3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2009. április 9.

Gerendás Péter lemezbemutató a Tháliában

Copyright:

Április 18-án lesz Gerendás Péter tavaly megjelent Bartók országában című albumának lemezbemutató koncertje a Thália Színházban. A lemezen immár harmadszorra dolgozott fiával, a 11 éves Danival, aki a koncerten is fellép majd. Gerendás a felkészülés közben is látható és hallható havonta egyszer a Körönd Szalonban, ahol zenés-beszélgetős esteket tart. Legközelebb Dolák-Saly Róbertet kérdezi a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült zenész.

Gerendás Péter legutóbbi lemeze tavaly december 5-én került a boltok polcaira kétévnyi munka után. A húsz éve indult szólókarrier 12. lemezének egy részét ugyanis még 2006-ban vették fel, második felét pedig tavaly. A zenész 11 éves Dani fia 5 éves kora óta aktívan részt vesz a lemezek készítésében, így a legutóbbin is ő dobolt, ahogy az április 18-án 19 órakor a Thália Színház színpadán megrendezésre kerülő lemezbemutató koncerten is fog.

- Nagyon szeretek Danival dolgozni, könnyen megy a közös munka. – kezdte Péter. – Nem is izgul a koncert miatt, csak fáradt és türelmetlen. Egyelőre szekciókban próbálok, a zenészekkel külön-külön, aztán majd jön az összpróba. Lesz egy sztárvendég is, mégpedig Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes. Hámori János trombitán játszik majd, Tóth Szabolcs szaxofonozik, Shreck Ferenc harsonázik, Bíró Nóra vokálozik, Szőllőssy Kati fog basszusgitározni, Sárközy Fanni zongorázni, Csányi Zoltán pedig hammondozni. Illetve érdekesség, hogy a fellépők között lesz egy itt élő kínai zenészekből álló együttes, akik a lemezemen is játszottak.

Gerendás a koncert-előkészületek alatt is látható és hallható havonta egyszer a Körönd Szalonban.

- Zenés-beszélgetős estet tartok havonta egyszer. Mindig van mellettem egy vendég, akit faggatok, miközben természetesen zenélgetek is. Az első alkalommal Polgár Judit ült mellettem, majd Rózsa Györgyöt, Heilig Gábort, Vágó Istvánt kérdeztem az életéről és a munkásságáról. Jövő hónapban pedig Dolák-Saly Róbert lesz soron. – mondta Péter.

A Bartók országában lemezbemutató koncertre jegyek már kaphatók a Thália Színház jegypénztárában és a Ticketprortal jegyirodáiban 1500-5500 Ft közötti árakon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. A continua

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. A continua

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. A continua

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. A continua

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky