3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2008. május 30. | Fodor Csaba

Na kérem! Jön a legdögösebb metálcsaj!

Copyright:

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a nyírbátori gyógyfürdő és kemping területén az AZFESZT-et. A 2004-ben még tehetségkutatóként indult rendezvény mára olyannyira felnőtt, hogy külföldi húzónevek is szerepelnek a fellépők sorában, és köztük lesz a legdögösebb metálcsaj is.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A hazai kötelezők mellett a fesztivál második napján fellép az energikus hardcore-punkot játszó Death by Stereo. A kaliforniai együttes idén adja ki ötödik stúdióalbumát, szóval látogatásuk lemezbemutatóval kecsegtet. Valamint ezen a napon érkezik hozzánk az Egyesült Királyság egyik felkapott metálzenekara, az Architects, akiket nemrég az Ignite-ot is futtató Century Media vett kezelésbe. És ekkor lép fel a német The Blackout Argument nevű hardcore formáció is, nehogy valakinek kevés legyen a rockból.

A negyedik napon pedig nem más lép fel, mint a fiatal koruk ellenére, igencsak nagy érdeklődéssel körülvett – külföldi kritikusok, és magazinok által az egekig magasztalt - svéd Sonic Syndicate. Ráadásul basszusgitáros hölgyüket, Karin Axelssont az e havi Revolver Magazinban a legszexibb metál-ladynek választották, szóval lesz elég látnivaló.

A sok jó után egy rossz hír is van a fesztiválról, mégpedig az, hogy a new yorki Bloodclot! zenekar lemondta a fellépését – derült ki a Budapest Rock’N Roll sajtóközleményéből. De a négy színpad, négy medence, és a rengeteg fellépő így is elég meggyőző, hogy augusztus elején - július 30. és augusztus 3-a között - egy hatalmas zúzáson vegyenek részt az arra vágyók.

Fodor Csaba

Forrás: Budapest Rock’N Roll

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky