Keresztkérdés

Itt nem lesznek kínrímek, gengszterek, panelházak meg terek, Nyolcker meg Angyalföld, mert ez itt Szeged Rókus, refrént Zsóka küldi nem egy vegyes kórus. Fújja, hogy vidám vagyok, mint a mókus, mert ez nem az a tábor, itt a szinkronhang, a bátor navigátor. Nem lesz mise, motetta, madrigál, csak egy srác matekórán rímet fabrikál. Nem lesz hazugságspirál, de nem is mondom meg a frankót, nem használok fegyvert, se fegyvernek bankót. Nem járok argentin tangót, mert aki velem van, örökké lesz is, nem csak van, volt. Erre hangolt, indít, késztet, választ, felüdít, hogyha a tempó fáraszt, és akár azt is megteszi értem, többet ad, mint amit kértem, az örök éltem.

Az idő elmúlik – meg minden ami fénylik, ne hajszold ezt, mert fent nem ezt igénylik. Amit magadnak vártál más kezében landol, de a keresztkérdés maradandóra hangol. Mert az idő elmúlik és ez nem meglepetés, senki sem maradandó, egyszer elvisz a feledés homálya, de előtte ott van még Marvin szobája, hol várhatsz csodára... Ha valaki véget ér majd jön helyette másik, a lányokból, fiúkból nénik meg bácsik így lesznek egy pillanat alatt, utána meg együtt sírunk, hogy az idő elszaladt. Mi maradt utánunk, mi maradt meg a kornak, a mából mennyi lesz majd elérhető holnap? Ha szólnak és menni kell, ki lesz aki pótol? Aki a kortól várja a megoldást, nem jól boltol, mert míg a forma papír, bizony gyakran borul, de én megtaláltam azt, amire minden ember szorul, és ha nem tudod, mi az, ami vár még, fordulj a Nap felé, eltűnik minden árnyék. Az árnyék a múlté – minden hiba, mert az idő elmúlik, nincsen vita, az idő elmúlik, nincsen pardon, kiüt, fekszel az árokparton. Első vagy most, vagy második, figyelj jól, mert minden változik, Utolsó vagy, kivel senki nem barátkozik, reménykedj, mert minden változik. Az idő egyre múlik! Mindent visz a feledés, ám, ha kincseim itt nincsenek, vállvonás meg nevetés a válaszom, így vallhatom:hadd múljanak az évek! Minden percét élveztem, de mind a múlté, végleg, mert a lényeg nem holmi atomokba szorult. Képlettel leírhatatlan, a papírforma borult. Bizony az idő csak múlik, mintha meg lenne veszve, de vágyam az, hogy az életem egyre csak telne minden jóval, minden értékkel, földivel és égivel, reménnyel és hálával, újjal s némi régivel. A kérdés az, hogy életem vajon milyen cuccal töltöm, ahol a kincsem, ott a jövőm: a mennyben vagy a földön. Mert az entrópia kegyetlen, egyedül Jézus az, ki megszán, épp ezért hozzá bújhatok, így jöhet bármi orkán! Mondom, halvány lesz így mindenféle hiú földi csillogás, és így már más! Kézzel fogható a mélyreható változás. Benne gyönyörködöm, ezzel töltöm meg a napjaim, ám nem volt mindig így: gyakran lázadtak a tagjaim. Ám egy nap rájöttem, hogy elszúrtam, nem kicsit, de nagyon: nem értettem hogy lehettem ekkora nagy majom! De ő hűtlenségem eltörölte, elmosta a bűneim, elszúrt pillanataimra tudom, többé nem tekint! És ezzel az Istennel egyre jobb az élet, hát hajtsál te is térdet! Mert az idő elmúlik, ez törvény, van, kinek megálljt parancsol, van, akinek zöld fény. Lehet, nem repül a fejed felé töltény, de téged is megforgat ez az irgalmatlan örvény. Történt - ami megtörtént velem, de ez nem számít már, mert csak történelem, előttem tiszta lap, indul a tollbamondás, én csak sorokba szedem, amit fentről mond más. Csak tényeket közlök, hogy a világ néha fordul, lehet, te is jártál már emiatt pórul, mikor egy ábrándod a palánkon átrántott, emiatt szedtél össze maradandó hátrányt ott... Vagy éppen azt vetted zokon, hogy barátból, testvérből, hogy lett szimpla rokon, érzelmi pofon, valaki fontosabbá vált, közétek állt, másnak örömet jelentett, neked úgy érzed, csak kárt. De tudd, míg a forma papír, bizony gyakran borul, én megtaláltam azt, amire minden ember szorul, hogy van, ki átlátja a kapcsolati hálom, kezében tudhatom egy életem egy halálom, és tudom, ez lesz a szívemen tapasz, mikor életem regényében lezárul egy szakasz, ezért nem gondolok már arra a bizonyos nyárra, mert a tegnap, az tegnap volt, a ma meg már ma.

Na sziasztok, lenne egy kérdésem: Az hogy lehet, hogy más megteszi, én mégsem? De kérdezz valamit, és a srác majd válaszol, mert a jegye nem csak mára szól, hanem az örök jövőbe, túl a jelenen, nem falazok, mint Kőműves Kelemen, de hiphoppal az élő hit, meg a vallás párosult, nem leszel hallás károsult. Még mindig azt mondod, ez nem létjogosult, na meg amúgy is a srác már rég okosult, és most épp okosít, vigyázz ez hasít, ahogy a Mindenható maga mögé utasít. Mondtam én is Jim Carry-nek: "Bruce Almighty,

a bajból engem mikor húzol már ki?" De nem jött válasz, lehet mert ő se más, csak celeb, ezért azóta csak felfelé figyelek, mert van, aki mindenek felett áll, köztünk nem szelektál, minden pillanatra real-time reflektál. Átvilágít a reflektor, a Dani reppet tol, és ez effektíven a lelkedhez szól, mert Ő a falka őrizője, mi vagyunk a falka, megvédi a falkát, hogy az ellenség fel ne falja, mindenre tud pontos választ, nincsen félreértés, legyen az akár ezer kérdés... Csakhogy ne legyen félreértés, legyen mindig ott miért és az „és”. Jó ha van ezer kérdés, millió tépés, félrelépés, félve élés után hazatérés. Nézel bután, sok a propán, de a pofám profán szöveget zeng csupán, az utcán leng sután, sutba kerül tán egy újabb hallatán, hisz annyi itt a sarlatán, mint a sarkon a lány, a tv-ben a gány, az ember hány, ha látja mindezt, vagy pénzért mindent megtesz. Vágod ezt? Nekünk fáj, ha a száj kamut dumál, hamut exhumál, a fals dominál, direkt nem korrigál. Grál lovag nem válogat, a kódtól még több áldozat. Kár, hogy a felhozatal kárhozatal, nem áldozik az Igaznak bárhogy akar, nézz az égre – igazságot takar. Én inkább maradok a föld alatt, a show nekem nem bálvány, a jövő a mennyben, ha csábít is sok ármány, túl sok a nulla találmány. A basstól zeng a dobhártyám, én nem nyerek kártyán, egy Isten, egy lány, jobb ,mint a zöld meg kátrány, ha van is hátrány, látványként hat rám. A semmiből hogy lesz nagy szám? Vágod? Ez vár rám. Mit parázzak? Mit parázzak? Kérdés az, hogy hova szálljon ziccernél a labda, meg hogy ki jöjjön velem este, ha jönne Anna meg a Vanda, mi legyen a pörkölt mellé, kóla vagy fanta, mindegy hogy rumba vagy szamba, csak zenéljen a banda. Nem vagyok bamba, se Rambo, ez így eléggé frankó, hogy a zenénk maradandó, bár nem vokálozik Bangó Margit, no lám a nemzet végre tart itt, hogy nyomathatunk neked egy kis holy hiphop party-t. De tudd: válasz az is, hogy nem, s ezt le kell nyelnem, ilyenkor fejlődik a jellem, és tudom ez nem kellemes, de ha teheted nevess akkor is, mikor híg a leves... Mert mi a kérdéseink elé odatettük a keresztet, sok bajon meg problémán minket ez áteresztett, és amíg te a szemeidet mereszted, mi felsőbb segítséggel másszuk meg a Mount Everest-et. Úgy gondolod ez merész tett, hogy a jó oldalra álltam, mielőtt a meddő harc felemésztett. Itt a teljes kép pozitív, nem csak kiragadott részlet, ezért adjuk az egészet. A szlenget lökjük, míg véget nem ér a kör, annyi rím ég itt bennünk, mi égbe tör. Az élet fáraszt, és ez minket meggyötör, de ha dalra fakadunk, nekünk az nagy gyönyör. Ahogy Téged nézlek, elváltozom hirtelen, többé nem tarthat vissza a kényelem. Veled egy nővel s rímmel az időt átvészelem, minden stimmel, itt a lételemem. Babilonnak vége, de ma még tart a harc, ha a koronádat látod, nincsen hátraarc. Vágod miről szövegel neked a pesti arc, szakzsargonnal élve nagy a testi sarc. Te csak figyeld a nótát, hallgasd a ritmust, ahogy fenn pörögnél, úgy tedd itt most! Ezen a Földön semmi sem biztos, nem véd a rendőr, sem a kormánybiztos. De lehetsz bárki, nyeszlett vagy izmos, átváltozol, ha a szeretet átmos, mi már látjuk megszűnik az átkos, ha veled van több vagy, mint mákos.

A hosszú élet titka nálunk, biztos alapon mi biztosan állunk. A hosszú élet titka nálunk, vigyázz, vigyázz, mert eltalálunk! Újra együtt a napfény városa meg Bépé, bár ezt várod nem ütünk péppé. Pont, mint hogy nem válik széppé a csúnya lány a filmekben, ez hidd el nem új talány, alánk gyújtanál, de nem kell a máglya, mert fényesebb a tűzoszlop mint a gyertya lángja. Ezt mindenki látja, és remélem te is már, mert én állva maradok, mikor az ítélőszék bevizsgál. Kapiskálod már a lényeget, hogy a hosszú életet te is kérheted. A vér lefed, ez durvább mint a Dexter, de ha bukom a pontod, akkor sem ereszt el... Ha magasról zuhanok, alattam a háló, a mellény golyóálló, elfut a szétdobáló, mert az életem már rég az égbe mentve, minden rendbe', mert ez túlmutat végtelenbe. Egyet mondok barátom, vigyázz most magadra, mert nem mindegy, hogy mi az, ami az agyadba ragad ma! Le vagyok maradva, de ez még mindig nem hátrány, hogy a kertben nem kender nő, hanem páfrány. Azt mondod, egyszer élünk, tarol a Carpe Diem, hogy az értéket a túlvilágba át ne vigyem, de Dani már nem ilyen, mert más a panoráma, jégkorszak jön, átöltözöm anorákba, mert itt mindenki fagyos, nem csak a szentek, az influenzajárványban is rímet tüsszentek. De ne félj, mert kapod az ellenszert már is, én max. reppelhetek, lazán is, ha a hangom nazális. Örök hazát is kaptam az életem mellé, ez tett emberré, így élhetek végtelen hosszút, előttem volt jó meg a rossz út, de a bocsánatot akartam, nem a bosszút. A hosszú élet titka nálunk, beton alapon mi biztosan megállunk. A hosszú élet titka nálunk, vigyázz, vigyázz, mert eltalálunk! Tiszteld anyád, apád, a Teremtőd szavát, az ember fiát, mert megértő barát, nem nézi sarát senkinek, ki vele jár, kürtöt fúj a világ, kereke megáll. Robban a dal, összeroppant a refrén, roppantul mókás a hetvenhét vén. Porból ismét hús, húsba a lélek, kiver a víz, ezek tökéletes gének. Nem lesz hogy a para kergessen, szememben a gerenda ketté reccsen, mert a meccsen mezt cseréltem, eljött a szép nap, a végtelenbe léptem. A kapuban megállok, na végre, mondom magamban: „Úúú ez kajakra megérte!” Rejtett álmaimról letépem a masnit, a hosszú élet titkáról ennyit, na snitt...

Több a soknál, amit Ő ad nekünk! Több a soknál az, hogy vezeti az életünk! Több a soknál, hogy figyel ránk, Istenünk mennyei Atyánk. Több a soknál, amit nekünk ad Ő, ha mi otthagyjuk, ő akkor sem mondja, hogy agyő, nem hagy ő a gondba benne, pedig a mi megmentésünknél jobb dolga is lenne! De megteszi, mert mi rá vagyunk szorulva, de sokan képtelenek hinni a legeslegfőbb Úrba’. Pedig ha újra azt hiszed, hogy senki meg nem menthet, ő majd fentről küldi földöntúli regimentet. Mert ő önzetlen, de ez a mai világból kiveszett, ha ma vagyok önzetlen, a döntő többség kinevet. Mindig csak az a kérdés, hogy kinél a több szavazat, nem tudjuk megbecsülni az Isten-adta javakat. Engem a szüleim neveltek fel, és ennek nagyon örülök, kaptam tőlük tisztességet, kaptam tőlük örömöt. Beleszülettem a jóba, és ezért száll a hála, az iskolapadban is, no meg a színpadon állva. Megadja, megadja, fej felé fedelet, asztalra kenyeret, spannak jó fejeket, hegyeket, völgyeket, utcákat, tereket. S hogy mi az indítéka? Csak a szeretet. S megad olyan dolgokat is, amiket nem igazán kérünk, mitől színe előtt meghajlik makacs, görcsös térdünk. S mi csak kérdőn nézünk az égre, hogy ezt mért kapjuk? Miért a rendes gyerekeknek veszik el az apjuk? Miért nincsen egy jó napjuk,mikor kérve kérik, hogy lehet, hogy az embereket tragédiák érik, s csak nézik, hogyan hal el körülöttük minden, miért engedi az egészet a "Kegyetlen" ISTEN? Pedig ő nem ad nagyobb próbát, mint amin át tudunk vergődni, nem hagyja az emberek punnyadni, tengődni, próbával erősít, edz, munkál, ilyen oknál fogva mit Ő ad, az Több a sokknál! Több a sokknál, jobb a jónál, szebb a szépnél, hasznosabb a hasznosnál, több a soknál, amit Ő ad nekünk, a legtöbb, mert szeret minket Istenünk!

Hosszú hallgatás után a színpadon vagy a stúdióban, teljesen mindegy, mert otthon a fiókban még jó pár ötletem maradt. Ezzel a zenével lebontjuk a falat, a nyarat nem várjuk meg, jó nekünk a tél, a Dani már nem fél, alattam pengeél. Ha nem vigyázol, szétszúr a hegye, te is nézd meg, hogy a hiphop nálunk megy-e. Ez itt Csongrád megye, majdnem Balástya, azt hogy én reppelek, azt most ember nem látja, mégsem kételkedik benne senki, úgyhogy az utcára is ez hallatszik rendesen ki. Amit én fentről kaptam, csak azt hozom, erős a sodrás, sziklába kapaszkodom, vagy szembe úszok, mint a pisztráng, mögöttem a nagy hal áll, ezért nincsen a fejemben agyhalál... Megyek az utcán - komolyan kiver a víz, ha szembe jön egy rendőr, kezében vipera – tíz, vagy inkább tizenegy – ja, de az már kobra, te is tedd a kezed a gombra, had robbanjon a bomba, had repüljön (a sok) szilánk, szakadjon (le) a palánk, lakjon jól az is, aki éhes, meg aki falánk, mert alánk a DJ biztos alapot pakol, meglakol mindenki akin ez át nem hatol. A Dani nem kalapol, de az jött ma kapóra, hogy pontosabb vagyok, mint árnyékban a napóra, mert ez nem az agóra, de nem is Spárta, nem dobja le a Taigetosz még azt sem, aki magának ezt várta. Ez nem szeánsz, inkább hiphop reneszánsz, hogy tetszik a szerep, amit nekem szánsz, kezemben ász vagy joker, őszinte maradok, az arcom se póker, ízesítek mert az élethez só kell. Hosszú hallgatás után, újra ragadtam tollat, indulhat a rímekbe szőtt lelkigyakorlat. Ez el nem porlad, mert ez nem állott, nem áldott, ha kiásod a csatabárdot, a Dani sokat állt ott, amíg sokat várt itt, engem is az mentett meg, hogy ketté szakadt a kárpit, és akárkit kérdezel erről, az mondja ő is, hogy jobb lesz, ha ez benned is eldől, hogy igen vagy nem, hogy vele vagy ellene, gondolkozz, gyerünk, mert már lépni kellene, mert az ember jelleme pont, mint a kártyavár, határ nélkül omlik össze, bár ma már rég nem ez a mérvadó, rég más lett a norma, csak formáról szól ez a kor ma, elnézést a kifejezésért, de fingunk a porba, de látszat megőrzése bizony belénk van oltva. A pokolba menetel az egész kompánia, nem segít rajtuk ária, meg jesszusmária, boszorkány fesztivál meg ufómánia, úgy néz ki szétesünk lassan, mint Jugoszlávia. Ebből kiutat csak a halálos ágy hozna, pedig lehetne jobb is, ha az ember úgy határozna, de ami számodra teljességgel képtelen, nekem lételem, nem fog el a félelem.

Rohanunk, meg nem állunk, azt hisszük, amit látunk. Bedarálunk pár generációt, nem tudom mire várunk, mert az utolsó mentsvárunk is összeomlik lassan. Nem azért jöttem, hogy a sikert learassam, hanem hogy hasson, amit mondok, mert ez időtálló, találó. Örökké áll a zászló, az átló, a metszet, a vég, a kezdet, a kor megedzett, de nekem a jelenem, meg a jövőm is ez lett! Mindig volt, mindig van, mindig lesz, a hitem kötelez, a lejátszóban ettől forog a lemez. Minket ez jellemez, mert ez hajt és éltet, pont úgy, mint tegnap, remélem, érted! Pont úgy, mint tegnap, vagy éppen bármikor máskor, nyomhatom akárhol, mert ez a kor hardcore. Megy a hintapolitika, sok ember bent ül ebben, de mi nyomjuk mindig, nyomjuk rendületlen, mert a főellenség kétezer éve le van tudva, egyenes előttünk az út ma, pont úgy, mint holnap is, holtig tanul a jó pap is, főleg olyan korban, mikor a kimondott szó hamis. Mert ez olyan, mintha állandóan költöznék, egy új ruhát felöltöznék, de van, ami a földhöz köt még, súlyos kötelék. Lehet, sok esélyt kaptam, lehet öt elég, volt, aki ezt eldöntötte rég – nem is akárki, amíg ő így akarja, a srác addig vár ki. Közvélemény nem számít, ez nem a Tárki, bárki bármit gondol, mondom, de csak világos okból, Dani vagyok, de nem a blokkból. Itt a fejadag, a kvóta, a penzum, ránk figyel az univerzum. A fotómasinámon nem volt soha superzoom, de ez itt a harmadik versszak, másképpen meg verze, mondjam? Na persze! Hallgassa az, akinek van hozzá mersze! Maradok még egy percre, éneklek oktávot a tercre, magamat, meg a gondolatokat szabadjára eresztve. Mert van, ami állandó, és nem csak pillanatnyi délibáb, aminek szimplán bedől a fél világ, aztán lét kilátástalan, de itt az igazság is örök, felsőbb segítséggel a célra török. Néha komolyan többet mondok, mint egy néma török, érdekelnek a keresztény témakörök. A kocka pörög, de mi bírjuk gyűrődést meg a strapát, mert van, aki lemossa rólunk világ sarát. Nahát, ez valóban többet ér, mint 24 karát, hogy mindig mellettem áll a legjobb barát.