![]() ![]() |
![]() ![]() |
|
---|---|---|
Bomlik az Intim Torna Illegál - és nem szépen!Az elmúlt év legrosszabb pletykái beigazolódni látszódnak: az Intim Torna Illegál 7 év zenélés után külön folytatja útját. Azonban arról, hogy ki lépett ki a zenekarból vagy ki kit rúgott ki, és ki folytatja tovább az ITI nevét, mindkét fél másképp vélekedik. Tovább |
2016. szeptember 12. Hazai |
|
Poptörténeti séták az Ifiparkban és környékénA Nagy Generáció zenészikonjainak eredhet nyomába az, aki a CSTP-vel tart a Budai Ifjúsági Parkot, illetve környékét bejáró poptörténeti sétákon. A szeptember 17-én, délután 15 órakor, a Várkert Bazárból induló túrát Rozsonits Tamás, zenei szakíró, dobos és Török Ádám, a Mini frontembere vezeti, 2016. szeptember 18-án, ugyancsak 15 órától pedig Molnár György Elefánt, az Omega gitárosa kalauzol majd. Feledhetetlen koncertekről, legendás fellépőkről és talán Rajnák elvtárs pofonjairól is esik majd szó. Tovább |
2016. szeptember 12. Események |
|
Hamarosan indul a 25. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál2016. október 7-én indul a 25. CAFe Budapest, Közép-Európa meghatározó kortárs összművészeti fesztiválja. A hazai és nemzetközi kortárs művészet legjobbjai – többek között Yann Tiersen, Hiromi, Plaid és a Southbank Gamelan Players, Squarepusher projektzenekara, a Shobaleader One, Krzysztof Penderecki, a Yellowjackets, a FAMILIE FLÖZ és Gergye Krisztián Társulata – lépnek fel Budapesten az október 7. és 23. között megvalósuló CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. Tovább |
2016. szeptember 12. Események |
|
Légy Szitizien Prime!Vásárold meg a bérleted a 25. Szigetre az első 25 órában, és légy te is Szitizen Prime! Csak ebben a 25 órában az early bird árnál is kedvezőbb jegyár és garantált Szitizen Prime csomag vár egyedi ajándékokkal! Ráadásként részt veszel sorsolásunkon, ahol extra VIP-ajándékcsomagot is nyerhetsz! Tovább |
2016. szeptember 9. Sziget 2017 |
|
Beyoncé a saját klipjével lepte meg magátSzeptember 4-én ünnepelte a születésnapját Beyoncé, és az énekesnő megadta a módját ennek a napnak: ekkor hozta ki ugyanis az új videóját! Tovább |
2016. szeptember 9. Külföldi |
|
Nulladik Ormánság-Bőköz FesztiválMárta István Magyarország gazdaságilag egyik legszegényebb, de értékeiben egyik leggazdagabb tájegységében rendez újabb különleges fesztivált a kelet-ormánsági „Bőköz” kisrégióban, 280 kilométerre a fővárostól. Tovább |
2016. szeptember 9. Hazai |
|
Budapesten is fellép a Final StairTiszta és őszinte zenéjével csábít 2016. szeptember 30-ra a Showbarlangba a német Final Stair. Amint színpadra lépnek, erősen emocionális és energikus kiállásuk odaszögez, földbe döngöl minden egyes nézőt. Koncertjeikkel egyedülálló energiabombaként járják a világot, őszi Európa-turnéjuk egyik állomásaként pedig hazánkba is ellátogatnak, hogy Budapesten először, nekünk is megmutassák, mit tudnak. Tovább |
2016. szeptember 7. Események |
|
Barabás Lőrinc Quartet lemezbemutatója a MuzikumbanBeardance címmel, 2016. szeptember 22-23-án, dupla koncert keretei között mutatja be debütáló lemezét a Barabás Lőrinc Quartet a Muzikumban. A Beardance az idén 33 éves trombitás hatodik albuma - 11 naplójegyzet dallal, szavak nélkül, instrumentálisan. Tovább |
2016. szeptember 7. Események |
|
Pamela Anderson nekiment a pornónakPamela Anderson, aki nem csak a Baywatch című sorozat sztárja, de a Tommy Lee-vel készített felnőtt filmjeiről is hírhedt szex szimbólum, a Wall Street Journal-ban hívta fel a figyelmet a pornó negatív hatásaira a társadalomban. Tovább |
2016. szeptember 6. Külföldi |
|
Felismeri őket? Retro családi videó szereplőit keresikValahol a Balatonon készült 1981-ben az a Super-8 felvétel, amelyen egy strandoló család látható. A bolhapiacon vásárolt privát film részletei bekerültek a Bëlga és a The Carbonfools zenei atyja, DJ Titusz legújabb formációja, a Humbugs klipjébe. Az alkotók az internetezők segítségével próbálják megtalálni a Balaton Love szereplőit. Tovább |
2016. szeptember 6. Hazai |
|
Színdarabhoz írt zenét és szöveget Czutor ZoltánCzutor Zolitól eddig sem állt távol a színház: tíz éve, a legendás Mechanikus narancs adaptációjához szerzett zenét és szöveget a szegedi színháznak, de készített már zenei aláfestést pl. Steven Berkoff, Nyafogók című darabjához és több filmhez is. A most bemutatás előtt álló Válogatás Gazdag Gyula azonos című dokumentumfilmje nyomán készült Kocsis Gergely rendező és Lőkös Ildikó dramaturg vezetésével. A Máté Gábor vezette V. éves színművész osztály darabját 2016. szeptember 10-én mutatja majd be az Ódry Színpad. Tovább |
2016. szeptember 6. Hazai |
|
Új Twister dal és klip, októberben pedig jön az Utak nélkülAlig két hete publikálta a Twister a legújabb videóját, „A szökés” címmel. Ez a friss dal a második előfutára az ősszel érkező harmadik, „Utak nélkül” nagylemeznek, mely a HammerWorld Magazin októberi számának CD mellékleteként jelenik majd meg a NAIL Records / Hammer Music gondozásában. A korongra került 10 új számban már új énekesük, Fehér Zsolt hallható. Tovább |
2016. szeptember 6. Hazai |
|
Az A38-on ünnepel a Next LevelKét éve már, hogy a Next Level elkezdte betölteni azt a rést a zenei piacon, amit eddig csak kevesen láttak meg: igényes elektronikus koncerteket hoztak a fővárosba a világ minden tájáról. Megünnepelendő ezt a két esztendőt, fergeteges bulival kedveskednek a nagyérdeműnek a Duna legbulisabb hajóján az A38-on 2016. szeptember 10-én szombaton. Tovább |
2016. szeptember 6. Események |
|
Szeptemberben újra Hello Hurricane a HajónUgyan a Hello Hurricane jelenleg nyári szünetel, hamarosan visszatérnek a zenei vérkeringésbe és a SZIN után – 2016. szeptember 3-án-, az A38 Állóhajón adnak majd koncertet, a fővárosi rajongók nagy örömére. A csapat a Képzelt Város vendégeként lép fel és többnyire a What Can I Hide című, pár hónapja megjelent lemez dalaira számíthatunk majd. Tovább |
2016. augusztus 31. Események |
|
2 in Van - UjRH- URH, Európa Kiadó és más dalok a Gödörben2016. Szeptember 10-én a Gödör Klubban ismét felcsendülnek a legendás URH, Európa Kiadó dalai Kiss Llászló, Salamon András, Vig Mihály, Keszei Krisztián, Kamondy Ágnes, Magyar Péter, Horváth Gábor, Somoskői Soma, Bakos Zita, valamint Hámori Gabriella, Ónódi Eszter és Kamarás Iván előadásában. Az este keretében fellép Müller Péter Sziámi AndFriends - többek között a SZIÁMI, és a Kontroll Csoport legismertebb dalaival. Tovább |
2016. szeptember 5. Események |
|
Steiner Kristófot elég könnyű boldoggá tenniSteiner Kristóf nem törekszik a tökéletességre, szerinte a boldogság éppen ennek az ellentétje. Ha hétköznapi dolgokról van szó, elmondása szerint elég könnyű őt boldoggá tenni, legyen szó baráti gesztusokról, kedvenc énekesnőjéről vagy a kutyájáról. Tovább |
2016. augusztus 31. Sziget 2016 |
|
Zeneiskola nyílik az ország legjobb muzsikusaivalTöbb éves tervezés után szeptember végén nyílik meg az Öröm a Zene Iskola Budapesten. A rendhagyó, élményalapú oktatást kínáló intézménybe azokat a kezdőket, újrakezdőket és haladókat várják, akik az ország kiváló könnyűzenei előadóitól szeretnének gitár-, basszusgitár-, dob-, billentyűs, fafúvós és énekórákat venni. Az iskolába háromévestől százéves korig lehet jelentkezni. Tovább |
2016. szeptember 5. Hazai |
|
A 25. Budapest Borfesztivál izgalmas zenei kínálataNagyszerű művészek, előadók műsorát élvezhetjük az idei évben először két színpadon. Lesznek új fellépők, és számos olyan vendég is, akik nem először zenélnek a Borfesztivál közönségének. Tovább |
2016. szeptember 2. Események |
|
Soerii & Poolek koncerttel indul a szezon a KuplungbanAz úgy van, hogy útjára indul a 2016 őszi szezon a Király utcai Kuplungban, ráadásul indításnak szeptember 16-án pénteken a Soerii & Poolek hatalmas bulijával. De, ami utána jön az sem rossz, hiszen ebben a hónapban még láthatjuk a BioRoBot, Apey, Tudósok, Besh O Drom és sokan mások buliját! Tovább |
2016. szeptember 1. Események |
|
Szakítás utáni összeborulás – itt a Deindolls bemutatkozó klipjeTudjuk jól, hogy Pécs a magyar Liverpool, erre a legújabb bizonyíték a Deindolłs trió bemutatkozó videoklipje. Mit csinál a férfi, ha szakít? Összejön a haverjaival, zabál és sört iszik - ezt mutatja be lírai rock and roll dalhoz készült klip. Tovább |
2016. augusztus 31. Hazai |