gyökereihez. Ez az elhatározás teljesen új irányba terelte a zenei világát. A 2005-ös Blue Guitars például egy 11 cd-s csomag, melyen 137 blues hatású dal található, amiket a művész mindössze 18 hónap alatt rögzített. A lemezborítók csak úgy, mint a legújabb válogatásán, saját festményei alapján készültek. A 2001 és 2005 között született lemezei szintén egy ősibb blues világot idéznek, úgy mint a 2002-es Dancing Down The Stony Road , a 2003-as Hofner Blue Notes, vagy a 2004-es The Blue Jukebox.


A 2005-ös Blue Guitars után Chris Rea ismét szünetet tartott. 2008-ban azonban újra visszatért egy több cd-s, 38 dalt tartalmazó albummal, ami a The Return Of The Fabulous Hofner Blue Notes címet viselte.

Az azóta is töretlenül alkotó angol muzsikus most számot vet eddigi életművével, amit a Rea rajongók a megjelent válogatáslemezen, valamint az erre felépített koncertek programján keresztül élhetnek át. A budapesti koncerten tehát az összes Chris Rea klasszikus felcsendül majd, valamint egy-két eddig még élőben soha nem hallott számot is élvezhetünk. A kétségtelenül rendhagyó itthoni koncert minden Chris Rea zenéjét szerető embernek kihagyhatatlan program lesz.

CHRIS REA
Still So Far To Go 2010
2010. február 04. 19:30
Papp László Budapest Sportaréna

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky