3423 zespół 12355 MP3 ściągać

Doors Tribute Band

Koncert pillanat
Przedstawienie
A Doors Tribute Band 2008-ban alakult Szarvason, ám idő kellett míg eljutottunk a végleges felállásig. Mindeközben folyamatos fejlődésen mentünk keresztül, aminek köszönhetően mostanra már rendszeresek a fellépéseink. Különböző rendezvényekre, szórakozóhelyekre eljutottunk, Magyarország mellett külföldön is.

Zenekarunkkal tisztelgünk az 1965-ben alakult The Doors előtt. Ők akkor az egyik legnagyobb hatást gyakorolták a fiatalságra, ezt az érzést, ezt a fajta extázist tolmácsoljuk mi is a koncertjeink hallgatóinak. Célunk a Doors számok elsajátítása mellett az, hogy mindennél több embert, minél több helyen elérjünk. A zene műfaja több rétű, így lehetőségünk nyílik minden korosztály számára átadni a „doorsélményt”. Fontosnak tartjuk, hogy hiteles tribute zenekar legyünk, így a színpadi megjelenésünkben is az elegáns vonások jellemzőek, illetve főszempont, hogy egy zeneszám úgy szólaljon meg, ahogy azt az elődöktől megszokhatták.

Szórakozni és szórakoztatni akarunk egy-egy koncerten, erre ajánljuk most mi magunkat. Ismerje meg velünk a The Doors hangzást. Repertoárunkban olyan klasszikusok szerepelnek, mint a Light my fire, Love Street, Riders on the storm és a Break on through.  
Ostatni aktualizacja: 2014-12-31Koncert data
Nie koncert data dostępny!
Profil z zespół
Type: zenekari oldal
Rodzaj: POP
Styl: tribute, rock, blues rock
Zakładać data: 2008
Fans: 0 osoba
Wizyta: 1688
Miasto: Szarvas
Głosować: 0
Web:
Członek:
A zenekar szerkesztői: BMárti
głosować
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky