3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. július 7.

A Vágtázó Halott Kémek a Fekete Zaj meglepetései közt

Copyright:

Összeállt az augusztus 6. és 8. között tartandó Fekete Zaj Fesztivál programja: az első napon a szlovákia Last Days Of Jesus és a Romániából érkező Negura Bunget első napján érkezik, másnap a fesztiválszezon egyetlen VHK koncertjét láthatja a nagyérdemű, harmadnap pedig a New Model Army 40 %-a lesz a főf fogás, hiszen a frontember, Justin Sullivan mellett végül a gitáros, Dean White is ellátogat a mátrafüredi Sástó partjára. Az ország legmagasabban fekvő fesztiválján a zene mellett paintball, élő szerepjáték, alacsony árak és persze a Mátra vadregényes világa várja az érdeklődőket.

A Negura Bunget minden bizonnyal otthonosan mozog majd a mátrai havasokban, hiszen a románia zenekar fő vezérlőelve az, hogy bemutassa a Kárpátok végtelen, sűrű és sötét erdeinek évezredek óta változatlan hangulatát, és eme zord vidék lakóinak titokzatos, mágiával átszőtt szokás- és hiedelemvilágát. Mindezt a zenekar "Transzilvániai Spiritualitás"-nak nevezi, mely még ma is aktívan él a helyi néphagyományokban... a halhatatlanság titka, a vér törvényei és az Anyatermészet bölcsessége áll eme ősi tanok középpontjában, a Negura Bunget pedig szeretne új nyilvánosságot teremteni a régi tudásnak. Zenéjük hullámzó hangulatára nagy hatással volt szűkebb hazájuk lakóinak rideg nyugalmat árasztó, ám valójában forrongóan agresszív lelki világa, szövegeikre pedig román népballadák csakúgy, mint a hagyományos erdélyi népdalok.

Európa legegyedibb deathrock bandája Szlovákiában működik: a Last Days Of Jesus-t ennek megfelelően egész Európában, Mátrafüred előtt például Szent-Péterváron és Amszterdamban is játszottak. A 'zenekar kiválóan ötvözi a 80-as brit denevérlyukaiból kiszivárgott zenei műfaj hangulatát modern zenei alapokra, és immár jó 15 éve működik. A frontember Mary0 kritikus, ironikus szűrőn át olvaszt magába és zenéjébe valami nyers, ősi őszinteséget, újszerű hangzást adagolva mindehhez, majd lélegzetelállító módon önti a világra különleges elképzeléseit, változatos képekkel, irritáló kétarcúsággal. Egy nagyon ízes és pikáns keveréke ez a szarkazmusnak, és keserűségnek, ami hangzásvilágukat adja.

"Zenész barátaim révén olyan mélyre tudtam bepillantani a Mindenség mélyére, olyan törvényerejű, hihetetlen varázserőbe tudtam belelátni, amikről bármilyen merész is sokszor a képzeletem, nem is álmodtam." - "Olyan kapukat nyitunk a végső bizonyosságokra, amikre még álmunkban sem gondoltunk. Minket is meglep és óriási érzéseket szabadít fel az, ami velünk történik, mert ami velünk történik, az sorsszerűen történik, mert ez a zenekar, a Vágtázó Életerő a sorsszerűség zenekara, ennek van értelme, nem is akármilyen." - így nyilatkozott Grandpierre Attila a VHK nemrég összeállt reinkarnációjáról, a Vágtázó Életerőről. A világhírű sámánzenekar tavasszal az év koncertjét adta a Petőfi Csarnokban, a nyári fesztiválok közül pedig egyedül a Fekete Zajon szerepel a Sziget Nagyszínpadát is megjárt együttes.

A fesztivál zárónapján, június 8-án érkezik a Fekete Zaj harmadik külföldi vendége. Mint a legendás underground csapat, a New Model Army alapítója és fő szövegírója, Justin Sullivan több mint 200 dal szerzőjének mondhatja magát. Justin az egyetlen fix pont az együttes életében – miközben bő 14 tagcsere történt már. Justin szóló előadóként is aktív: 2003 adta ki első saját albumát Navigating by the Stars címmel. Ez a lemez távol áll a főbanda adrenalinnal teli lendületétől, inkább merengő hangulattal bír – Justin az Atlanti-óceánon írta a lemezt, amikor egy teherhajón utazott, és később egy hosszú turné is következett. Számos további különleges kiadványon is közreműködött, így például zenésített meg kortárs irodalmi műveket, vagy például írt kísérőzenéát fotókiállításokhoz is. Ebbe a különleges világba nyerhetünk betekintést akusztikus koncertjén - melyen persze a legnagyobb NMA slágereket sem ússzuk meg... már csak azért sem, mert a nagyzenekar gitárosa, Dean White is elkíséri Mátrafüredre, így végső soron a New Model Army két-ötöde lesz ott a Fekete Zajon.

Amelyre lassan az összes szállásjegy elfogy: a sátorhely ugyan ingyen van, de nagyobb kényelmekre vágyok faházakban, vagy a fesztivál területén lévő motelben is elszállásolhatják magukat, 1500 Ft/fő/éj áron - persze csak akkor, ha még van szabad hely. A bérletekből is már csak néhány akciós árú van: a leggyorsabbak 6900, a többiek 7500 forintos áron szerezhetik be a három napra szóló belépőt. A félszáz koncert mellett paintball pálya, élő szerepjáték, számos túraútvonal, kilátó, csónakázó-tó, nyári bobpálya is várja a szórakozni vágyókat. A részletes program megtekinthető a www.feketezaj.hu oldalon. A fesztiválra bérletek valamint szállásjegyek már kaphatók országszerte a Ticketportal jegyirodáiban, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

a Negative Art bemutatja:
Fekete Zaj Fesztivál
2009. augusztus 6-8.
Mátrafüred-Sástó, Mátra kemping
Belépő: az első 100 bérlet 6900 Ft, utána 7500 Ft. Napijegyek: 3600 Ft. Szállásjegyek: 1500 Ft/fő/éj, 2-3-4 ágyas szobákban.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky