3427 zenekar 12457 letölthető zene

Archívum

Listázás
Naptár
2024. március
h k sz cs p sz v
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Időszak:
-
Hirdetés
Cím
Dátum

A legendás Gary Moore először Budapesten

Napjaink egyik gitáróriása, Gary Moore pályafutása során először lép fel Budapesten, méghozzá november 13-án a Syma Csarnokban! A '60-as évek vége óta alkotó, észak-ír születésű gitáros pályafutása irigylésre méltó. A Skid Row, a Colosseum II és a Thin Lizzy zenekarok mellett szólópályafutását párhuzamosan építette. Első nagy sikere az 1979-ben a listákra került "Parisienne Walkways" volt, mely azóta is azon melódiák közé tartozik, mely szinte kihagyhatatlan élő fellépési alkalmával, de magát valamire tartó rádióállomás sem üzemel akár e dal, akár egy későbbi sláger a „The Loner” nélkül. A főleg technikai képességei miatt magasztalt gitáros, dallamvilágával is maga mellé állította a közönséget és a szakmát. Tovább

2009. október 17.

Események

Audiovizuális remix Harcsa Veronikával

Rendhagyó élményben lehet része annak, aki ellátogat a MüPába: filmkoncertet hallgathat. Mátyássy Áron rendező Utolsó idők című munkájáért az idei Filmszemlén a legjobb nagyjátékfilm elismerése mellett a legjobb eredeti filmzenének járó díjat is megkapta. Ha a film és a filmzene is megkapja a legjobb díjat a szemlén, az egészen különleges alkotást feltételez. Tovább

2009. október 17.

Események

Improvizáció kompromisszumok nélkül

A Hétfő esti jazz második őszi állomásán a zongorista Nagy János két zenekara, a Nagy János Trió és a Free Style Chamber Orchestra lesz a középpontban október 19-én a Müpában. Tovább

2009. október 16.

Események

Szabadság-vírus fertőzés

Hrutka Róbert "Szabadság-vírus" című első szólóalbumát november 8-án, 20 órától mutatja be a gitáros, énekes, zeneszerző és zenekara.  A lemezbemutató koncerten 12 rockos hangzásvilágú, torzított és akusztikus csellóval kiegészített, lendületes dalra számíthatnak a rajongók. Ahogy Hrutka Róberttől megszokhattuk a lemezen egytől-egyig slágerek követik egymást, gondoljunk csak a Magyar Vándor, Valami Amerika, Valami Amerika 2, a Lora, a Fej vagy írás mozik zenéjére, vagy a Jamie-Robi zenekar hét éves sikertörténetére. Hrutka Róbert a Szabadság-vírus mellett Koltai Róbert legújabb filmje, a Magic Boys zenjén is dolgozott. A film főcímdalát a világhírű angol énekesnővel Jamelia-val együtt jegyzik. Az eredmény nemsokára hallható lesz... Tovább

2009. október 15.

Események

Szajhák, partizánok, gyűljünk össze!

A Pál Utcai Fiúk nem csak egy zenekar, hanem egy különleges, nosztalgikus, keserédes hangulat is egyben. A reménytelen, naiv, őszinte, idealista vágy hangja, amelyet nem képes elnyomni az élet által nap mint nap generált ezer pofon, csalódás, seggbe rúgás, stb... Október 16-án - pénteken - a Wigwamban ezt be is mutatja, méghozzá a Szabad Európa Rádióval és némi rockdiscoval. Tovább

2009. október 15.

Események

Lendületben a közönség – ZZ Top-show csütörtökön

Október legnagyobb könnyűzenei eseményeként csütörtökön a ZZ Top a Papp László Budapest Sportarénában lép föl. Örökifjú családapák gyermekeikkel, forró csajok barátnőikkel, szelíd és vad motorosok haverjaikkal alkotnak egységet a blues-rock királyainak tiszteletére. Bevezetésként a Mystery Gang tart majd rockabilly-oktatást. Tovább

2009. október 14.

Események

Parov Stelar újra a Dunán

Az októberi lemezbemutató koncert hatalmas érdeklődés és látogatottság miatt, a rendezők úgy gondolták, van ebben még egy hatalmas buli! Úgyhogy újra elhívták a nagy nu-jazz mestert, hogy  kiváló formációjával ismét lemezbemutatóval egybekötött  katarktikus táncőrületet csapjon, s megringassa december 13-án az A38 Állóhajót. Tovább

2009. október 14.

Események

Különleges este a Planet 55-el és a Koraival

A 2009 egyik legígéretesebb zenekarának kikiáltott Planet 55 még alig alakult meg hivatalosan, máris az A38 színpadán és az angol MTV műsorában találták magukat. Azóta Ausztráliától Németországig kapják a pozitív visszajelzéseket a myspace oldalukra triphopos-funkos-hiphopos zenéjükről, odamondogatós angol nyelvű szövegeikről, és a Zubolyból, Hagesherből, Shkayachból és a Beat Disből is ismert Polnauer Flóra hangjának varázsáról. Most október 16-án, pénteken a Gödör Klubban mutatják meg magukat! Tovább

2009. október 13.

Események

A megasztáros spanyol hódítása

Hatalmas megtiszteltetés érte a napokban Nagy Laci Gitanot. A latin zenét játszó sztárra felfigyelt egy spanyol rendezvényszervező cég és meghívták az egyik legnagyobb fesztiváljukra is. Az éppen szingli sztárnak a latin szépségek az ideáljai, így reméli, a szerelmet is megtalálhatja majd. Tovább

2009. október 12.

Hazai

Budapesten a zseniális Natasha Atlas

Natasha Atlas és az ő komplex zenei világa október 21-án a Gödör klubban! Ha még nem hallottál igazán sokrétű és változatos melódiákat a Közel-Kelet és Észak-Afrika térségéből, akkor ne hagyd ki a lehetőséget, mélyedj el az ezeregy éjszaka hangzásvilágában. Tovább

2009. október 12.

Események

Robbie Williams élőben CSAK Szegeden

Az elmúlt napokban az országos médiákban megjelent, hogy a legözelebbi helyszín Bécs lehet, ahol a magyar rajongók megnézhetik a HD csúcsminőségű élő koncertközvetítést. A jó hír, hogy a hazai rajongóközönségnek csak Szegedig kell mennie, hogy része lehessen a nem mindennapi élménynek. Tovább

2009. október 12.

Események

Jimi Hendrix is él!

Jimi Hendrix is él és erre bizonyíték, hogy október 17-én a Fonó Budai Zeneházban nagyszabású fesztivált szerveznek az ő emlékének. Minden idők, talán legnagyobb hatású gitárosát az összes korosztály a keblére emeli, hiába telt el 39 év tragikusan bekövetkezett halála óta. Kedvenc maradt minden szempontból... Tovább

2009. október 11.

Események

Palya Bea és Novák Péter közös kalandja

Palya Bea Novák Péterrel és Dés Andrással készül az október 10-én, szombaton  Dürer-kertben rendezendő Roma Ikonra. Az énekesnő nagyszerű kezdeményezésnek tartja a fesztivált, hiszen úgy véli, a romakérdés megoldása a kultúrában rejlik, nem pedig a hatalmi kérdésektől túlfűtött politikában. Bea kíváncsian várja a többi előadó produkcióját is. Tovább

2009. október 10.

Események

Kiss Forever Band akció a Wigwamban

2009. október 11, vasárnap bizonyára emlékezetes lesz a hazai KISS rajongók számára. Ezen a napon ugyanis a Kiss Forever Band egy különleges partyt tart a budapesti Wigwam Rock Clubban: az október 5-én megjelent Sonic Boom című vadonatúj Kiss album lemezbemutató partyját! Tovább

2009. október 9.

Események

KIRK FRANKLIN MEGHÓDÍTJA BUDAPESTET

Napjaink egyik legismertebb fekete előadóművésze, Kirk Franklin november 17-én Budapesten ad koncertet! A 7 Grammy-díjjal kitüntetett és több mint 15 millió albumot eladott zenész, aki az R&B, a hip-hop, a soul és gospel műfajokban egyaránt otthonosan mozog, most látogat először Magyarországra, valamint Európán belül e régióba. Kirk nagyzenekari felállással, szó szerint "színes", egyedi hangzású, rendkívüli produkcióval készül európai turnéja keretein belül Budapestre. Tovább

2009. október 9.

Események

Ellenállhatatlanul szexi egy estén át

Három zenefüggő csapat birtokba veszi a Trafó nagytermét, élükön karizmatikus női frontemberekkel. A női jelenlét nagyon is érződik a zenén és az előadásmódon. Mondjuk azt, hogy a Dependent Revue ellenállhatatlanul szexi lesz? Mondjuk! Mindez október 22-én az Esclin Syndoval, az Eat me!-vel és az Óperentziával. Tovább

2009. október 8.

Események

Idén 20 éves a Nulladik Változat zenekar

1989–2009. – 20 év – 7 stúdióalbum – 3 válogatás album – közel 100 dal ...Egy (újabb) korszak lezárásanak is tekinthető az a jubilumi koncert, mellyel a zenekar készül, a Gödör Klub és a VilágVeleje Produkció szervezésében. 20 év terméséből, és a készülő – az "új korszak" kezdetét előrevetítő – új lemezről válogatnak egy "ünnepi csokorral" a Nagyérdemű számára! Tovább

2009. október 5.

Hazai

A U2 nem jön Budapestre

Szeptember elején még volt remény egy hazai U2 koncertre, ma már nincs, ugyanis elmarad a 2010. szeptember 8-ára tervezett budapesti U2-koncert, tájékoztatta Márkus Éva, a Live Nation koncertszervező cég kommunikációs igazgatója a Blikket. Tovább

2009. október 2.

Külföldi

A Heaven Street Seven elrugaszkodik a mindennapoktól – Roma Ikon

Novák Péter, Palya Bea és Dés András mellett a Heaven Street Seven is kiáll a roma kultúráért. A hazai fesztiválok kihagyhatatlan fellépője a Roma Ikon elnevezésű fesztivál keretében a cigány hagyományokat őrző Karaván Famíliával zenél együtt. A HS7 tagjai hisznek a zene egységesítő erejében, amelyről október 10-én, az első Roma Ikon Fesztiválon bárki megbizonyosodhat. Tovább

2009. október 2.

Hazai

Csodaszekerek Gibbons garázsából – ZZ Top-verdák

Egy valamirevaló rocksztár nem elégedhet meg a groupie-k és a hotelszobák sablonos összezúzásával, szinte kötelező pofás kis járműparkot tartania. A világ egyik legegyedibb és leghíresebb ilyen gyűjteménye a hétvégi F1-es Szingapúri Nagydíjon is megjelent ZZ Top és azon belül is Billy Gibbons tulajdonában van, aki szinte az autók nevein keresztül tanult meg beszélni. Tovább

2009. október 1.

Külföldi

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky