Cím | Dátum | |
---|---|---|
Dalszöveg-videó készült Kiss Erzsi Ganxsta-feldolgozásáhozAz "Uccsó" című dal természetesen a Ganxsta Tribute nagylemezen is megtalálható. Az 1G Records gondozásában megjelenő lemez egy hónapja került a kijelölt MOL töltőállomásokra és már rögtön a megjelenés első hetében a második, majd egy héttel később az első helyen találta magát a MAHASZ TOP 40-es nagylemez listán. A Tribute CD sikere azóta is töretlen, hiszen rendre az első két hely valamelyikén tanyázik. Tovább |
2015. június 17. Hazai |
|
Szavazzatok MIRA-ra!A burn Residency DJ verseny döntője lezajlott, megvannak a versenyzők a világ minden tájáról, akik mehetnek Ibizára, Carl Cox mentor táborába. Nálunk Gregory S nyert. Viszont kiválasztották az öt legjobb DJ-t, aki nem jutott be a táborba és nekik esélyt adtak arra, hogy a közönség beszavazhatja valamelyiküket. És ebben az öt DJ-ben benne van MIRA is Magyarországról! A szavazás már elindult és vasárnap zárul. Tovább |
2015. június 13. Hazai |
|
Szomorú és halott az ÓriásDe nincs baj, hiszen csak egy klippremierről van szó, ráadásul dupláról. A végeredmény biztató: egy közösségi hisztizős, valamint egy animációs kisfilm! Tovább |
2015. június 10. Hazai |
|
LOTFI BEGI feat. Margaret Island: CsillagtalanLotfi Begi munkásságát nem kell bemutatni senkinek: a Fonogram-díjas zenész 16 éves kora óta foglalkozik komolyabban a zenével. Tudása elismert, és a legkülönfélébb stílusokban is otthonosan tud mozogni, ezt mi sem bizonyítja, mint hogy Rúzsa Magditól kezdve ByeAlexen át egészen az Ivan and the Parazolig dolgozott már együtt művészekkel. Tovább |
2015. június 9. Hazai |
|
Így néztek ki 25 éve az Irigy Hónaljmirígy tagjaiNegyed évszázad zene, barátság és őrültség! Az Irigy Hónaljmirigy idén lesz 25 éves, ennek apropóján gyakran sort kerítenek egy kis nosztalgiára. A népszerű csapat felnyitotta régi fotóalbumát, ahonnan igazi gyöngyszemek kerültek elő. Tovább |
2015. június 9. Hazai |
|
Gregory S képviseli hazánkat az ibizai DJ világversenyenA fiatal DJ és producer júliusban utazik Carl Cox mentor táborába. Sárdi Gergely, művésznevén Gregory S, nyerte a burn Residency DJ tehetségkutató verseny idei magyarországi döntőjét. A világ legnagyobb DJ versenyének következő, egyben végső állomása Ibizán lesz, július első két hetében. Tovább |
2015. június 9. Hazai |
|
Ocho Macho a győzelemrőlA Nagy-Szín-Pad tehetségmutató győztese sajtóközlemény helyett, egy igazán impozáns levélben köszöni meg rajongóinak/barátaiknak/munkatársaiknak a támogatást és a szeretetet. Meg persze azt, hogy remek fesztiválok nagyszínpadán játszhat a nyáron. A tovább után ezt olvashatjátok. Tovább |
2015. június 3. Hazai |
|
A végtelen nyár betétdalát adja a kiddoStílusosan a nyár első napján, azaz június elsején debütált a sub pop zenekar vadiúj klipje, melyet a nemrégiben megjelent kiddo2 EP-ről a „Mantra” című dalukhoz forgattak. Az anyaghoz egy weboldal is készült, ahol egészen augusztus 2015. augusztus 31-ig fut megállás nélkül a rendhagyó videoklip, megidézve ezzel a végtelen nyarat. Tovább |
2015. június 2. Hazai |
|
Nagy-Szín-Pad! nyertes az Ocho MachoAz Ocho Macho nyerte a 2015-ös Nagy-Szín-Pad!-ot, a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció „tehetségmutató” versenyét, ők képviselik Magyarországot a 2016-os Eurosonic Fesztiválon Hollandiában. A szoros eredményt látva a szervezők úgy döntöttek: a The Biebers is meghívást kap a Sziget, a VOLT és a a STRAND Fesztivál nagyszínpadára. Az instagramos közönségszavazás nyertese a Honeybest. Tovább |
2015. június 1. Hazai |
|
A Fekete Város Lovasi Andrással erősítettIllusztris társaságban készítette el bemutatkozó lemezét a Fishing on Orfű főszervezője. A Fekete Város valójában Kálocz Tamás zenekari alteregója, a Térkép Sehova pedig az elmúlt 5 évben született zenei ötleteinek összegzése. Tovább |
2015. május 28. Hazai |
|
Lemezt adott ki Dely DomonkosMagyarország egyik legfoglalkoztatottabb vokalistája, Dely Domonkos ezúttal nem valaki mellett énekel, hanem egy saját, 6 számos CD-t jelentetett meg 1JZ vvti címmel. Domi vokálozott már Für Anikó, Tompos Kátya, Jamie Winchester, Hrutka Róbert, Presser Gábor, Ákos és Kálloy Molnár Péter mögött is, az elmúlt időszakban pedig azért került a figyelem középpontjába, mert Boggie oldalán előadta a Wars for Nothing című dalt Bécsben, az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. Tovább |
2015. május 27. Hazai |
|
A legfrissebb és a legrégebbi – új THe pUnchA budapesti THe pUnch zenekar egy kislemezes és egy kétszámos single után gőzerővel dolgozik ősszel érkező nagylemezén, melynek most előfutáraként itt a borús, magába szippantó Transmission című dal! Meghallgathatjátok élőben is 2015. május 29-én a GMK-ban. Tovább |
2015. május 26. Hazai |
|
Hazudnak rendületlenül - új klip a V.U.K.-tólA The Carbonfools-ból ismert gitáros, Fekete István és testvéreinek közös zenekara a V.U.K. A banda most elkészítette első EP-jét, amelyet a Cseh Tamás Program támogatott. Ezzel egy időben pedig megjelent a koncertjeik egyik legnépszerűbb dalához a Hazudnak rendületlenül-höz készült klip is. Tovább |
2015. május 20. Hazai |
|
Dalpremier! Junkies szerint Ki vagyok én?Idén 20 éves a Káros az egészségre című Junkies album. Ezt megünnepelve a zenekar áthangszerelte a Ki vagyok én? című legendás dalt. Az így elkészült akusztikus verzió egyszerre több dologra is reflektál: Nemcsak a jubileum, hanem a Junkies exkluzív akusztikus estje miatt is érdekes lehet ez a verzió. A zenekar a május 21-i, Toldi mozis, akusztikus koncert beharangozójának szánja a dalt, amelyre már a jegyek nagy része elkelt. Tovább |
2015. május 19. Hazai |
|
Esőcseppek és miegymás a Lynd új dalábanA Kiszner Linda énekesnő által fémjelzett Lynd zenekar nyár végén megjelenő második EP-jét megelőzően itt egy nem csak kifejezetten esős napokra ajánlott új dal, a Raindrops. Tovább |
2015. május 15. Hazai |
|
Második helyen nyitott a MAHASZ toplistán a Ganxsta Tribute20 év összefoglalása egy korongon Ganxsta Zolee-éktól, a magyar pop, rock, hip-hop és underground szcéna legjobbjaival! A teljesség igénye nélkül, a mai hazai zenei szímtér jelentős képviselőivel készítette el az 1G Records azt az összefoglalást, amelyen különböző zenekarok saját, szabad kezű feldolgozásaiban ismerhetjük meg a Ganxsta Zolee és a Kartel két évtizedét. Tovább |
2015. május 15. Hazai |
|
Megnyílt a Petőfi TV Terasz az AkváriumnálTíz egyedi, színes, a VOLT ART GROUP művészei által készített dekoratív asztal várja az Akvárium Klub vendégeit a ma megnyílt Petőfi TV Művész Teraszon. Ugyanitt egy öt méter magas irányító tábla is helyet kapott, amely kulturális iránytűként szolgál majd: az Akvárium Klub által ajánlott budapesti helyek és nagyszabású, országos események irányát és távolságát mutatja a látogatónak. Tovább |
2015. május 15. Hazai |
|
Átértékeled? Feldolgozás a fogyatékosság jegyébenNem ritkán a könnyűzenének egyéb missziója is akad a szórakoztatás mellett: így van ez a frissen elkészült Átértékeled című dallal is, amely a Bëlga kultikus művének, az Az a bajnak a feldolgozása - az esélyegyenlőség és a társadalmi felelősségvállalás szellemében. Tovább |
2015. május 14. Hazai |
|
Megjelent a második Black Nail Cabaret albumTúl egy sikeres németországi turnén a Camouflage-zsal megjelent a Black Nail Cabaret pop-noir duó Harry Me Marry Me Burry Me Bite Me című második nagylemeze. A London-Budapest távkapcsolatban alkotó zenekar legközelebb május 25-én játszik itthon az A38-on, a svéd Agent Side Grinder társaságában. Tovább |
2015. május 14. Hazai |
|
Kijött a Fran Palermo első dala a debütáló nagylemezükről2015. május 22-én az A38 Állóhajón mutatja be első nagylemezét a tropical, indie és jungle rockban utazó Fran Palermo! A pálmafákért és vízpartért kiáltó lemez jövő hétfőn debütál, addig is itt az első dal róla, a Requiem n°21! Tovább |
2015. május 14. Hazai |