3423 artistes 12355 MP3 á télécharger

Chakra Hacker

Introduction
A zenekar 2004 ben alakult. A számok alapját kezdetben Bujdosó János "Yolk of Freedom" címmel megjelent gyűjteményes filmzenei CD-je képezte.

Bujdosó János - gitár
Luxus Diamondo - szaxofon
Abbas Murad – pozan
Carpet Syndroma - billentyűs hangszerek
Pumi Lemonade - basszusgitár
Fügedi - ütőhangszerek
Raffaelo Angeli - dob


A közönség már számos alkalommal hallhatta ezt a tartalmasan szórakoztató zenét - a legkülönbözőbb körülmények között - gyönyörű kastélyokban, kormányválságok idején, föld alatti ünnepségeken, céges bulikon, névadókon, belügyi dolgozók bálján. Repertoárunk kiválóan kiszolgál kocsmai, házasságkötő termi vagy templomi igényeket, faluban és nagyobb településeken egyaránt.
Ezeken kívül azért játszotunk a budapesti félunderground jellegzetes helyszínein is, úgy mint a Francia Intézet, a Merz Ház, a West-Balkán, RS9 Stúdiószínház, Pipa, stb. Fesztiválszerepléseink rend szerint lezajlanak. Tavaly egy lengyelországi turnén vett részt a csapat, ennek köszönhetően további meghívásokat kaptunk ide, ill. Szlovákiába, idén tavasszal pedig oroszországi turnéra megy az együttes, és természetesen első lemezünk elkészítére is történnek erőfeszítések. További érdekes adat, hogy ez év folyamán 100.000 orosz háztartásba jutnak el "New dreamtown in real", valamint a "Blood hit parade" c. számaink, egy válogatás CD-n ( http://www.stereo.ru/sv_onedisk.php?disk_id=83 ). Tanulságos továbbá, hogy a magyar underground zenekarok munkáiból össszeállított CD a "Hospital Hungary" címet kapta az oroszoktól, ami pedig a Pop Ivan zenekar 2001-es debüt albumának a címe.

...
 
Albums
Blog d'artiste

2005. március 23. 13:22

A Chakra Hacker 100.000 példányban oroszban!

Ez év folyamán 100.000 orosz háztartásba jutnak el a Chakra Hacker "New dreamtown in real", valamint a "Blood hit parade" c. számai, egy válogatás CD-n. A Stereo újság jóvoltából megjelenő, a magyar progresszív zenét reprezentáló kompilációs lemez a Hospital Hungary címet viseli, amelyen a... Continuer

Dernier fois actualisé en: Concert dates
Il n'y a pas de concert date disponible!
Profil d'artiste
Type: zenekari oldal
Genre: VILÁG
Style: Világzene
Fondé en: 2003
Fans: 1 person
Visité: 5359
Ville: Budapest
Votes: 0
Web:
Membres: Abbas Murad » haarsona
Bujdosó János » gitár
Carpet Syndroma » billentyű
Fügedi Laci » perka
Luxor Diamondo » alto sax
Pumi Lemonade » basszus
Raffaelo Angeli » dob
A zenekar szerkesztői: bekecs
Favorited
simona69hu
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky