Cím | Dátum | |
---|---|---|
Sziget: több mint 430 ezren voltakA zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti. Tovább |
2015. augusztus 17. Sziget 2015 |
|
Új csúcs a Balaton SoundonÚjra beállítva a tavalyi nézőcsúcsot, 145 ezer látogatót vonzott idén a MasterCard Balaton Sound. Teltházas nap is volt: szombaton, Afrojack és Faithless napján 35 ezren buliztak a fesztiválon. Tovább |
2015. július 13. Balatonsound 2015 |
|
47 ezren a HangfoglalásonVasárnap este véget ért a nyolcadik Hangfoglalás kiállítás. A rendezvényt mintegy 47 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. A Hangfoglalás egyik idei újdonsága a Zenélni Díjkiosztó Gála volt. A szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) számos olyan embernek adott elismerést, akik sokat tettek a zenéért. Díjat kapott többek közt Póka Egon, Gőz László és Németh Alajos. Tovább |
2013. október 7. Hazai |
|
Nem tudom – szervezetlenség felsőfokon a Strand nyitásánMikor tegnap a Strand Fesztivál bejáratához értünk, émelyítő tömeg fogadott. Mint később kiderült, voltak olyan pórul járt fesztiválozók, akik 4 órán keresztül álltak sorba a lehetőségért, hogy utána felverjék a sátruk. Ami ugyancsak nem volt könnyű kör. Tovább |
2013. augusztus 20. Hazai |
|
Totális teltház a Dürer Kertben - Larry Hangman és The CarbonfoolsHatalmas sikert és régen látott nagy tömeget hozott a Dürer Kertben, péntek este a Larry Hangman és a The Carbonfools bulija. Míg Fehér Balázsék a hirtelen jött X-Faktornak is köszönhető népszerűséget lovagolta meg, míg a Larry Hangman, mint előzenekar próbálta forrósítani a hangulatot. Sikerrel... Tovább |
2011. december 3. Koncertbeszámoló |
|
A VOLT Fesztivál első napja számokbanMinden mozog, olyan mintha nem lenne egyensúly érzéked szinte – az utcán csíptem el ezt a beszólást, amely két VOLT-on bulizó lány beszélgetésének a részét képezte. A VOLT első napja ránézésre elég sok embert vonzott és úgy tűnik, elég sokan csapták szét magukat máris. Tovább |
2011. június 30. Volt 2011 |
|
Végeláthatatlan sorok a VOLT FesztiválonA VOLT 0. napján még csak alapüzemmódban működött a fesztivál, ami nem csoda, mivel főképp a sátorozók foglalták be a VOLT-os helyüket június 28—án. A bejutás nem volt zökkenőmentes, több óráig kellett várakozni ahhoz, hogy a fesztivál területére lépjünk, de benn a Budapest Bár és a Magna Cum Laude koncertje várt minket. Tovább |
2011. június 29. Volt 2011 |
|
Súlyos tragédia történt éjjel a West-BalkánbanSzombaton éjjel Noise Night Life címmel tartott elektronikus estet a West-Balkán, ahol DJ-k játszottak. Este 11 felé tömegpánik tört ki, melyben hárman vesztették életüket, agyontaposta őket a tömeg. Tovább |
2011. január 16. Hazai |
|
40 ezren vettek részt a HangfoglalásonVéget ért vasárnap este fél hétkor minden idők legnagyobb közép-kelet-európai hangszerkiállítása és zenei szemléje, a Hangfoglalás. A 3 napos eseményen végig hömpölygött a tömeg a standok között, és rengeteg gyermek illetve felnőtt próbálta ki a hangtechnikai berendezéseket és a hangszereket. A ’C’ csarnokban teltház várta a Kiss Forever Bandet és a Back II Blacket is. A 3 nap alatt hozzávetőlegesen 40 ezren látogatták meg a SYMA Sport- és Rendezvényközpontot. Tovább |
2010. október 4. Hazai |