3422 zenekar 12339 letölthető zene

Archívum

Listázás
Naptár
2026. augusztus
h k sz cs p sz v
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
Időszak:
-
Hirdetés
Cím
Dátum

Ezer bocs!

Több mint ezer plüssmedve várja a látogatókat augusztus 27-től szeptember 26-ig a Savoya Parkban. A XI. kerületi bevásárlóközpontban nyíló Mackófalva területén muzeális értékű játékokat és bocsokkal telepakolt interaktív vitrineket tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállítás keretében rendezett családi hétvégén pedig különféle ingyenes programokon is részt vehetnek. Tovább

2010. augusztus 25.

Események

Az Óriás hangos búcsúja a nyártól

Augusztus 27-én pénteken az A38 állóhajó tetőteraszán búcsúztatja 2010 nyarát a budapesti Óriás. Szinte már hagyományszámba megy a tetőteraszos szezonzárás az Óriásnál, hiszen tavaly pontosan ugyanezen a napon, ugyanitt játszott zsúfolt teltház előtt a lelkes kvartett. A zenekar saját bevallása szerint a tavalyi év egyik leghangulatosabb koncertje volt a dunaparti idényzárás. Tovább

2010. augusztus 24.

Események

Nagyon szexi és nagyon zene - N.O.H.A.

Még jó, hogy egyik nap unalmamban utánanéztem kik lépnek fel az idei SZIN-en, így én a N.O.H.A. miatt megyek le, idén életemben először Szegedre. Jó hír ugyanis a rajongóknak, hogy augusztus 28-án a Party Arénában nem hogy Tu Café lesz, de iszonyatos bulira lehet számítani. Tovább

2010. augusztus 24.

SZIN 2010

Hivatalos! Visszatér a Soundgarden

„Telephantasm” címmel új albumot dob piacra szeptember 28-án a Soundgarden. Az album az eddigi 5 lemezük válogatott slágereit tartalmazza először duplalemezes, majd DVD-s változatban. Tovább

2010. augusztus 24.

Külföldi

Magyar Dal Napja a Zöld Pardonban

Immáron harmadik éve rendezik meg a Magyar Dal Napját, melynek egyik kiemelt helyszíne idén is a Zöld Pardon. Szeptember 12-én, vasárnap tíz, közel egyórás élőkoncerten vehetünk részt a hazai zenei szcéna legjobbjait hallgatva. A nap folyamán számos stílus képviselteti magát, többek között színpadra lép Sub Bass Monster, a Pál Utcai Fiúk, a 30Y, az Irie Maffia, a Vad Fruttik, Péterfy Bori & Love Band és még Bródy János is. A ZP Klubszínpad is tartogat meglepetést: a roma Karaván Família nevű zenekar lép fel, vendégül látva a Nagyszínpad művészeit. Ezen kívül egy nagy közös fináléra is számíthatunk zárásként. Tovább

2010. augusztus 24.

Események

Mariah Carey nagyon kövér vagy nagyon terhes

Azt találgatják a rajongók, hogy Mariah Carey babát vár-e vagy csak elhízott. A 40 éves énekesnő 2008-ban házasodott össze Nick Cannonnal és azóta várják a gyermekáldást a rajongók, ami csak nem akar megérkezni. Korábban még termékenységi klinikáról jövet is lefotózták őket, ám úgy tűnik, talán most már nem kell sokat várni a gyermekáldásra. Sokan a hormonkezeléseknek tudják be a hízás okát, mások már most várandósnak kiáltják ki. A legutóbb Brazíliában adott koncertjén viszont néhány képen már egész sokat sejtetően gömbölyödik a 40 éves énekesnő hasa. Tovább

2010. augusztus 23.

Külföldi

Az első önálló Epica-koncert Budapesten

A hidegebb esték beköszöntével is számíthatunk különleges koncertekre Budapesten, hiszen október 2-án három női énekessel megáldott metal zenekar lép fel a Dieselben. A holland Epica - a szimfonikus metal egyik legmeghatározóbb képviselője - végre főzenekari státuszban látogat el hozzánk, a kísérők pedig a francia Kells és a szintén holland Revamp lesznek. Tovább

2010. augusztus 24.

Események

Hivatalos! Lesz Fal-koncert Budapesten!

Rendeződtek a Roger Waters - The Wall turné budapesti állomását is érintő logisztikai problémák, és az eredetileg meghirdetett áprilisi időpont helyett 2011. június 22-én lesz látható a legendás előadás a Papp László Budapest SportArénában. Tovább

2010. augusztus 23.

Események

A SZIN-en is varázslatra készül a Parov Stelar

Mindig is kihagytam a nulladik napokat, de most, ha tehetném elmennék, hiába hatszázhuszadszorra jön idén Parov Stelar. Ha valaki esteleg lemaradt volna, a pécsi, VOLT-fesztiválos vagy Veszprémi Utcazene Fesztiválon adott koncertről, akkor augusztus 25-én pótolhatja Szegeden. Szerintem ők is magyarok igazából. Egyébként, meg lesz egy csomó minden még a nulladik napon, úgyhogy irány a Tisza-part! Tovább

2010. augusztus 24.

SZIN 2010

A Bonobo Magyarországon!

A Bonobo a kétezres évek egyik nagy sikertörténete, mely első szárnypróbálgatásaitól kezdve töretlenül ível felfelé. A legszerelmesebb majomfajtáról elnevezett zenekar a jelenlegi partyzenék meghatározó állomása, még ha olykor melankolikus hangulatba is kerülhet tőle a hallgatóság. Simon Green, a csapat frontembere (illetve olykor maga A csapat) valóban folyamatosan megújulni kész, sőt a megújulásra kifejezetten törekvő karizmatikus személy, így sosem a kitaposott úton jár, inkább ő maga ejti az első csapásokat a sűrű dzsungelben. Tovább

2010. augusztus 23.

Események

Döbbenetes tragédia! Fesztiválon ölte meg magát...

Elképesztő és döbbenetes halálesetről adtak hírt egy belga fesztiválról, miszerint a brit Ou Est Le Swimming Pool frontembere, Charles Haddon, a mintegy 170-180 ezer ember előtt történt baleset után, tulajdonképpen kivégezte magát. Tovább

2010. augusztus 23.

Külföldi

Kötelező! Ezek a japánok nem viccelnek!

Szerencsére ma már tényleg nincsenek határok a rajongók álmai, és így a hazai koncertek terén: az idei év nagysikerű japán rockkoncertjei után végre a D’espairsRay legénysége is meghívást kapott Budapestre. Tőlük is egy lélegzetelállító és egyáltalán nem szokványos estére számíthatunk - kellően sokszínű tálalásban. Az esemény szeptember 29-én, a Diesel Klubban lesz megtartva. Tovább

2010. augusztus 23.

Események

Atomtorta unplugged – régi számok, új hangzás a SZIN-en

Több éve vendég a SZIN-en az Atomtorta, így nem meglepő, hogy ezen az éven is tiszteletüket teszik, méghozzá a Party Arénában. Ami viszont a megszokottól eltér, hogy idén a pár hónapja működő akusztikus zenekari felállásukkal debütálnak a fesztiválon. Tovább

2010. augusztus 22.

SZIN 2010

Budapesten Anglia legkeményebb bandája

A nyári szezon után az őszi estékre máris „kellemes kikapcsolódást” ígér az Anglia egyik legkeményebb zenekaraként emlegetett Trigger The Bloodshed budapesti fellépése. A Dürer-kert kistermében szeptember 19-én még a szintén szigetországi, metalcore-ban utazó The Dead Lay Waiting és a hazai Slaughter at the Engagement Party, illetve Brainlust bulijait lehet majd megtekinteni. Tovább

2010. augusztus 22.

Események

Ősszel itt az új Jamiroquai-lemez

Az Universal Music Group színeiben lát napvilágot a Jamiroquai legújabb albuma a Rock Dust Light Star. Új időszámítás kezdődött az együttes életében, hiszen nemcsak, hogy debütál a Universal Musicnál, de 5 év hallgatás után 2010 novemberében dobja piacra 7. albumát. Tovább

2010. augusztus 21.

Külföldi

Sterbinszky Tiesto előtt játszik

2010. augusztus 31-én, kedden Tiesto a szlovákiai Presov, azaz Eperjes városában lép fel a Kaleidoscope című show keretén belül. Az esemény különlegessége, hogy közvetlenül Tiesto előtt Sterbinszky pörgeti a legjobb korongokat 23:30 és 1:30 között! Tovább

2010. augusztus 21.

Hazai

Kerékpáros zarándoklat Freddie Mercury szobrához

A legendás énekes emlékére 1996-ban állítottak szobrot a svájci Montreuxben, ahol a Queen több mint egy évtizeden át dolgozott. Azóta a helyszín a rajongók zarándokhelye. Minden év szeptemberében, a Freddie születésnapjához (09.05.) legközelebbi hétvégén megrendezik a Freddie Mercury’s Montreux Memorial Day-t, amelyen koncertekkel, előadásokkal emlékeznek rá. Tovább

2010. augusztus 21.

Események

PWT: Nem számít miről szólnak a dalok

Múlt héten mutatta be az Egyesült Államokban az MTV a Plain White T's legújabb videóklipjét, melyet a srácok a "Wonders of the Younger" című, október 18-án megjelenő albumukon szereplő "Rhythm of Love" című dalukhoz készítettek. Tovább

2010. augusztus 21.

Külföldi

Idén is lesz Hangfoglalás

Október 1-től 3-ig immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Hangfoglalás. Ahogy az elmúlt években, idén is a SYMA Sport- és Rendezvényközpont ’A’ és ’C’ csarnokában lesz Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei demonstrációja. A 8000 négyzetméteren 100 kiállító mutatja meg, hol is tart 2010-ben a hang-, a fény- , a színpad-, a színház- és stúdiótechnika. A 3 nap alatt több mint 200 zenei esemény lesz. Minden program ingyenes. Tovább

2010. augusztus 20.

Események

Rihanna felvette, majd elküldte...

Alex Da Kid, Eminem új lemezének egyik producere eddig elfelejtett belegondolni abba, hogy vajon sikerül-e valaha túlszárnyalnia a “Recovery” albumon fellelhető “Love The Way You Lie” sikerességét. Alex azt mondja, a duett kelepcébe zárva hozta meg a népszerűséget számára. Tovább

2010. augusztus 20.

Külföldi

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky