3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2009. július 27.

Ős-lemezlovagok a Rioban

Copyright:

Immáron 9. éve a főváros egyik kedvelt szórakozóhelye a fiatalok körében a Cafe del Rio. Méltán hisz a fiatalok körében népszerű hazai és külföldi előadókat állították ezeddig reflektorfénybe. Idén gondoltak egy merészet és egy másik generációt képviselő közönséget szeretnének a nézőtéren látni. A hazai disco történelem legendás lemezlovasait és a honi disco korszak előadóinak biztosítanak pódiumot július 27-én (hétfőn) este 8 órától másnap hajnalig.

Riskó Géza 1989-ben Arató, B.Tóth, Cintula, Dévényi élet és pályafutását írta meg egy könyvben és utoljára ők négyen 20 éve dolgoztak egy műsorban, akkor is teltházzal. Nem kis szervezőmunkával idén erre a napra sikerült összeegyeztetni egy tervek szerint szenzációs estére mind a négyüket. A régi idők zenéivel, és napjaink fantasztikus technikai lehetőségeivel mutatják majd be ők négyen, hogy mitől is szökött akkoriban és most is magasra a „disco láz”…. Video projektorok  (ledfal), horizontális és vertikális fényvetők, lézer, tükörgömbök, digitális hangtechnika, az elegáns disco fiestára berendezett vendég és tánctér biztosítják a professzionális technikai lebonyolítást és a négy műsorvezető személye garancia lesz a jó hangulatra.

Arató András – Arató Disco

1974. óta mint a fellépők legfiatalabbja, élő fellépéseken vívta ki országos hírét, olyan legendává vált klubokban adott műsorai tették emlékezetessé munkásságát, mint a velencei Hi-Fi popbázis, a Váci utcai Bölcs Bagoly, Tisztiház, Közgáz Dunaparti Klub, számos ifjúsági- diáktalálkozó, határon innen, határon túl. Napjainkban is aktív, műsorának specialitása a „zenés időutazás” a retrotól a legújabb slágerekig és mindezt video disco keretében. A video disco már magában is retro hangulatot idéz. A video klipek képanyaga révén a Village People, Boney M, Gloria Gaynor, szinte „személyesen” vannak jelen a bulin.

Pályafutása határon túl is öregbítette a magyar disco hírnevét, Moszkvában az Olimpiai faluban és a VIT-en, Németországban számos disco megmozduláson és a tengerentúlon is emlékezetesség tette a magyar lemezlovas szakmát. Ígérete szerint erre az estére csúcsformában érkezik, mert nem akar lemaradni a nagy elődök mögött, mert annak idején azt a célt tűzte ki, hogy olyan híressé válik majd egyszer mint a nagy elődök. Este 10-kor túráztatja meg elsőként az este folyamán a technikát és teszi próbára a táncoslábúakat.

Tervek szerint másfél órás lesz a programja. Munkásságáért a fiatal lemezlovasok (Magyar Lemezlovas Egyesület)  ÉLETMŰDÍJJAL tüntették ki ebben az évben, elismerve múltját és jelenlegi aktivitását.

Ezt követően a Dolly Roll fél playback technikával idézi fel a 80-as évek elejét 15-20 percben, majd következik:

B.Tóth László

Kezdetekkor mint a magnós klub egyik legaktívabb tagja kötelezte el magát a mai napig tartó szerelmével, a pop és disco zenével. Számos, nevével fémjelzett klub üzemelt a 70-es 80-as években. Közülük is kiemelkedik a Discoteque 4, és a Csillagfény produkciók. A magyar rádiózás egyik műfaj alapító lemezlovasa, a 80-as években „forradalmi” újításként honosította meg az effektekkel színesített rádió Dj műfajt, méltán volt az egyik leghallgatottabb műsor az általa vezetett Poptarisznya. Nevéhez fűződik az első magyar disco mix (Neoton dalok) és még számos lemezkiadvány POPTARITOP címmel több éven keresztül. Az Ő nevéhez fűződik (1989-ben) az első magyar nyelvű kereskedelmi adó létrejötte a Calypso 873 rádió.

Jelenleg is aktív, számos nagy retro buli házigazda lemezlovasa. Ő 2007-ben kapta „az utódoktól” az ÉLETMŰDÍJAT.

B.Tóth László műsorát követően a színpadon Szűcs Judith fél palyback műsora idézi a 70-es 80-as évek disco hangulatát.

Keresztes CINTULA Tibor

A magyar disco műfaj alapító lemezlovasa. A 60-as években az akkoriban tiltott nyugati popzene első számú importőre volt. A Fővárosi Művelődési Házban Ő alapította meg a magnósklubot, ahonnan nagyon sok későbbi lemezlovas szerezte be a zenei repertoárját és indította el a disco-mozgalmat. Az első fővárosi disco klub SAROKHÁZ indította el a magyarországi disco klubok azóta is véget nem érő történetét… Az egyik legszebb hangú magyar műsorvezető, hangtónusa a tengerentúli és az európai radio Dj-ket idézi. Erre az estére a pályafutását jellemző táncolható, házibulikat idéző melódiákat ígéri a közönségnek, a tőle megszokott Cintulás összekötő szövegekkel. Ő volt a műsorvezetője az első magyar szépségversenynek és számos hazai és külföldi együttes koncertjének.

Cintulát követően:

Csepregi Éva fél playback koncertje. Az első magyar disco zenekar a Neoton repertoárjából biztatja majd a közönséget, hogy a buli „Holnap hajnalig” tart. Ezt a melódiát az elmúlt évszázad slágerévé választott a Magyar Televízió közönsége.

Dévényi Tibor – Tibi bácsi

Parodista műsorvezetőként vált országosan ismertté, mint az Illés, Metro, Omega országos turnék konferansziéja és már a 70-es évek elején a Dévényi Discok az akkori tinédzserek kedvenc szórakozóhelye volt. A Magyar Televízió telefonos vetélkedői tovább öregbítették hírnevét. Nevéhez fűződik a gyerekek körében méltán népszerű Három kívánság megérdemelt több évtizedes sikersorozata… Ebben a műsorban is villogtatta discos vénáját és az azóta már védjegyévé vált pöttyös labdákkal biztatta táncra – tapsra gyerek közönségét, akik azóta már minden bizonnyal családot alapítottak. A retro hullám ismét a csúcsra dobta, számos városi rendezvény nagyszínpadára, ifjúsági és tömegtalálkozókon idézi fel pályafutását felölelő népszerű dalokkal a disco műfaj kezdetét és báját, bemutatva, hogy a közönséget aktivizálni kell, mert magától senki sem lelkesedik...

Napjaink egyik népszerű celebje, médiajelensége. A rendezvény fináléjaként minden bizonnyal emlékezeteset nyújt majd idősnek, fiatalnak egyaránt.

A rendezvény szervezői a vendéglátással is kapcsolódnak a műsorhoz, retro árakon este 10-ig a 70-es 80-as évek legendás magyar üdítő italát, a Márkát kínálják több ízben a nagyérdeműnek, de lesz zsíros kenyér hagymával és számos kínálat az idők klubmenüiből…

A Cafe del Rio már 18 órától várja a vendégeket, a műsorkezdésig 70-es, 80-as évekbeli discosztárok video klipjeit láthatják, hallhatják, majd sötétedéskor indul majd a zenés őrület.

Az esemény a magyar disco történelem szinte megismételhetetlen produkciójának ígérkezik, mert mind a négy fellépő elfoglaltsága okán nem tervezi, hogy megismétlik a közös munkát.

DISCO ABCD
2009. JÚLIUS 27.
CAFE DEL RIO (PETŐFI HÍD BUDAI HÍDFŐ)

Arató András
B.Tóth László
Keresztes Cintula Tibor
Dévényi Tibor

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky