3427 zenekar 12457 letölthető zene

Archívum

Listázás
Naptár
2024. március
h k sz cs p sz v
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Időszak:
-
Hirdetés
Cím
Dátum

40 ezren vettek részt a Hangfoglaláson

Véget ért vasárnap este fél hétkor minden idők legnagyobb közép-kelet-európai hangszerkiállítása és zenei szemléje, a Hangfoglalás. A 3 napos eseményen végig hömpölygött a tömeg a standok között, és rengeteg gyermek illetve felnőtt próbálta ki a hangtechnikai berendezéseket és a hangszereket. A ’C’ csarnokban teltház várta a Kiss Forever Bandet és a Back II Blacket is. A 3 nap alatt hozzávetőlegesen 40 ezren látogatták meg a SYMA Sport- és Rendezvényközpontot. Tovább

2010. október 4.

Hazai

Nagy EgyüttZenélés és Grammy-díjas kongás a Hangfoglaláson

Megnyitotta kapuit pénteken 10 órakor az ötödik Hangfoglalás a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban, ahol több tízezer hangszert próbálhat ki a közönség. Emellett 200 zenei esemény, köztük közönségtalálkozók, dedikálások és koncertek zajlanak. Szombat délelőtt A Nagy EgyüttZenélés, délután Alex de Grassi világhírű gitárművész minikoncertje is kuriózumot jelent. Minden program ingyenes. Tovább

2010. október 1.

Események

Világsztárok hangszerei a Hangfoglaláson

A Yes gitárja, a Kiss basszusgitárja, Radics Béla erősítője és ládája is megtekintető a pénteken nyíló Hangfoglalás kiállításon. De nem csak nézelődni, hanem aktívan részt is lehet venni a zenélésben október 1-től 3-ig a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban, ugyanis több tízezer hangszert kipróbálhat a közönség. Emellett lesz 200 zenei esemény, köztük közönségtalálkozók, dedikálások és koncertek. A szervezők egy világon egyedülálló hangszermúzeumi tárlattal is készülnek. Minden program ingyenes. Tovább

2010. október 1.

Események

Egyedülálló hangszermúzeum a Hangfoglaláson

Egy világon egyedülálló hangszermúzeumi tárlat is nyílik az október 1-től 3-ig tartó Hangfoglaláson a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban.  A több mint 500 négyzetméteres kiállításon historikus hangszereket, több évtizedes orsós magnót, hatalmas diszkógömböt és egy felbecsülhetetlen értékű gitárt is megmutatnak. A Hangfoglalás összesen 8000 négyzetméteren vonultat fel több tízezer kipróbálható hangszert, és 200 zenei eseményt. Minden program ingyenes. Tovább

2010. szeptember 30.

Események

Idén is lesz Hangfoglalás

Október 1-től 3-ig immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Hangfoglalás. Ahogy az elmúlt években, idén is a SYMA Sport- és Rendezvényközpont ’A’ és ’C’ csarnokában lesz Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei demonstrációja. A 8000 négyzetméteren 100 kiállító mutatja meg, hol is tart 2010-ben a hang-, a fény- , a színpad-, a színház- és stúdiótechnika. A 3 nap alatt több mint 200 zenei esemény lesz. Minden program ingyenes. Tovább

2010. augusztus 20.

Események

120 ezren vettek részt a Hangfoglaláson

Véget ért vasárnap este fél hétkor a negyedik alkalommal megrendezett Vodafone Hangfoglalás Zenei Kiállítás és Közép-Kelet Európai Klubfesztivál. Az esti koncertek minden helyszínén teltház fogadta a fellépő zenekarokat, a Syma csarnokban pedig több tízezres tömeg hömpölygött a hangszerek és a hangtechnikai berendezések között. A háromnapos rendezvényt 120 ezer ember látogatta meg, a Syma csarnokból történő élő közvetítésbe 118 ezer alkalommal néztek bele a rendezvény honlapján. Tovább

2009. október 5.

Hazai

Kaposvár nyerte a Hangfoglaló Hétfőt

A kaposvári iskolások előadása nyerte a Hangfoglaló Hétfő nevű játékot, ezzel együtt az 1 millió forintos fődíjat. Az első helyért az egész város megmozdult, a Zene nélkül mit érek én című dal előadásában 12 általános iskola és 3 gimnázium vett részt. Összesen 55 nevezés érkezett a szervezőkhöz, közülük 14 csoport kapott különdíjat. Tovább

2009. június 15.

Hazai

Hangfoglaló Hétfő: Kaposvár vezet

Számos sulizenekar és rengeteg iskolai kórus indult a Hangfoglaló Hétfő játékán. A diákoknak május 25-én, egy időben kellett előadniuk a Zene nélkül mit érek én című dalt, hogy eséllyel pályázhassanak a 1 millió forintos díjra. A produkciókra történő szavazás a hétvégén félidejéhez érkezett, jelenleg 5713 szavazattal vezet a kaposvári iskolákból összeállított 600 fős kórus. A jelentkezők között egy kakukktojás is van: bár gyermekeknek hirdették meg a szervezők a versenyt, egy nyíregyházi hölgykoszorú is nevezett. Tovább

2009. június 8.

Hazai

Énekelj, zenélj 1 millióért!

1 millió forint értékben nyerhet hangszert minden általános és középiskolás gyermek, aki részt vesz a Hangfoglaló Hétfő elnevezésű ének-zenei versenyen május 25-én. Lényege, hogy a jelentkező iskolás csoport előadja aznap délelőtt a Zene nélkül mit érek én című dalt, képben és hangban rögzíti, és feltölti a netre. A videókra szavazni lehet, a győztes pedig ízlése, igénye szerint kap hangszereket, hangtechnikai berendezéseket. Tovább

2009. április 29.

Hazai

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky