3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2009. június 16.

Tom Noize nagy bulija a Millenárison

Copyright:

A Millenárison igazi különlegességekkel készülnek a Múzeumok Éjszakájára, melyet idén a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közös szervezésben valósítanak meg. A divatshow-k és látványos előadások mellett az este egyik legérdekesebb eseményének Tom Noize fellépése ígérkezik, aki a nemzetközi listák meghódítása után június 20-án Budapesten, a Millenárison is bemutatja „My World” című albumát. A koncerten az elektronikus zene és a képzőművészet találkozik live act elektronikus zenészek, énekesek, és egy VJ közös performanszában.

Tom Noize neve ismerős lehet már hazai és nemzetközi szinten is. 21 évesen a Black „Wonderful life” feldolgozása bejárta a világot, majd New Mode néven a híres Depeche Mode számot, az „Enjoy the silence”-t is feldolgozta, amit szintén nemzetközi siker követett. Oroszország egyik legnagyobb sikerű válogatáslemezén olyan nevekkel szerepelt együtt, mint ATB, Paul Van Dyk vagy a Scooter. Remixet készített az orosz szupersztárnak, Avraam Roussonak az Amor című slágerére, amit már a hazai klubok is előszeretettel játszottak. Míg a dalok járták a külföldi útjukat, Tom Noize az egyik úttörője lett a liveact őrületnek. Fellépésein az elsők között szerepeltetett VJ-t, ezzel is utat mutatva az új generációnak. Első saját klippel 2007-ben jelentkezett, a Depeche Mode „Strangelove” című dalának feldolgozásával, melyet maga Tom Noize énekelt.

Ezt követte 2008-ban a “Spinning”, melyet a Vision-ből megismert Eszterrel (ST) készített közösen. A világon elsőként született dal a Spinning sportágról. Az átütő sikert bizonyítja, hogy Tom meghívást kapott Miamiba is, hogy a világ legnagyobb spinning eseményén is fellépjen.

A legújabb klip, a Get a rush azonban minden eddigi várakozást felülmúlt. A dal a hónap zenéje lett Anglia legnagyobb zenei magazinjában, a Future Music-ban, majd egy hónapra rá a Computer Music olvasói remixelhették a dalt a világ több mint 40 országában. Hazánkban a Spinning után a Get a rush is meghódította a VIVA televízió sikerlistáit, ahol kiemelt rotációban forog a dal február óta.

Innentől egyenes út vezetett ahhoz az angol lemezkiadóig, ahol Tom Noize immár számos nemzetközi sztárnak csinálhatott remixet, és ezzel meghódította az angol játszási listákat is. 2008-2009-ben már három remixe is szerepelt az angol DMC Club Chart top 10-es listáján (Damien S – Summerfeeling, Avatar One – Open Up, JJoy – Me to you). A “Get a rush” című dal 2009 márciusában indult el a világhírnév felé, a hónap végére pedig a 2. lett a DMC World Trance Chart-on Ferry Corsten után! Remixeit a világ legnevesebb DJ-i is pörgetik, mint pl. Ferry Corsten vagy Mr. Sam.

A szerzői lemezén ST mellett olyan hazai producerekkel is együtt dolgozott, mint Markanera, SanFranciscoBeat és Screw-Jay a Matthew Industry-ból.

Tom Noize
Lemezbemutató DJ szett és live act, különleges vizuális és show elemekkel
Millenáris, 2009. június 20. 21:00 /Múzeumok Éjszakája/

Vendégek: Markanera, Nyitrai Eszter (ST), Nagy Adrienn, Regály György, Váradi Fashion Show
Vizualizáció: VJ Fixelem

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Weiter

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Weiter

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Weiter

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Weiter

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky