3429 zenekar 12450 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2019. november 20.

Hardcore-ünnep volt a Dürer Kertben

Copyright:

2019. november 19-én öt olyan csapattal kedveskedett nekünk a Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert, hogy mind a tíz ujjunkat nyalogathatjuk még egy ideig. Bár a Lionheart volt a headliner, nem kisebb nevek melegítettek, mint a Deez Nuts, a Kublai Khan, az Obey The Brave vagy éppen a Fallbrawl.

Mindjárt az elején le is szögezném, hogy zseniális este volt, de! Fél 11 körül csendesedett el az utolsó hang a Lionheart bulijából, most éjjel fél 1 van mikor ezt gépelem, de még mindig cseng a jobb fülem. Tudom, ne elégedetlenkedjen, aki öt ilyen bandát tombolt végig az elmúlt órákban, de hozzá kell tenni, hogy a keverés nem igazán volt tökéletes, valahogy a magas is, meg a mélyek is túl voltak tolva. És mielőtt a true arcok (elnézést, trve arcok) leharapnák a fejem, hogy „a mélyből sosem elég, gyenge vagy!” Lehet… viszont voltam már néhány koncerten életemben, de ez a fülcsengés még új, úgyhogy én mégiscsak a hangosítók számlájára könyvelném a dolgot. Hiába a drop A és drop B-s témák, még így is csikorgatta néha a dobhártyámat a gitárok és a cinek összhangzata, pedig az Orange cuccok zseniálisan szólnak, ez tapasztalat… Na mindegy, tényleg ezt az egészet csak zárójelben, nézzük, milyen volt maga a buli!

A Fallbrawl első hangjára értem be pont, hiszen a körúton is kocsival és a Dürerben is kiálltam a soromat becsülettel. Őszintén, a német srácok zenéje semennyire nem tudott megérinteni. Panelekből felépített, jól bejáratott sablonokból összerakott dalokkal érkeztek, amik ugyan megszólaltak, és nagyjából egyben is voltak a srácok – tényleg csak nagyjából, ezt a későbbi fellépők igazolták, de ennyi és nem több. Egy korrekt iparosmunka, ami tökéletes megnyitni egy estét, de ennél feljebb nem biztos, hogy elég lesz. Az énekes kollega a végén már bőséggel markolászta a rekeszizmait, hogy kipréselje az üvöltéshez szükséges levegőmennyiséget, a basszeros pedig eléggé kilógott mind kinézetben, mind tudásban. Ezt arra alapozom, hogy amíg a dob és a gitáros kolléga tekertek egy korrekt témát, az énekes pedig eladta a bulit, addig a basszer állt és pengette a maga két hangját, mintha éppen a Hétköznapi Csalódásokból igazolták volna le két hete. Nem játszott mellé, de nem is tett hozzá az estéhez. Megmondták neki, hogy „Hans, daráld a nullát” – Hans pedig darálta becsülettel. A koncert legnagyobb pozitívuma egyébként az volt, hogy még alig álltak elöl a közönség soraiban, így a szélmalomharcosoknak bőven volt helyük karatézni – jómagam és a nézők legnagyobb örömére.

Másodikként a kanadai Obey The Brave jött minimális átszerelés és szinte nulla beállás után, s mivel én az idei lemez, a Balance slágermetalja nyomán őket vártam leginkább, hozták is az est koncertjét. Igaz, csak 25 percet kaptak (vagy 20-at?), az új korongról is csak két tételt hoztak, de a Full Circle, Raise Your Voice, Get Real és társaik bőven kárpótoltak mindenkit. Ráadásul az egyetlen banda voltak, akik rendes tiszta énekkel is operáltak, ezáltal a közönség is bőven be tudott kapcsolódni a csordákba, igencsak epikus pillanatokat teremtve a nyúlfarknyi szett alatt többször is. Nincs mese, bár energiájában és hangulatában csak a második lett ez a koncert az este szempontjából, nálam mindenképpen az OTB volt a legjobb, a Balance pedig betonbiztosan ott lesz a 2019 top10-es lemezeim listájában. Most már csak kéne egy következő időpont, ahol Alexék rendes játékidőt kapnak kibontakozni.

Harmadiknak érkeztek a türhő déliek, azaz a Kublai Khan, akik gyakorlatilag ugyanazt hozták, mint tavaly. Se többet, se kevesebbet. Jók ezek a southernes riffeléssel, stoneres ízzel fűszerezett dalok, de egy idő után kezd egybefolyni az egész és eléggé nehéz megkülönböztetni a dalokat. Egyedül a szettet záró The Hammer-Antpile kettőse volt az, amire már tavaly is felkaptam a fejem, abból is a pick squeal-es kiállás miatt a végén, de a többi azért annyira nem volt emlékezetes. Stabilan hozzák ugyanazt Honeycutt-ék már lemezek óta és ezen az Absolute nemrég megjelent dalcsokra sem igazán akar változtatni. Nincs ezzel baj, mert végül is true az egész, meg tényleg elhiszi nekik az ember, hogy nagyon dühösek – itt kötném ide a szintén texasi Upon a Burning Body-t a hasonló beállítottságuk okán -, csak egy idő után már nem annyira szórakoztat.

Viszont a negyedikként érkező Deez Nuts – akik véleményem szerint a hardcore Limp Bizkit-je – már maximálisan szórakoztatott! És a Limp Bizkit-es hasonlatot most teljesen pozitív értelemben vegyük, hiszen azon felül, hogy JJ Peters is kapucnis pulcsiban, szakállal, fullcap-ben, hatalmas gesztikulációkkal énekel, még nem teszi őt Fred Durst-té – hál’ Istennek! Viszont ahogy dobálják egymásra a slágereket és akkora házibulit varázsolnak, hogy leszakad a plafon, na az már inkább hasonlítja őket a nagytesóhoz. Nincs is mit hozzáfűzni, az ausztrálok letarolták a színpadot, megindultak a stage diving-ok és body surf-ök az est folyamán először (!!!), néha egyszerre húszan is a színpadon ugráltak a srácokkal (Band of Brothers, ugyebár), mindenki együtt énekelte a slágereket Peters-szel… apropó éneklés, ezeket a tisztákat nem biztos, hogy erőltetni kéne, mert ugyan az új lemezen például nagyon jól működnek, viszont élőben azért karcolják a hallójáratokat azok a vokálok. Menjen inkább a kiabálás minden vokalista részéről, azzal nem lehet mellé lőni, a zene stabil, Peters 24 karátos mosolya és kapcsolattartása a közönséggel pedig maximálisan el is viszi a showt a hátán. Aki meg azon a véleményen van, hogy JJ menjen vissza az I Killed The Prom Queen-be és hagyja a bohóckodást meg az egész Deez Nuts-ot a fenébe, annak innen üzenem: a Deez Nuts hozta az est buliját, marad!

Végül egy húsz perces késés után – amit az este folyamán apránként sikerült összeszedni - megérkezett a Lionheart is, hogy közel egy órán keresztül dobálják ránk a teljesen ugyanolyan dalokat – régit és újat vegyesen -, mindenféle kreativitás és különbözni akarás nélkül. Komolyan, több dolgot nem értek ebben a bandában. Először is, minek ide két gitár? Hiszen mindkettő végig ugyanazt játssza, hangról hangra, pontról pontra, ráadásul előttük négy másik zenekar bizonyította, hogy egy gitárral is pont ugyanolyan tökéletesen meg lehet szólalni. Totál felesleges a két gitár. Másodszor, nem tudom, hogy mi a szösz volt Rob hangjával, de egyetlen rekesztést nem tudott kipréselni a torkán. Előtte négy másik énekes hörögte és üvöltötte ki a lelkét a színpadon, ő meg mindenféle erőlködés nélkül, tiszta kiabálással lehozta a showt. Nem volt egyébként emiatt nagy hiányérzetem, meg a vokalisták hörögtek helyette, csak nem feltétlenül értettem a dolgot. A harmadik, hogy mitől ekkora ez a banda? De most komolyan, az Obey The Brave sokkal kreatívabb, slágeresebb és változatosabb, a Kublai Khan sokkal autentikusabb, türhőbb és dühösebb, a Deez Nuts pedig négyszer nagyobb partyt csinált (minimum)… Tény, talán ők léteznek legrégebb óta és a legtöbb albummal is ők rendelkeznek, meg Californiából jöttek, de ez azért egy kicsit talán soványka a headliner státuszhoz, nem? Ráadásul ez az egy óra a végére már annyira sok volt – valószínűleg az egész este dömpingje okán -, hogy már alig vártam a végét.

Mindent összevetve viszont panaszra egy szavunk sem lehet, hiszen öt világhírű hardcore-(punk) együttest hoztak el nekünk a szervezők, ráadásul több olyat, akik már elég régen jártak nálunk. A hangosítás elment, bár volt már jobb, a bandák hozták a kötelezőt – és akadt, aki bőven fölötte teljesített -, a közönség pedig az első perctől az utolsóig vevő volt a circle pitekre, wall of death-ekre, levegőbe öklözésre, tapsolásra, közös éneklésre… szóval bármire, amire kérték őket. Köszönjük ezt a tömény, de maradandó estét!

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky