3423 zenekar 12355 letölthető zene

Chakra Hacker

Bemutatkozás
A zenekar 2004 ben alakult. A számok alapját kezdetben Bujdosó János "Yolk of Freedom" címmel megjelent gyűjteményes filmzenei CD-je képezte.

Bujdosó János - gitár
Luxus Diamondo - szaxofon
Abbas Murad – pozan
Carpet Syndroma - billentyűs hangszerek
Pumi Lemonade - basszusgitár
Fügedi - ütőhangszerek
Raffaelo Angeli - dob


A közönség már számos alkalommal hallhatta ezt a tartalmasan szórakoztató zenét - a legkülönbözőbb körülmények között - gyönyörű kastélyokban, kormányválságok idején, föld alatti ünnepségeken, céges bulikon, névadókon, belügyi dolgozók bálján. Repertoárunk kiválóan kiszolgál kocsmai, házasságkötő termi vagy templomi igényeket, faluban és nagyobb településeken egyaránt.
Ezeken kívül azért játszotunk a budapesti félunderground jellegzetes helyszínein is, úgy mint a Francia Intézet, a Merz Ház, a West-Balkán, RS9 Stúdiószínház, Pipa, stb. Fesztiválszerepléseink rend szerint lezajlanak. Tavaly egy lengyelországi turnén vett részt a csapat, ennek köszönhetően további meghívásokat kaptunk ide, ill. Szlovákiába, idén tavasszal pedig oroszországi turnéra megy az együttes, és természetesen első lemezünk elkészítére is történnek erőfeszítések. További érdekes adat, hogy ez év folyamán 100.000 orosz háztartásba jutnak el "New dreamtown in real", valamint a "Blood hit parade" c. számaink, egy válogatás CD-n ( http://www.stereo.ru/sv_onedisk.php?disk_id=83 ). Tanulságos továbbá, hogy a magyar underground zenekarok munkáiból össszeállított CD a "Hospital Hungary" címet kapta az oroszoktól, ami pedig a Pop Ivan zenekar 2001-es debüt albumának a címe.

...
 
Albumok
Hírek

2005. március 23. 13:22

A Chakra Hacker 100.000 példányban oroszban!

Ez év folyamán 100.000 orosz háztartásba jutnak el a Chakra Hacker "New dreamtown in real", valamint a "Blood hit parade" c. számai, egy válogatás CD-n. A Stereo újság jóvoltából megjelenő, a magyar progresszív zenét reprezentáló kompilációs lemez a Hospital Hungary címet viseli, amelyen a... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: VILÁG
Stílus: Világzene
Alapítva: 2003
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 5353
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Abbas Murad » haarsona
Bujdosó János » gitár
Carpet Syndroma » billentyű
Fügedi Laci » perka
Luxor Diamondo » alto sax
Pumi Lemonade » basszus
Raffaelo Angeli » dob
A zenekar szerkesztői: bekecs
Rajongók
simona69hu
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky