3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. július 28.

Csinos és nem bír magával - AngelZ

Copyright:

Az AngelZ leginkább a modern, dallamos rock zenét képviseli. A jobblétre szenderült pont fm csinos műsorvezetője, akit Vasmacskaként ismer az ország, zenekarával koncertezik a Wigwamban. Az idén az év énekesnőjeként jelölt hölgy még testvérével Z. Kiss Zalánnal alapította a csapatot. Már gyerekkorunkban elhatározták, hogy a zenének szentelik életüket. Számos fellépés, verseny és tapasztalat van mögöttük. Az egyik legkiemelkedőbb elismerést a 2001-es Pop-Rock fesztiválon kapták, ahol a zeneszerzői díjat nyerték meg!

2006. júniusában megalakult az AngelZ formáció, mely a Kőbányai Zenei Stúdiónak köszönhető, hiszen a tagok itt talált egymásra mind baráti, mind zenei értelembe véve!!! Svajcsik Kristóf(gitár) Papp Zoltán(basszusgitár). A sors úgy hozta , hogy a dobos Markó János lett, aki igazi rock & rollt hozott a dalokba...:) 2006. szeptemberében ajánlatot kaptunk az első lemez felvételére, majd novemberben stúdióba vonult a banda.

2007. Februárjában megjelent a HETEDIK ÉRZÉK c. 1. AngelZ album! A lemezen közreműködik Szekeres Tamás gitáros, zeneszerző is!

A lemezbemutatóra 2007. február 24-én Petőfi Csarnokban került sor A Prognózis zenekar 25. jubileumi koncertje előtt! A 2007-es év ezután váratlan fordulatokban volt gazdag. Viki külföldre utazott, így a zenekar sajnos 2008-ig kénytelen volt szünetelni.

2008-ban Viki hazatért, majd a Pont Fm 88.1 Rock és Sport adónál társműsorvezető lett a Rocközön c. interaktív műsorban. (a Vasmacska nevet kapta a hallgatóktól)

A zenekar is felfrissült

A basszusgitáros Hajba Imi, a ritmusgitáros pedig a fiatal és tehetséges Knizner Tomi lett. 2008. augusztusától az AngelZ újra aktívvá vált, folyamatos klub koncerteket adnak Budapesten, de, ha figyeled a helyszíneket, akkor Bp-en kívül is találkozhatsz a zenekarral!

Jelenleg a következő lemezen dolgoznak, szeptemberben vonulnak stúdióba. A koncerten már szemezgethetnek az új dalokból a koncertre járók...

ANGELZ KONCERT
2009. július 28. 20 óra  Wigwam Rock Club
Sztárvendég Szekeres Tamás
Vendégzenekar  Face Melters

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky