3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2009. december 16.

Jamie Winchester - karácsonyi unplugged a Gödörben

Copyright:

Intim, bensőséges hangulatú unplugged koncerttel eseménydús évet zár az ír származású énekes-gitáros-zeneszerző Jamie Winchester és zenekara december 22-én 21 órától a Gödör Klubban. Jamie Winchester új zenekarával idén rukkolt elő formabontó „protest rock“ albumával The Cracks are Showing (Látszanak a repedések) címmel, amelyet számos koncerten be is mutatott.

Az ünnepi fellépésen a rockos hangzás helyett finomabb, lágyabb hangszerelés mellett csendülnek fel Jamie első szólólemezének dalai.

- Lesznek meglepetések, olyan dalok, amit még nem hallhatott tőlünk a közönség. A rajongók karácsonyi hangulatban, gyertyafény mellett, babzsákokon ülve hallgathatják majd a koncertet, amelyen több vendég is fellép majd. – mondta a frontember.

Jamie Winchester elmondta, hogy régóta készül arra, hogy Tóth Verával közös produkciót adjon elő. „Ezen az esten régi álmom válik valóra azzal, hogy az aranytorkú és aranyszívű Tóth Verával énekeljek. Különleges dallal készülünk.”

Az énekes-gitáros-zeneszerző Schmidt Verát is meghívta, ugyanis az énekesnővel szeret együtt dolgozni, ha csak lehet, keresi a közös fellépések lehetőségét, mert mint mondta, zeneileg és emberileg is hasonlóan gondolkodnak. Régi zenekara, a Jamie-Robi formáció tagjai Dely Domonkos (vokál, ütőhangszerek) és Galambos Zoltán (billentyűs hangszerek) is fellépnek a karácsonyi unplugged bulin. Kardos Horváth János (ex-Kaukázus) is a sztárvendégek között van, vele meglepetéssel készülnek, ízelítőt adnak Janó készülő szólólemezéből, amelynek Jamie az egyik zeneszerzője.
A még soha nem játszott nóták mellett a közönség a legendás Boom-Boom formáció Intergalactic Megahello című albumáról is hallhat majd két Winchester szerzeményt Basic Feeling és Another Day címmel. A Jamie-Robi zenekar slágerei közül pedig azokat a nótákat játssza majd a zenekar, amelyeknek Jamie a zeneszerzője.

Jamie Winchester – karácsonyi unplugged koncert
December 22., 21.00, Gödör Klub (Budapest, Erzsébet tér)
Sztárvendégek: Schmidt Vera, Tóth Vera, Kardos-Horváth János, Galambos Zoltán és Dely Domonkos

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. november 6.

Suicide Silence, Fleshgod Apocalypse, To The Grave és The Gloom In The Corner a Dürerben

A 2027-es év egyik legbrutálisabb és legváltozatosabb koncertjének ad helyet május 11-én a Dürer Kert: a Cursed Since Birth European Tour 2027 keretében együtt érkezik Budapestre az amerikai deathcore-titán Suicide Silence, az olasz szimfonikus death metal maestro Fleshgod Apocalypse, illetve két kemény kötésű ausztrál banda, a To The Grave és a The Gloom In The Corner. More

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. More

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. More

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. More

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky