3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2008. július 23. | Sári Júlia

Most éppen Siófok a jazz fővárosa

Copyright:

Siófok mostantól nem csak a Balaton, de a jazz fővárosa is nyáron, hiszen július 21-től 26-ig megrendezésre kerül a városban az I. Kodolányi Nemzetközi Jazzverseny. A Kodolányi János Főiskola Siófoki Intézetében  zajló verseny hétfő este ünnepélyes megnyitóval és a versenyző zenekarok fellépési sorrendjének kisorsolásával kezdődött meg, s keddtől csütörtök estig három forduló után alakul ki a versenyzők végső sorrendje.

Az I. Kodolányi Nemzetközi Jazzverseny legjobbjait értékes pénzdíjak is várják, a nyertes zenekar jutalma több mint egymillió forint, a Magyar Rádió pedig fellépési lehetőséget biztosít a dobogós együttesek egyikének a Bartók Rádió „Jazz a Márványteremben” című sorozatának keretében 2008 őszén. A jazz rajongói Siófokon a hat országot képviselő tizenegy versenyző zenekar produkciója mellett a zsűritagok különleges koncertjét is meghallgathatják július 25-én este 8 órától a siófoki Fő téren, július 26-án este 8 órától pedig az első három helyezett és a különdíjasok adnak majd különleges koncertet a díjkiosztó gálaesten
 
A verseny nemzetközi zsűrijében olyan világhírű művészek ülnek, mint a Grammy-díjra jelölt, ütőhangszeres zeneszerző-hangszerelő John Hollenbeck New York-ból, aki saját formációi mellett a legendás Bob Brookmeyer big band-jének állandó dobosa, a szintén amerikai, egyéni hangú Kyle Gregory trombitaművész-zeneszerző, aki már több ízben játszott Magyarországon, míg hazánkat az egyik legnagyobb szakmai tekintély, Gonda János, a sokoldalú, előadóként és zeneszerzőként is meghatározó egyéniség, Borbély Mihály, illetve az európai és tengerentúli jazz-élet berkeiben egyaránt aktív, fiatal jazz-zongoraművész-zeneszerző, Szabó Dániel képviseli.

Sári Júlia

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. trvať

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. trvať

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. trvať

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. trvať

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky