2008. március 7. | -nm-

Anna and the Barbies a Morrison's2-ben

A tánctéren eleinte meghökkent, később önfeledten visítozó egyetemisták, a hangfalakból hajmetál, pop és hip-hop, a színpadon Gwen Stefani, Fergie, Pink és a Tank Girl egy személyben, mögötte Frank Zappa és komplett együttese, plusz pár, a legmenőbb New York-i melegdivat szerint öltözködő táncos. Az Anna and the Barbies az év talán legszórakoztatóbb koncertjét adta szerdán.

Méghozzá pont a Morrison’s2-ben, ahova láthatóan nem a popkultúra-történelmi események miatt jár a közönség. Iszonyú tömeg, a pultnál mozdulni sem lehet, New Yorker- és Springfield-illat, waxolt sérók, vakolat-sminkek, dekoltázsok és mellközépig kigombolt olaszos ingek. A többség ráfeszült a másik nemre, akarom mondani ismerkedési céllal érkezett; két természetellenes színű koktél és pár visszautasítás után aztán „minden nő kurva”-, illetve „minden pasi seggfel”-típusú beszélgetések foszlányai hallatszanak mindenhonnan, a lelkizés a hülyén tervezett vécében kulminál. Ironikus, hogy az egyetlen szellős rész a színpad előtti tér, pedig már megy a beállás.

Szóval pont itt lép fel az Anna and the Barbies nevű, közelebbről meghatározhatatlan formáció (nem tévesztendők össze az Annabarbi nevű megboldogult indie-csapattal!). De hagyjuk is a műfajokat és a stíluskategóriákat. A lényeg úgyis az, hogy az együttes rájött: a legjobban úgy tudják eladni magukat, ha a puszta szórakoztatásra koncentrálnak, és ezt a szó lehető legjobb értelmében mondom. A Hives szigetes koncertje óta nem láttam ugyanis ilyen előre koreografált, mégis energikus show-t színpadon, pedig azok kicsit komolyabb technikával dolgoztak. Szóval showműsorban utaznak, jelmezekkel, tánccal, meg minden, és úgy is néznek ki. Glam- és hippikosztümök, bundák és sok haj, a szintis Milosevich Mirkó (azaz Dr. Jeff A. Matrixx) például echte Frank Zappa, ehhez képest Pásztor Anna frontember állandóan lehendrixezi. És ha már Annánál tartunk: bár a hatások letagadhatatlanok, szerencsére túl erős jelleme és jelenléte van ahhoz, hogy egyszerű Gwen Stefani- vagy Fergie-klón legyen, és különben is, mindkettőnél még durvábban öltözködik és táncol, mástól legalábbis nem láttam ilyen barokk-punk mozgáskultúrát. Leállíthatatlanul beszél, pörög, pusztítja a mikrofonokat, valamit mindig produkálnia kell, akkor is, ha nem ő énekel. Azért szerencsére nem akar lejátszani senkit a színpadról, jó nagy játékteret hagy a többi énekesnek. Például Singh Viktóriának, aki hangra és énekstílusa bármelyik aktuális világsztárt lepipálja, csak sokkal lelkesebb és szimpatikusabb jelenség. Később feltűnik Jamie Winchester is az Afterhours című közönségdíjas közös szám erejéig (a dal egyébként a legszebb dolog, amihez Jamie-nak eddig köze volt). Magának Annának egyébként azok a legszebb pillanatai, amikor Luddita-stílusban reppel a változatos zenei alapokra: a hajmetáltól a Fugees- és Black-Eyed Peas-feldolgozásokon az Eye of the Tigerig van itt minden, plusz persze a kötelező saját slágerek (Kama Sutra, Tangó a Medallion című első albumukról), a végén pedig egy tízperces dzsemm, az összes háttértáncossal és zenésszel, amolyan underground allstars (meg Jamie Winchester).

Most azzal kéne lezárnom, hogy ha valaki önfeledten akar szórakozni, akkor irány egy Anna and the Barbies-koncert, de a képlet nem ilyen egyszerű. Néha ugyanis egy-egy rapbetétjével képes meglepő mélységet csempészni a műsorba, amitől a nyakát nyújtogató vagy önfeledten hadonászó közönség is leáll egy picit. Szinte költészet.

Neményi Márton

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Comments

jumu	2008. márc.. 13.  11:04	2
Némmá, itt is van a Jávor. :)

jávor	2008. márc.. 13.  09:20	1
anna

Teljes fórum