3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2008. november 7. | Sári Júlia

Never too old to rock! – A Jethro Tull Debrecenben

Copyright:

„Too old to rock, too young to die” – énekelte a skót születésű Ian Anderson 1976-ban, akkor még mindössze huszonkilenc évesen. Talán nem is feltételezte volna, hogy harminc évvel később, immáron a hatvanon is túl, még mindig nem öregszik ki hivatásából, s ugyanolyan alkotói hévvel és lelkesedéssel képes megtartani a rockzenében elfoglalt dicső helyét.

A rocktörténet egyik legsokoldalúbb rockbandája, a többszörös Grammy-díjas brit Jethro Tull ugyanis februárban ünnepelte kereken negyvenedik születésnapját  Az 1968-ban alakult zenekart a frontember, Ian Anderson sajátos éneklési stílusa, páratlan fuvolajátéka és a szokatlan, meglehetősen összetett dalszerkesztés jellemzi, arról nem is beszélve, hogy stílus-skálájuk a heavy és progresszív rocktól a blueson és a jazzen át egészen a klasszikus, illetve a kelta zenéig terjed. A jubileumot hatalmas turnéval ünneplik a még mindig fitt art-rockerek, amelynek keretében hazánkba is ellátogattak. 

Jethro Tull rajongóként nem örültem idén semmilyen hírnek jobban, minthogy kedvenceim hajlott koruk és világsztárságuk ellenére egymás után kétszer is föllépnek kis, isten háta mögötti hazánkban, méghozzá Debrecenben és Budapesten. Így az sem állhatta utamat, hogy a hatalmas érdeklődés következtében mindössze a debreceni föllépésre sikerült jegyet szerezni, a lényeg, hogy még egyszer láthatom a zenekar negyven éves fennállását és töretlen sikerét ünneplő Ian Andersont és társait élőben, hiszen legutóbbi, 2003-as budapesti koncertjük után joggal feltételezhette bárki, hogy a még mindig fitt, ámde már bizonyára fáradó öregurak többet nem látogatnak el a világ ezen csücskébe.

A gyors és kényelmes odaút után, gyakorlatilag egyedüli fiatalokként és a női nem elenyésző számban jelenlévő képviselőiként érkeztünk meg a debreceni Főnix csarnokba, ahol már a koncert előtt feltűnt, milyen meglepően kevesen tülekednek a bejáratoknál. És valóban, bár a debreceni koncertet annak következtében szervezték, hogy a budapesti fellépésre pikk-pakk elkeltek a jegyek, a pót-rendezvényre igencsak csekély volt az érdeklődés. Természetesen szép számban jelen voltak a távolról is fölismerhető, hatvanas, bőrdzsekis-bakancsos Tull-rajongók, illetve néhány roppant konszolidált külsejű vidéki értelmiségi, akiknek bizonyára jó alkalmat szolgáltatott a koncert bohém fiatalságuk fölidézésére, de a nézőtér nagy része szívszorongatóan árva és elhagyatott volt. Néhány pohár, a büfében kapható hányásízű bor után már kellően föl voltunk spannolva, de szerencsére a Jethro Tull, jó szokásához híven, egy percet sem váratott magára: a 19:15-ös kezdéssel meghirdetett koncert pontban 19:15-kor kezdetét vette, méghozzá mindenféle hókusz-pókusz nélkül. Nem ünnepeltették és kérették magukat, egyszerűen csak színpadra léptek, és rögtön a húrok közé csaptak.

Elképesztő látvány volt, ahogy a hatvanegy éves Ian Anderson, a zenekar lelke és szíve és mája és veséje, kirohant a színpad közepére elengedhetetlen fuvolájával, és mint egy lelkes kisgyermek, akit végre hosszú várakozás után kivittek a játszótérre, körbeugrándozta és -futkorászta a teret, fél lábon szökdécselt és jobbra-balra hajlongott, miközben hihetetlenül pontos és lehengerlő fuvolaszólójával kezdetét vette a ránk váró zenei örömök végtelen hosszú sora. Minden elhangzott, aminek el kellett, a Jethro Tull kezdeteitől a végéig, vagyis az 1968-as This Wastól az 1999-es J-Tull Dot Com-ig, méghozzá semmivel sem kopottabban vagy halványabban, mint egykor, hosszú gitár- és elsősorban fuvolaszólókkal tarkítva. Már az elején sorra került a legendás New Day Yesterday a Stand Upról, illetve az instrumentális Serenade to a Cuckoo és a Song for Jeffrey a This Wasról, de nem kellett sokat várnunk az olyan csemegékre sem, mint a szintén instrumentális Christmas Song. És sajnos hamar kiderült az is, hogy az egyetlen, ami mégiscsak megszenvedte a kort, Ian gyönyörű, ámde mára egyre gyengülő hangja, így az instrumentális számok sokkal jobban érvényesültek a koncerten – főleg a kifogástalan hangosításnak hála –, mint azok, amelyekben Ian éneke dominál – vagyis inkább dominált egykor, hiszen ma már gyakran nem tudta túlénekelni a hangszereket sem. De a tüdejét nem kell félteni Ian bácsinak, a fuvolát ugyanis ugyanazzal a hévvel és kitartással tudja fújni, mint ifjú titán korában. És azért teljesen a hangja okozta gyönyörökről sem kellett lemondanunk, a számok között elmondott néhány mondat alatt legalább az énekéhez hasonlóan csodálatos beszédhangját maradéktalanul élvezhettük.

A szünet előtt még sorra került a Heavy Horses, amit csodálatosan elnyújtottak egymást követő gitár- és fuvolaszólókkal, de hallhattuk a nem kevésbé legendás Thick as a Bricket is, amit ugyancsak leglább a duplájára dagasztottak, mégis anélkül, hogy öncélú húrtépésbe torkollt volna a muzsikálás. A szünet után aztán nem mással, mint a Too Old To Rock, Too Young To Die-al kezdtek, amit Ian stílusosan Mick Jaggernek ajánlott, és jómagam mindössze a Minstrel in The Gallery egyes dalait hiányoltam a műsorból. A koncert egyetlen kínos pillanata az volt, amikor a nagy finálénak szánt Aqualung végén, amikor a nagy gitárszóló kezdetét vette volna épp, a gitáros, Martin Barre rálépett a kábelre, és bár három technikus igyekezett megoldani a helyzetet, miközben Ian trillalázással húzta az időt, végül a szólóra nem kerülhetett sor, így az Aqualungot ezúttal – amit egyébként cseppet sem lehet bánni – fuvolaszólóval hallhattuk.

Sári Júlia

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky