3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. június 15.

Világsztár a füredi gitárfesztiválon

Copyright:

Idén először látogat Magyarországra, és lép fel a Balatonfüredi Gitárfesztiválon a világ egyik leghíresebb gitárművésze, a kínai származású Xuefei Yang. Ő volt az első kínai gitáros, aki klasszikus zeneiskolában tanult és diplomázott a pekingi Központi Zeneművészeti Konzervatóriumban, és az első, aki klasszikus gitártanulmányokat folytathatott nyugaton.

Idén június 20-27. között rendezik a 4. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivált, a klasszikus és kortárs gitárzene legnagyobb hazai, nemzetközi szinten is elismert seregszemléjét. A fesztiválra idén is a nemzetközi gitárélet krémjét hívták a szervezők.

Először lép fel Magyarországon Xuefei Yang, a gitárzene egyik legnagyobb „neve”. A fiatal előadó hétéves korában kezdett gitározni, tíz évesen vette első gitáróráit. Nem sokkal később megtartotta első nyilvános koncertjét az Első Kínai Nemzetközi Gitárfesztiválon. Akkora sikere volt, hogy a gitárzene fellegvárának számító Spanyolország nagykövete egy különleges koncertgitárral is megajándékozta. Iskolás évei alatt Kínán és Hong Kongon kívül sok előadást adott Macauban, Spanyolországban és Ausztráliában. Nagysikerű koncertkörúton vett részt Taiwanban, Japánban és Portugáliában.

Yang volt az első kínai diák, aki nemzetközi ösztöndíjat kapott a Királyi Zeneiskolák Egyesített Bizottságától. Angliába 2000-ben érkezett, s meg is kezdte posztgraduális tanulmányait a Királyi Zeneakadémián Michael Lewin tanítványaként. A ma már Londonban élő művésznő Európa, Ázsia és Észak-Amerika számos országában is koncertezik. A 2003-as „Night of the Proms” koncertkörúton 54 előadást tartott Belgiumban, Hollandiában és Németországban, több mint 800.000 néző előtt.

Xuefei Yang mellett még számos neves gitármester lép fel a rendezvénysorozaton. Vendég lesz és kurzust is tart többek között a lengyel Krzysztof Pelech, a német Thomas Müller-Pering, a francia Gabriel Bianco, a szerb Zoran Dukic és az olasz Giampaolo Bandini. Neves hazai előadóink közül szerepel Csáki András és Szilvágyi Sándor. Az egész hetes programot pénteken tangó, szombaton flamenco est zárja, melyeken táncosok is fellépnek.

A tavaly mintegy 7000 nézőt vonzó eseménysorozat exkluzív, vagy éppen hangulatos közösségi helyszínei méltó hátteret biztosítanak az előadásoknak. Ezek az Anna Grand Hotel Díszterme, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, a Balatonfüredi móló melletti Kisfaludy Színpad. A mesterkurzusoknak, a hangszerkiállításnak és a kotta-, CD- és DVD-vásárnak az Eszterházy terem ad otthont. A belépőjegy az esti nagy koncertekre 1500 forint, a Flamenco estre 2000 forint, a többi helyszín látogatása ingyenes. A fesztivált a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál Alapítvány szervezi.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky