3427 zenekar 12457 letölthető zene

ÖSZTÖN Együttes

alapértelmezett kép
Bemutatkozás
Az ÖSZTÖN együttes 2005 decemberében jött létre Szegeden, az ÁGOTA alapítvány karitatív segítőiből. Az alapítványnál hátrányos helyzetű, állami gondoskodásban nevelkedő gyermekeknek próbálnak segítséget nyújtani, szakmai és élményprogramok szervezésével és lebonyolításával.

2005 decemberében 3 aktív munkatársuk (Kothencz János, Varga Gábor, Bíró István) életre hívta az ÖSZTÖN együttest. Az csapat elsősorban a rap műfajt, a hatékony önkifejezés egy lehetőségének tartja. Mindamellett az a céljuk, hogy közzétegyék mondanivalójukat az Őket körülvevő világról. E könnyűzenei próbálkozáson keresztül is pozitív üzenetértékű mondanivalót szeretnének eljutatni, mindazok körében, akik értékeket keresnek.2006 májusában elkészítették az első önálló albumukat "Ez a dal. címmel amin 17 dal található, a Magyar Rádió Szegedi Regionális Stúdió aktív segítségével és támogatásával, melyet 2000 példányban meg is jelentettek. Nem sokkal később elkészült az albumról az első videóklip is amit a Duna televízió munkatársai készítettek el.

Több koncertet adnak az ország több pontján. Szeged, Izsák, Újszilvás stb. Jelenleg a második album munkálatait végzik.  
Albumok
Ez a Dal (2006)
Hírek

2006. december 22. 23:09

Stúdió

Az együttes stúdióba vonult és el kezdte felvenni a második album anyagát ami meglehetősen nagy és időigényes munka lesz. Előre láthatólag nyárra lesz meg az új album 10-12 tervezett számmal. Az eddig megírt dalok egytől egyik profi munkának ígérkezik. Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HIPHOP
Stílus: Hip-Hop / Rap
Alapítva: 2005
Rajongók: 5 fő
Megtekintve: 8878
Város: Szeged
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Bíró István » Szöveg, zene
Kothencz János » Szöveg, zene
Varga Gábor » Zene, mastering,
A zenekar szerkesztői: gabac208
Rajongók
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky