3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2008. szeptember 10. | Gál Dávid

Főszerepben a legfeketébb feketebárány

Copyright:

Örökmozgó buli volt szeptember 6-án a Bókay kertben, a jelszó SzeptEmber feszt, és mindenki nagyon sajnálhatja, aki nem volt ott, ezen az ősrock zúzáson. És ennek a fele se tréfa, hiszen maga a P. Mobil volt a fellépő sztárvendég. Nem semmi volt!

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Főszerepben a legfeketébb feketebárány, a P-Mobil, akinek a neve egyet jelent, a hazai rock élet alapfogalmainak egyikével. Ez a banda Schuster Lóránt vezetésével jött létre 1969-ben Housebirds néven, majd 1970-ben lett Gesarol, és mostani nevét 1973-ban nyerte el, ekkor volt az első P. Mobil (Perpetuum Mobile) néven megrendezett buli a Budai Ifjúsági Parkban.

A vonal, amit képviselnek, a kőkemény hazai rockzene, amin, azóta se nagyon változattak. Azonban a kezdetekben dalszövegeik miatt nem nagyon engedte a rendszer, hogy érvényesüljenek, de növekvő közönségük és a rockzene elterjedésének ill. divatba jöttének következtében, sikerült kislemezeket kiadniuk a hetvenes évek második felében.(pl.: Menj tovább, 1978,Utolsó cigaretta, 1979.) Ők voltak az a zenekar is, akik az év 365 napjából 365-t turnéztak, bejárva az egész országot. Zenéjük egy élet munkáját tükrözi, slágereik közül csak párat említenék, Utolsó Cigaretta, Menj Tovább, Honfoglalás, Kétforintos dal. Sok tagcserét követően a P. Mobil most, a következő felállásban nyomja, Schuster Lóránt-zenekarvezető, szövegíró; Németh Gábor-dob; Póka Egon Benedek-basszusgitár, zeneszerző; Sárvári Vilmos-gitáros, zeneszerző; Ifj. Tornóczky Ferenc-gitár és Baranyi László-ének.

Kanyarodjunk vissza, a jelenbe és vessük bele magunkat a történésekbe, amelyek felmelegítették a hazai rockerek szívét aznap este. Ez a nyolcadik SzeptEmber feszt és meg kell vallanom, hogy, ez jobban sikeredett, mint a tavalyi. Egy kis búcsúszerűséghez tudnám hasonlítani, sok érdekes programmal és persze jó kis koncertekkel, meg sörrel. A Kaukázus zenekar játszott a P. Mobil előtt, aminek végét sikerült csak elcsípni. Aki szereti ezt a fajta zenét, biztos jót bulizott, nem rock ,az száz, de igényes zenéről van azért itt szó, az hallatszódott. Nyolcra volt meghirdetve a buli, kilenckor el is kezdték, ennyi belefér, azt hiszem egy ilyen zenekartól. Minden igényünket kielégítette ez az este  kicsiknek és nagyoknak egyaránt -gondolok itt a korosztályokra-, úgy éreztem magam, mintha a sosem járt Ifiparkban lennék.(haha) A dalokat egy emberként éneklő közönség annyi energiát sugárzott, hogy Paksot simán lenyomtuk volna. Minden, minden, nagy közönség tomboltató sláger előkerült, Örökmozgó lettemtől az Utolsó Cigarettáig, Mentünk Tovább, Asszonyt is akartunk, voltunk Miskolcon az Acélvárosban, és természetesen megemlékeztünk a Zöld, a Bíbor és a Fekete című dallal, a már eltávozott magyar zenészekről (pl., Bencsik Samu, Radics Béla).Továbbá előkerült a magyar rock kultuszfilm betétdala a Kopaszkutya is, és még sok más nóta. Ami azonban meglepetés volt, a számomra, az új énekes Baranyi László  (Scorpions Tribute, Káma Szufla) teljesítménye. Király volt, így tudnám összefoglalni, pont. Friss hús a srác, egyébként, a Kőbányai Zeneiskolában tanul, és itt figyelt fel rá Póka Egon és Tóth János, aminek az lett a következménye, hogy meghívták állandó tagnak, felváltva Tunyogi Pétert. Mellesleg külső alapján, egy viking metal fogatba is bőven beférne, hangját tekintve meg bármilyen rock zenekarba. Ez dicséret volt.

Hallottunk még egy új (!) számot is, mely, az ifj. Tornóczky Ferenc kezeit dicséri (szólógitár), és aminek címe, Fegyvert veszek. Ütős volt. Az új album kapcsán Schuster Lóri bácsi csak annyit mondott, hogy 2014-ben várható, de lehet hogy kicsit később. Bíztató (haha). A buli záróakkordjaként a szervezők egy kis tűzijátékkal kedveskedtek, majd ki ott maradt, hogy igyon pár sört a banda tiszteletére, ki hazatért, és számolgatta a fekete bárányokat elalváskor….

Gál Dávid

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky