![]() ![]() |
![]() ![]() |
|
---|---|---|
Klasszikus pornófilm ihlette a Massza zenekar albumának címétA saját bevallásuk szerint is harapós karcos rockzenét játszó trió május végén debütál bemutatkozó albumával, amit a GMK-ban mutatnak be 2017. május 25-én. A Massza zenekar 2015 szeptemberében alakult Budapesten. 2016 januárjában adták ki az első 3 dalos EP-jüket. A tavalyi év igencsak sűrű volt a zenekar számára. Megjártak egy tehetségkutató döntőt, felléphettek a Szigeten, és bekerültek a Cseh Tamás Program 2016 -os induló zenekarai közé. Tovább |
2017. május 22. Események |
|
Már csak 10 nap és Depeche ModeMájus 22-én koncerthelyszínként is debütál a Groupama Aréna, rögtön egy teltházas Depeche Mode koncert kerül megrendezésre hazánk legmodernebb stadionjában. Tovább |
2017. május 12. Események |
|
Közös, tavaszi klubkoncertet tart a Patikadomb és a SirViveA SirVive és a Patikadomb közös, tavaszi koncertet tart 2017. május 11-én a Gozsdu Manó Klubban. A buli kiemelt fontosságú mindkét zenekar számára, hiszen most először fordul majd elő, hogy főzenekar nélkül, kvázi "önállóan" állnak majd színpadra. A két banda utoljára három éve, 2014 márciusában játszott együtt, szintén a GMK-ban. Rengeteg közös pont, sok-sok közös élmény adja a két produkció kölcsönös dinamikáját és harmóniáját, amely minden bizonnyal néhány színpadi kollaboráció formájában is megnyilvánul majd 11-én. Tovább |
2017. május 10. Események |
|
Foster The People: Magyarországon indítják a júliustHárom új dallal jelentkezett a 2017. július 4-én a Budapest Parkba érkező Foster The People. Az amerikai indie pop csapat harmadik albuma nyárra várható, és a hírek szerint a most bemutatott valamennyi friss nóta felkerül rá. Tovább |
2017. május 9. Külföldi |
|
Első lemezével érkezik a Simple Plan a ParkbaSzinte hihetetlen, de idén 15 éve, hogy a Simple Plan debütáló, No Pads, No Helmets… Just Balls című lemezével elindult a világhírnév felé. Ha pedig már ilyen kerek évfordulóhoz értünk, a srácok egy turné keretében felidézik legnagyobb slágereiket, melyekkel 2017. június 13-án a Budapest Park színpadát is letarolják. Tovább |
2017. május 8. Események |
|
Jó nagy JETLAG buli lesz a TerembenCsatolják be biztonsági öveiket, megkezdjük a felszállást! A Molnár Tamás és Czoller Bence vezette lírikus elektropopban utazó JETLAG légitársaság 2017. május 12-én Budapesten a Teremben száll fel. A repülőútnak álcázott live show óriási háttérvetítéssel, repülőgép ablakokkal, stewardess táncosokkal, formabontó vizuállal, irgalmatlan hang és fénytechnikával és izgalmas vendégművészekkel teszi újszerűvé a koncertélményt. Tovább |
2017. május 3. Események |
|
Szeretni még – Müller Péter Sziámi AndFriends koncertA Müller Péter Sziámi AndFriends együttes Szeretni még című dala külön életet kezdett élni, és pár hónap alatt „népdal” lett belőle. Egyre többen dolgozták fel, innen jött az ötlet egy dalfeldolgozó pályázatra, amelyre meglepően sokan jelentkeztek. Versenyen kívül még Bródy János, Thuróczy Szabolcs, Palya Bea és Kiss Llászló is elénekelte a dalt. Tovább |
2017. május 2. Események |
|
Ez a szokatlan hármas hív egy közös estére a Dürer KertbeStíluskavalkád, mégis azonos szemlélet és lelkesedés - talán így lehetne legjobban jellemezni az estét. Adott három pazar banda, sok jó dal és egy egészen biztosan remek buli. Akinek ez kevés ahhoz, hogy megmozduljon, talán nem is baj, ha otthon marad! Tovább |
2017. május 2. Események |
|
A Gorillaz novemberben az Arénában ad koncertet!Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a Gorillaz visszatérését már nagyon sokan várták. Múlt héten jelent meg 7 év szünet után Humanz című új stúdióalbumuk, amely rögtön széleskörű elismerést aratott. Ráadásul nem csupán a lemez, de az amerikai turnéra a belépőjegyek is egy szempillantás alatt elfogytak, akárcsak a nyitó Demon Dayz fesztiválos fellépésükre, amely kevesebb mint 10 perc alatt lett teltházas. Tovább |
2017. május 2. Események |
|
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-nHazánk egyik legnépszerűbb koncertzenekara, a Quimby tavaly ünnepelte 25. születésnapját, a jubileumra pedig saját csodavilágukká varázsolták az Arénát. A grandiózus koncertet szerencsére nem hagyták az emlékek között veszni, így április 20-tól megvásárolható DVD-n, a kijelölt MOL kutakon. Tovább |
2017. április 25. Események |
|
Chris Rea 5 év után Budapestre is visszatérMint minden igazán nagy művész, Chris Rea is a saját, egyedi látásmódját követte, egy olyan utat, amely csak az övé. És bár a mai napig inspiráló zenéje mélyen beágyazódott világ rock'n'roll DNS-ébe, mégis biztosan kijelenthetjük, hogy nem a zeneipar fősodrában, mint inkább az oldalvízén, afféle kivülállóként készítette albumait. A művész és festő, a bluesrajongó és motorversenyző, a filmkészítő és az olasz klasszikus zenei hagyományokat folytató zeneszerző mind jellemzi azt az embert, aki több mint 30 millió albumot adott el világszerte csak azért, mert önmagát adta. Tovább |
2017. április 25. Események |
|
Új víziók és merész felülemelkedés – itt a második Manoya-albumTabumentes szárnypróbálgatás és némi játékos kísérletezés fonódott össze abban az önálló produceri munkában, amely végül elhozta a második Manoya albumot. Az Against All Odds & Against None címmel megjelent nagylemez Hodosi Enikő szólóprojektjének egy újabb állomása, amelyben az élő hangszer és elektronika több műfaj variációjában is megmutatkozik. Az új lemezanyaghoz tartozik egy különleges plusz fordulat is, ugyanis első alkalommal vállalkozott Enikő saját hangszerelési és teljes alkotói feladatra. Tovább |
2017. április 24. Események |
|
Ha a Gorillaz Budapestre jön én elmegyek!A virtuális banda 2017. június 16-án érkezik Budapestre az Electronic Beats fesztivál szervezésében, azonban a szemfülesek (azaz a Gorillaz applikáció letöltői) már most hétvégén exkluzív lemezbemutató bulikra lelhetnek a fővárosban, és egy héttel a megjelenés előtt meghallgathatják a „Humanz” című albumot. Ha Gorillaz-ra éhezel, érdemes nyitott szemmel járni Budapest fő terein a hétvégén! Tovább |
2017. április 21. Külföldi |
|
Paramore lesz a VOLT-onAz európai turné bejelentésével egy időben örömmel adhatunk hírt róla, hogy a 25. Telekom VOLT Fesztiválon headlinerként lép színpadra a Paramore! A tizenéves alapítók valószínűleg nem is gondolták volna, mekkora karriert futnak majd be. 2004-es indulásuk óta bezsebeltek egy Grammy-díjat, négy nagysikerű lemezzel és sokmilliós rajongótáborral büszkélkedhetnek. Hayley Williams énekesnő és társai jó érzékkel alakították ki sajátos rock-stílusukat, amely néhol punkos, néhol melankolikus, de mindig dallamos és slágeres. Tovább |
2017. április 19. VOLT 2017 |
|
Egy darab történelem a templom gyújtogatások korából - Mayhem koncert Dürer KertZord este elé nézhettek mindazok, akik kilátogattak a Mayhem budapesti fellépésére a Dűrer kertbe. Segítségükre voltak ezen a különleges estén a csehországi Inferno akiről sikeresen lemaradtunk és a magyar Sear Bliss Szombathelyről. Ők már a megszokott szintet hozták, feszes játék, harsonával. Bár a keverőpult mögött állva csak a lábcin hangját lehetett hallani és azt, hogy a dob elképesztő gépezetként üzemel. Közelebb lépve már tisztán hallható volt a lényeg maga a zene. Nagy András károgós hangja, Pál Zoltán harsona játéka, a két gitáros Vígh Zoltán ritmusa és Kovács Attila gitárja, valamint szólói is jobban érvényesültek. Tovább |
2017. április 19. Koncertbeszámoló |
|
Park Special – egyedi koncertek a Budapest ParkbanA Budapest Park hatalmas színpadán bőven elférnek az egyedi ötletek – vagy akár negyven vendégzenész is - így nem csoda, hogy az ország legnépszerűbb zenekarai is speciális koncertekkel készülnek ide. Van, aki idén a fővárosban csak a Parkban ad szólókoncertet nyáron - mint a Halott Pénz, a Margaret Island vagy a Wellhello -, lesznek lemezbemutatók, szülinapok és külföldi koncertek is bőven. Mutatjuk, kikkel hagyhatod kint a valóságot. Tovább |
2017. április 12. Események |
|
DLRM lemezbemutató lesz a KuplungbanMár csak pár nap és a DLRM a húrok közé csap a Kuplungban. Hogy pontosítsunk: 2017. április 15-én, ráadásul a The Qualitons társaságában. Az ünneplés elsődleges oka, hogy a zenekar április 7-én jelentette meg Cheeky Pig-re keresztelt első albumát, aminek előfutára a nemrég szöveges videóval ellátott Angry Bob volt. Tovább |
2017. április 11. Események |
|
A világ egyik legérdekesebb zenekara a Dürer Kertben - Merchandise először BudapestenA Merchandise a világ egyik legérdekesebb zenekara, a punk, az érzelgősség, a humor, a képzőművészet, némi pszichedelia, őrült tudomány és egy pop géniusz lépnek benne reakcióba. A floridai trió nemrég jelentette meg ötödik, A Corpse Wired for Sound című lemezét, első ízben pedig Budapesten is bemutatják április 16-án a Dürer Kertben. A csapatot két izgalmas hazai banda, a Belau és az Agavoid kíséri. Tovább |
2017. április 10. Események |
|
A Dürerbe látogat a Mayhem: csak saját felelősségre!Minden idők egyik legkultikusabb, ugyanakkor leghírhedtebb Black Metal zenekara a The Tue Mayhem látogat Hazánkba, hogy többek között bemutassa az 1994-es kiadású De Myteriis.. alapművet 2017. április 15-én a Dürer Kertben. Tovább |
2017. április 8. Események |
|
Chris Norman rendhagyó koncertet ad BudapestenWho the f... is Alice? Ugye emlékszünk a slágerre és a refrénre, amelyet itt Magyarországon is egy emberként kiabált mindenki az összes házibulin és diszkóban a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején. A dal előadója és szerzője, akinek ezen kívül számos más slágerét ismerjük, 2017. április 22-én egy különleges koncertet ad saját zenekarával és az Óbudai Danubia Zenekarral a Tüskecsarnokban. Tovább |
2017. április 7. Események |