3427 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2018. július 5. | Jam

A PVRIS megringatta a Hajót

Copyright:

Hétfő este a Lynn Gunn vezette massachusettsi poptrió elhozta hozzánk legutóbbi lemezének (All We Know Of Heaven, All We Need Of Hell, 2017) bemutatóturnéját, mi pedig extázisban ugráltunk és énekeltünk egy órán keresztül. A meglepetésvendégként előrántott The Contortionist pedig csak hab volt azon a bizonyos tortán.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A bejutással szerencsére nem volt gond, a szervezők egy kerek órát hagytak a kapunyitás és a koncertkezdés között, úgyhogy akit érdekelt az előzenekar, az is kényelmesen be tudott jutni, mindenféle tolakodás nélkül. A The Contortionist halálpontosan kezdett (sőt, talán még egy-két perccel 8 előtt is), de ezt a zenéjüket hallgatva nem is csodáltam, hiszen ott is halálpontosnak kell lenni. Ez a banda ugyanis egy TesserecT-féle progresszíves, alternatív rock-metal keveréket játszik, végig tiszta énekkel, ami elég sok popkedvelő fiatalnak meg is feküdte a gyomrát. Nyilvánvaló, hogy a PVRIS célközönsége igencsak messzire esik egy ilyen bandától, éppen ezért a páratlan ütemekre, a triolákra és a csúsztatott négynegyedekre csak bámultak a legtöbben, mint hal a szatyorban, miközben én fülig érő mosollyal konstatáltam, hogy vannak még csodák („I need a miracle…”).

A srácok elképesztő pontossággal játszottak, Joey Baca láttán egyértelműen és állandóan Jay Postones jutott eszembe a TesseracT-ból, de úgy alles zusammen az egész hatás hajazott a britekre. Michael Lessard hangja végig stabil volt (bár a mély tartományoknál kicsit azért remegett, de ez belefért), a gitárok kellemes harmóniákat hoztak, a szinti pedig szőnyeget adott az egész produkciónak. Nekem egyértelműen Jordan basszushangzása volt az, ami kiemelkedett a tömegből, az a bőgő úgy szólt, ahogy annak szólnia kell! S bár nem nagyon értette a közönség, hogy mit is lát éppen, kellő odaadással tapsoltak a dalok végén és a mindössze 20 perces (!!!) szettet kellő energiával bólogatták végig. Már amikor találtak ütemet a zenében…

A PVRIS pár perc késéssel lépett a deszkákra, amely ugyan nem túl jellemző a hajóra, de  mivel csak két banda volt, teltházat csináltak és a szettjük is kb. csak egy bő óra volt, ezért senki nem panaszkodott. A csajfrontos rockbandáknál egyértelműen mindenki a Paramore-ra asszociál mindenféle hátsószándék nélkül is, viszont Lynn-ék most bemutatták, hogy nem is tévedhetnének nagyobbat a skatulyázgatók. A PVRIS zenéje a lassú, éteri, lágy verzékre és a partyzós, elektronikus, már-már néhol disco-s refrénekre épít, ami önkéntelenül is táncra perdíti a nézőt. Bár jómagam nem vagyok a világ legnagyobb PVRIS-rajongója, azt el kell ismernem, hogy jó dalokat írnak a srácok. Az pedig vitán felül áll, hogy Lynn hangja mennyire zseniális. Amikor a show felénél leült és elzongorázta a Same Soul-t, akkor valószínűleg a legszőrösebb szívű embernek és libabőrök bújtak elő a teste legrejtettebb zugaiból. Nyilván érhetné szó a ház elejét, hiszen a PVRIS-dalok felépítése nagyjából megegyezik, de amikor olyan slágerek záporoznak, mint a kezdő Heaven, a közös éneklés csúcsai, mint a What’s Wrong vagy a St. Patrick, vagy az abszolút megőrülős koncertzáró My House, akkor senkinek nem lehetett egy rossz szava sem. A vissza-vissza utáni No Mercy alatt pedig Justin Nace szétverhette a cájgot (amibe Lynn is besegített egyszer-kétszer), mi pedig bemozgattuk a hajót, annak rendje és módja szerint.

Én a magam részéről élveztem az estét, örültem, hogy a The Contortionist itt maradt az előző napi bulija után és kaptunk egy kis ráadást, mert akármennyire is művészi és elvont ez a zenei stílus, mindenképpen élmény élőben látni, hogy hogyan is kellene zenélni egy muzsikusnak. A PVRIS pedig jött, látott és kapitánnyá lépett elő a hajón, első budapesti koncertjük élmény volt a zenekarnak és a közönségnek is egyaránt. Lynn megígérte, hogy jönnek még, így tehát biztosra vehetjük a folytatást, amit kíváncsian várunk!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. szeptember 16.

Mókás kedvű Morcheeba koncert a Balaton Piknik legvégére

Voltunk már Morcheeba koncerten többször is korábban, de mindeddig egész más élményt nyújtottak a brit együttes fellépései. Gondolkoztunk, mi történhetett tegnap az énekesnővel, és arra jutottunk, vagy valamilyen tudatmódosító, vagy pusztán a Balaton, az éjszakai fényekben pompázó Gömbkilátó, és/vagy az erdő illata igézhette meg őt, hogy olyan bolondozós hangulatba jusson…de igazából mindegy is, a hangja csodás volt ezúttal is, a fellépés pedig egyben energikus, kellemes és bájos! Tovább

2019. szeptember 16.

Altatódal, háttérzene – de így imádtuk: José Gonzalez volt a Balaton Pikniken

Nem voltunk félrevezetve, tudtuk, mire számítsunk zenei fronton a Balaton Pikniken. Büszkén hirdették a szervezők az eseményleírásban, hogy nem fogjuk kirúgni a ház oldalát, és hajnalig bulizni se akarunk, helyette chillezős, kellemes, háttérzenének való fellépésekre készüljünk. Így is volt, köszönhetően José Gonzaleznek – amit vártunk, meg is kaptuk, élmény volt. Tovább

2019. augusztus 21.

Tűzijáték helyett Bury Tomorrow

2019. augusztus 20-án tért vissza hozzánk Nagy-Britannia egyik legjobb metalcore bandája, hogy a sok előzenekaros, matiné időpontos koncert és fesztiválos fellépés után végre önállóan, saját jogon adjanak egy felejthetetlen koncertet a rajongóiknak. A bemelegítésről a két év hiátus után visszatérő Inhale Me gondoskodott. Tovább

2019. július 29.

Pénteki levezetés, avagy Nova Prospecten jártam

A csütörtöki Architectset muszáj volt valami könnyedebb, de legalább annyira szerethető koncerttel lefojtani, a Nova Prospect tetőteraszos bulija az A38-on pedig erre tökéletes választásnak bizonyult. A bemelegítésről a szegedi Colmena és a fővárosi Touch Me Not gondoskodott. Tovább

2019. július 29.

Az Architects még mindig hibátlan élőben

Csütörtökön a brit metalcore legjobb élő bandájának választott Architects bizonyította a Budapest Parkban, hogy maximálisan kiérdemelték a fenti titulust! A bemelegítésre csak honfitársakat hoztak a szigetországból, névlegesen a Loathe, a Rolo Tomassi és a While She Sleeps bandáját, akik mind méltónak bizonyultak a hatalmas színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky