Óperentzia zenekar

Quart lemezkritika:
Erre a lemezre sötét elektronikát játszó és budapesti zenekar lett a downtempóból és Nyíregyházáról jött Óperentziából - és ezzel mi jól jártunk, mert a Mr. Hat jó és izgalmas. Persze nem azért, amilyen stílusok előfordulnak rajta, de azért kezdjük ezzel: az ambient furcsább végétől a triphopon át a harsányabb szintiket alkalmazó breakbeatig előfordul sok minden. Távolabbi referenciapont a sok magyar együttes által idézett Massive Attack nyomasztó korszaka, ha nem is mindig hangzásában, hát hangulatában; a mormogva fenyegető basszusok kortársibb stílusokból is merítenek; közelebbről pedig a Realistic Crew és az Esclin Syndo juthat eszünkbe, és nemcsak azért, mert Dimanovski Natalie éneke többször Berger Dalmáét idézi, bár nála azért hagyományosabb értelemben véve jó énekesnő. A Mr. Hatben (vagy -ban?) az a legérdekesebb, ahogyan folyamatzene: nem a nálunk szokásos jelentésben (megy, amíg vége nem lesz), hanem abban, hogy a tizenegy szám leginkább egyetlen egységként értelmezhető. Ezen belül amolyan sűrűsödési pontok a konkrét, dalszerű dalok, amik be- és átvezetések, átmenetek, megtorpanások és eltérülések között bukkannak fel.

Jó a lemez dramaturgiai íve, az, hogy az erős hangulatban sok minden megfér; persze főleg sötét, hol nyomott, hol fenyegető, de van benne móka is (az Ittaperol magyaros halandzsa-raggája), vagy egy kifejezetten szép, szintihegedűs + zajos downtempo a végén, a Heroine. És jók, helyenként nagyon is izgalmasak a részletek: ahogy kihasználják az élő dob húzását, érdekes hangszíneket találnak a szintin, és mind a dalszerűbb, mind az ambientes-kísérletezős részeket is izgalmas hangocskákkal, helyenként zajokkal töltik fel. Abban az értelemben is íve van a lemeznek, hogy hol közelebb húz, hol elenged: olykor-olykor azt veszem észre, hogy már percek óta máshol jár a figyelmem - igaz, ennek megvan a maga pozitív oldala is, vagyis újabb meghallgatásra ösztönöz. Néha úgy érzem, hogy kicsit szigorú vagyok ezzel, hogy: B+ (RA)