3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. november 6.

Nincs Csömör Vidámpark nélkül

Copyright:

December 11-én Csömörön a Petőfi Sándor Művelődési Házban koncertezik  a Vidámpark zenekar a Szemérmetlen Ajkak társaságában. A koncert Apropója, hogy a ’nagy öregnek’ számító Vidámpark zenekar első csömöri koncertje lesz az idei, míg a Szemérmetlen Ajkak ötödik alkalommal játszik a művelődési házban.

A Vidámpark Zenekar ’91-óta borzolják a kedélyeket, az akkori felállásból ketten az egykori Sziámi Ultrarock zenészei voltak. Stílusukban a funkos bassgitár keveredik a hol jazz-es, hol kőkemény dobbal és a széles skálán mozgó gitárhangzásokkal, az ének pedig olyan, amilyen… Mára elmondhatják, hogy zenéjük jóval nyersebb, dögösebb, mint az első anyag idején. A rock and roll feeling ettől megmaradt, ha kevesebb klasszicizáló hangszínnel is. Ezen az estén „Hard” formációjukkal szolgáltatják a talpalávalót. A Vidámpark dalok mellett elhangzanak Balaton, Neurotic, Cseh Tamás, Ugatha Christie dalok is. Emiatt is kihagyhatatlan a csömöri koncert.

A Vidámpark előtt fellépő zenekarról, talán kevesebbet tudunk. Ha az 1997-ben alakult gödöllői Szemérmetlen Ajkak számcímeiből szemezgetünk, – Fóti qurva, Nyáldal- vagy az egyik dalszövegből idézünk: a „lehánytam a zakómat”-ból talán kiderül, nem szimfonikus, vagy éppen jazz bandáról van szó. A dalaik sokkal inkább az alternatív-punk felé közelítenek. Annyit mondhatok, nem csendes ülős koncert, amit tőlük várhatunk!

A belépés csak 500 forint lesz.

Vidámpark, Szemérmetlen Ajkak
Csömör
Petőfi Sándor Művelődési Ház
December 11.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky