2971 zenekar 10771 letölthető zene
Koncertbeszámoló

2010. február 16. | Betty

Egy éjszaka Malackával - Galéria!

Copyright: MyMusic - Neményi Márton

Szombat este a Fáklya klubba látogattunk el, ahol a Live Large, a Malacka és a tahó, valamint a Maszkura és a tücsökraj adott koncertet. Fergeteges hangulatú buli volt ez, tehetséges fiatalokkal, vidám mókázással és pogózással vegyítve.

A Fáklya klub elnevezés valójában nem egy kis füstös klubhelységet takar, hanem kellemes meglepetésre egy kulturális központot. Ennek megfelelően egy hatalmas teremben tartották meg a koncerteket, és igazi nagyszínpadon léphettek fel a zenekarok.

A sort a még ismeretlen Live Large formáció nyitotta, akik indie zenét játszanak. A fiatal bandából a frontembert, Fedor Nórát emelném ki, aki remekül énekelt és basszusgitározott, igazán jól helytállt a színpadon. Zeneileg rendben vannak, jók a magyar nyelvű szövegek is, érzésem szerint fogunk még velük később is találkozni.

Őket követte a megfogyatkozott létszámú Malacka és a tahó szalonnazenekar. Mint megtudtuk Levi, a basszusgitáros családi okok miatt igazoltan hiányzott, illetve aznap este még Tücsi, a hegedűs sem tudott jelen lenni. Szerencsére a többiek ott voltak, és ráadásul olyan basszusgitárossal sikerült pótolniuk a hiányzó tagot, aki villámgyorsan tanulta be a Malackás számokat. Vöő Kristófnak hívják a Jolly Jokert, aki egyébként a Boogie Mamma és a Solingroove együttesekben szaxofonozik.

Nem lehetett egyszerű dolga, mert a mostanában kevésbé játszott számok is bekerültek a repertoárba, mint például a ’Dr. Hettessi’, illetve egy vadiúj dal, a ’Beléd hatoltam’ is terítékre került. Szokás szerint a ’Pesti Est’ című slágerrel búcsúztak el a közönségtől.

Koncert közben elmaradt a már-már megszokott ajándékeső. Pedig lelki szemeim előtt előre láttam, hogy kihasználva a Valentin-nap közelségét, egy-két szívecskés kütyü is kiosztásra kerül majd. Mindezek hiánya persze nem von le semmit sem a koncert hangulatából. Egy leleményes rajongó viszont megajándékozta a bandát: egy falloszt dobott a színpadra a ’Születésnapi zsúr’ refrénje közben.

A vidám hangulatot tovább fokozta a Maszkura és a tücsökraj fellépése. A Fonogram-jelölt együttesre voltak talán a legtöbben kíváncsiak. Nem csalódtunk bennük, a megszokott színvonalú műsort kaptuk a harmonikás sráctól és a négy tücsöktől. Külön öröm volt a Tiszta gyümölcs táncosított verziója. A bemutatkozó albumról természetesen ezen kívül eljátszották még a többi nagy slágert is, nem maradhatott ki a ’Magyarok Istene’, a ’Ki van festve’ vagy a címadó ’Szégyentelen’ dal sem.


Márciusra várható a második nagylemezük, a felvételek már gőzerővel folynak. Az est folyamán meghallgathattunk néhány új számot is, amelyek az első album ’jazz-pop’ stílusát viszik tovább. A közönség láthatóan jól fogadta őket, folyamatosan táncoltak és pogóztak a remek muzsikára.

Aki még bírta szusszal az a koncertek után folytathatta a táncot, mert remek magyar zenéket játszott a dj. Összességében egy vicces, zenés-táncos mulatságon vagyunk túl. Még sok-sok ilyen remek bulit, ha kérhetnénk!

Betty

2010. július 28.

Kispálos támadás Londonban

Magyar együttes koncertje Londonban, ráadásul teltház előtt! Lehetséges ez? Egy kezemen meg tudnám számolni hány hazai zenekar látogatott el a ködös Albionba nyolcéves ittlétem óta, de e téren mostantól nagyot javult a helyzet. Tovább

2010. július 19.

Smár a színpadon, majd eljött hozzám a Groove Armada

Ez a csütörtöki Hegyalja nagyon beütött. Természetesen a Groove Armada miatt mentem le, de nyilván mást is láttam hallottam...adta! Persze mindenkinek más adta a legnagyobb élményt Tokajban, de hát lehetek annyira egoista, hogy én magamra veszem a dolgot és úgy veszem, az Armada nekem játszott! Tovább

2010. július 18.

Arcok és örökös tagok a Hegyalján

A Hegyalja-fesztivál zárónapján örökös Hegyalja tagokká fogadták a szervezők azt a száz embert, akik megfeszített munkával dolgoztak, hogy az idei fesztivál létrejöhessen. Pontosan 30 nappal a szombati tokaji Ákos, Quimby és Epica buli előtt a Hegy’ színpad helyén még derékig ért a víz. Az ő munkájuknak is köszönhető, hogy a 11. Hegyalja Fesztiválon közel 80 ezer fesztiválozó szórakozhatott a négy nap alatt. Tovább

2010. július 18.

Esztétikai műtét egy kaszinóban – avagy nyaral a Motörhead

Gyerekkoromban (egy görögországi vakáció alkalmával) találtunk egy kis rákot, és mint gyerekek az élőlényeket: kényeztetni szerettük volna. Belehelyeztük egy piros homokozó-vödörbe, szedtünk neki köveket meg növényeket – majd az egy negyed rész vizet, amiben addig pancsikolt háromnegyed rész Sprite-tal töltöttük fel. A Motörhead észak-európai kalandturnéja után: a srácok egy hetet nálunk vakációztak. Lemmi nem hazudtolta meg önmagát: végig dupla Jack&Coke-ban fürdött és egy pillanatig sem érezte száraznak a torkát. Micsoda wellness! Elnézést kérek az állatvédőktől, hogy ezt mondom, de Mr. Kilimister (a kisrákkal ellentétben) túlélte... Tovább

2010. július 16.

Az este, amikor lecsúszott a csajok bugyija – A-ha

1985-ben rengeteg különleges esemény történt. Tragikus tömegkatasztrófa a Liverpool-Juventus Heysel Stadion-ban rendezett BEK-döntőben. Kinevezik Mihail Gorbacsovot a Szovjetunió élére, amely aztán elindítja a vasfüggöny lehullását. Bemutatják a „Vissza a jövőbe” című király sci-fit. Live Aid segélykoncert Etiópiáért, a Commodore cég elkezdi az Amiga számítógép gyártását, míg a Michrosoft elindítja az első Windows-t, miközben Steve Jobs lelép az Apple éléről. Évek óta Michael Jackson a zenei egyeduralkodó, bár feltűnnek olyan csapatok, mint a Depeche Mode, a Guns N’ Roses és persze az A-ha, amely egy bugyiszaggató koncertet nyomott búcsúturnéján nekünk, Budapesten, így 25 év után, mintegy karrierjük befejezéseképpen. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky