3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A Karantén zenekar tulajdonképpen már 2002-ben megalakult, mikor a dobos Vigh László maga mellé szervezte Gál László szólógitárost (2002-2004), és Turi Péter énekes/basszusgitárost, ám aktívan csak 2003 januárjától létezik a banda, mikor megtörténtek az első próbák. A kezdeti nehézségek és egyéb külső tényezők miatt tavasszal a Karantén már a feloszlás szélén állt, de még éppen időben jött az első felkérés, ami sorsfordítóan hatott a zenekarra és körülményeire. A 2003 május 10-ei első fellépés sikere után (több száz ember előtt!!) a folytatás többé már nem volt kérdés.

A 2003-as év második fele nagyrészt új dalok írásával és persze kisebb-nagyobb fellépésekkel telt, főleg Hajdú-Bihar megyén belül, de a megyén kívül is. A koncertek úgy sűrűsödtek, ahogy az elismerések és az egyre javuló vélemények.

2004 januárjában 2 nap alatt készítették el első Kérdezném… című demo CD-jüket. A 7 saját számot tartalmazó lemez meglehetősen rossz minősége ellenére meglepően jó fogadtatásra talált mind a szakma, mind a közönség köreiben.

2004 augusztusában (2 hónap teljes szünet és egyéb problémák után) Gál László, a banda gitárosa bejelentette döntését, miszerint a továbbiakban fel kíván hagyni a zenéléssel, és ezért rövid időn belül ki szeretne szállni a zenekarból. Ennek tudatában zajlottak le az utolsó Lacival közös koncertek, és döntését tiszteletben tartva a dobos Vigh László, aki júliustól a No Smokin' Band nevű formáció tagja lett, felkérte az ott gitározó Dobi Bálintot, hogy legyen ő a zenekar új tagja. Bajszi elfogadta a felkérést, és az alig 3 hét felkészülési idő után 2004 szeptember 24-én Balmazújvároson, Laci búcsúkoncertjén mutatkoztak be az új felállással.

Innentől kezdve új lendülettel haladtak tovább a dolgok. A változásokat a közönség nagyon jól fogadta, és a bandán belül is hamar meglett az összhang emberi és zenei téren is. Még 2004 decemberében hozzákezdtek a második demo cd, az Új erővel elkészítéséhez, melyen 5 saját számból 3 újra felvett és 2 vadiúj dal kapott helyet, ezek közül az egyik már teljes egészében Bajszival íródott. A néhány nap alatt felvett anyag utómunkálatai (sok nehezítő körülmény miatt) másfél hónapig húzódtak el, így a lemez 2005. február közepére lett kész.

Az új erővel már sokkal kiforrottabbra és hallgathatóbbra sikerült, mint az előző anyag. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy megjelentek az első riportok, újságcikkek, megtörténtek az első TV és rádió interjúk. Eközben persze készültek az új számok is, melyek egyre szélesebb körben lettek ismertek és elismertek.

Rengeteg dolog lenne még, amit el lehetne mondani a zenekarról, de abból inkább regény lenne, mintsem bemutatkozás. A történetnek pedig (remélhetőleg) még koránt sincs vége, és hogy ezután mi lesz a Karanténnal, az a jövő zenéje...
 
Albumok
Hírek

2007. január 27. 3:23

Koncert a Kárpátiával!!!

Sziasztok! Eddigi egyik legnagyobb bulink lesz Febr 3-án Mezőkövesden a Sportcsarnokban!! A Kárpátia vendégeként játszhatunk reméljük ezreknek!!! Remélem sok ismerős és ismeretlen arcot is látunk!!! Ergo : Gyertek el "jósokan"!!! Köszi :D:D:D Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2002
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5503
Város: Balmazújváros
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Dobi Bálint » Szólógitár, vokál
Turi Péter » Basszusgitár, ének
Vigh László » Dobok
A zenekar szerkesztői: karantenmusic
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky