3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A szabadszállási Descent 1999. Áprilisában alakult. Dallos Attila (ének), Palócz Norbert (dob), Szabó Endre (gitár), Lehoczki Zsolt (basszus). Muzsikálgattunk, bulizgattunk és 1999. decemberében rögzítettünk négy, saját számot próbatermi körülmények között. Az akkori tagok: alapító négyes plusz, Szombati Tamás (sampler), és Bálint Zsolt (gitár). Szombati Tamás a felvétel ideje alatt kivált a zenekarból helyére Nagy Bálint került.
A millennium derekán kijutottunk Szlovákiába a somorjai Rómeó Vérzik vendégeként. Majd októberben bővültünk Bányai Barbarával (vokál), viszont még ebben az évben ketten távoztak (Bálit Zsolt és Nagy Bálint).
2001. Február – Március a Depresszió zenekar, Tiszta erőből-című lemezének lemezbemutató turnéja vendégeként bejártuk a nagyobb városokat. A turné befejeztével a szolnoki Denevér Stúdióban felvettük második demónkat, Lemon címmel. A demo felvétele után Dallos Attila elhagyta a zenekart, Barbi vette át az énekesi posztot.
Koncertezés, zeneírás, tehetségkutatók, 2002 megszületik az Eclectic Demó szintén Töfinél a denevérben.
Minden szép és jó de 2004 elején kitudja miért, de felosztott a Descent.
De most három évvel később újra együtt.  
Albumok
Eclectic (2002)
Lemon (2001)
Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: TÖBBI
Stílus: Rock
Alapítva: 1999
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 6374
Város: Szabadszállás
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Bányai Barbara » Ének
Lehoczki Zsolt » Basszus gitár
Palócz Norbert » Dob
Szabó Ender » Gitár
A zenekar szerkesztői: descent
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky