3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. november 9.

KIRK FRANKLIN BUDAPESTEN

Copyright:

Napjaink egyik legismertebb fekete előadóművésze, Kirk Franklin november 17-én Budapesten ad koncertet! A 7 Grammy-díjjal kitüntetett és több mint 15 millió albumot eladott zenész, aki az R&B, a hip-hop, a soul és gospel műfajokban egyaránt otthonosan mozog, most látogat először Magyarországra, valamint Európán belül e régióba. Kirk nagyzenekari felállással, szó szerint "színes", egyedi hangzású, rendkívüli produkcióval készül európai turnéja keretein belül Budapestre.

Kirk gyermekkorától fogva aktívan foglalkozik zenével, sok hasonló sorsú afro-amerikaihoz, ő is az egyházi kórusokban kezdett el énekelni. A ’90-es évek elején egy gospel-formációt hozott létre, “The Family” néven, ami tizenhét gospel-énekest tömörített. Majd 1993-ban Kirk Franklin and The Family néven adták ki első lemezüket, mely 42 héten át vezette az amerikai Billboard gospel lemezek listáját és egyben az első volt a műfaj történetében, melyből több mint egy millió példányt adtak el. Harmadik lemezükért 1995-ben Grammy-díjban részesültek, de az igazi áttörést a 97-es korongjukon szereplő “Stomp” című dal hozta meg, melyben a Salt’n’Pepa énekesnője, Cheryl "Salt" James közreműködött. A kooperáció annyira bejött, hogy az R’n’B listák élére került, és az MTV is komoly rotációban játszotta a dalhoz készült videóklipet. Így a folytatást már nem bízták a véletlenre, az 1998-es korongon már olyan nevek segítettek be, mint  Bono a U2-ból, R.Kelly vagy Mary J. Blige (“Lean On Me” c. dal) vagy épp Rodney Jerkins (a “Revolution”-ben). 2001-ben egy hollywoodi komédia, a Kingdom Come c. film produceri munkáltaira kérik fel, mely során a Mary Mary-vel és a Boyz II Mennel dolgozott együtt. Legutolsó, egyben tizedik sorlemeze 2007. decemberében látott napvilágot, “Fight Of My Life” címmel. A Billboard 200-as lemezlistájának 33. helyén nyitott, míg a Gospel albumok listáját vezette hónapokon át. Olyan nevek közreműködtek ezúttal is mint Rance Allen, Isaac Carree, tobyMac, Da' T.R.U.T.H., Doug Williams és Melvin Williams. Hazánkba ezzel az anyaggal látogat, turnéjának gerincét ez alkotja majd.

Kirk Franklin
2009. november 17. Sportmax rendezvénycsarnok
(1123 Budapest, Csörsz u. 14-16.)
Előzenekar: Bolyki Balázs
közreműködik: Bársony Bálint

Információk:

Fontos: 12 éves kor alatt szülői felügyelettel a belépés ingyenes! (Igazoló okmány bemutatása szükséges.)

Prémium állóhely: 7990Ft.
Állóhely: 5990Ft.
Tribün állóhely: 5990Ft.
Prémium ülőhely: 11990Ft.
Ülőhely: 9900Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky