3428 zenekar 12455 letölthető zene

Watch My Dying

Bemutatkozás
A WATCH MY DYING 1999 májusában alakult a következő felállásban: Veres Gábor (ének), Maros László (gitár) és Diószegi Dominik (gitár), Eszenyi Imre (basszusgitár) és Bíber Gergő (dob). Az Esztergom környéki srácok olyan zenét akartok összehozni, amely vegyíti a durva death/thrash metalt technikás elemekkel, és látványos színpadi megjelenéssel párosul.

A zenekar elkezdett koncertezni, majd 2000 márciusában felvette első anyagát a székesfehérvári Pont-Mi Stúdióban. Az EP a Rendszerhiba címet kapta és három dalt (Képfakasztó, Digitális Antikrisztus és Túl jón, és rosszon) tartalmazott. Az anyagra jó visszajelzések érkeztek mind a metal sajtótól (Metal Hammer, Rockinform, Shock!).

Májusban a banda viccből benevezett a Pepsi Generation Nexxt tehetségkutatóra, amelyen a több mint 600 nevező közül a rock kategóriájában negyedik helyezést ért el. A műsor az RTL Klubon ment, így országos ismertségre tett szert a WATCH MY DYING. A zenekar a verseny kapcsán többször szerepelt az Est FM Rádióban, aminek a különdíját is megnyerte. Emellett meghívást kapott a Music Box, illetve különböző regionális tévék és rádiók műsoraiba. 2000 nyarán föllépett az ötös a Wanted Fesztivál tehetségkutató versenyén, Mezőtúron, illetve több közös koncertet adott olyan együttesekkel, mint a Cadaveres De Tortugas, a Strong Deformity és a Christian Epidemic.

A csapat időközben több tagcserén is átesett. A Bíber Gergő dobos helyét először Bótyik Árpád vette át, akit később egy kipróbált, fúziós tapasztalatokkal is rendelkező ütős, Bordás Zoltán váltott. Diószegi Dominik helyére Bótyik Attila került, aki később, 2002 nyarán eltávozott a zenekarból, így az ötös négyesre fogyatkozott.

Közben beindult az új dalok írása, amelyek bemutatásra kerültek a 2001 nyarán a Fesztergomon, a Gaja Fesziválon, a Hegyalja Fesztiválon és a szlovákiai Klikken. Az évszak záróaktusa egy különleges, távol keleti harcművészeti bemutatóval megspékelt koncert volt a Szigeten, utolsó fellépőként. Időközben szerepelt a WATCH MY DYING a Taz-Mánia válogatáson a Túl jón, és rosszon című tétellel, a Pepsi Generation Nexxt CD-n, illetve az Only The Strong válogatásán a Képfakasztó nótával.
A csapat 2002 márciusától magasabb fokozatra kapcsolt. Rengeteg koncert következett Magyarországon és Szlovákiában. Nyáron, a legtöbb fesztiválon fellépett a zenekar, amelyik közül a legjobban a Hegyalja Fesztivál sikerült, ahol több ezer fanatikus zúzta végig a műsort.

A nyár végeztével a csapat összegyűjtötte erejét és szeptember elején bemasírozott az Acoustair Stúdióba, hogy rögzítse második anyagát, a Húsmágnes EP-t. A zenekar Borsay Levente aktív segédletével egy izgalmas alkotást tett le az asztalra. Sikerült a számokban sokszínűen durva, de mégis összetett zenei világot bemutatni, amire eddig nem volt példa a WATCH MY DYING történetében. A magánkiadásban készült Húsmágnes 2002 novemberében került a boltokba.

A befektetett munkának meg lett az eredménye. Az EP remek kritikákat kapott szinte minden fontos médiában. A Metal Hammerben és a heavymetal.hu-n (a leglátogatottabb magyar metalwebzine) egekig magasztalták az anyagot, de a Shock! Rockmagazin, a Metalnews és Zenemagazin.tk is rendkívül kedvező hangnemben nyilatkozott a műről.
A csapat ősszel lebonyolított egy 11 állomásos önálló turnét, amely keretében Pozsonyban is felléptek a cseh Inner Fearrel közösen.
A WATCH MY DYING 2003 tavaszán további fellépéseken népszerűsítette zenéjét. Ezen alkalmak közül a legnagyobb szabású a május 23-án a gödöllői Trafóban történt. Itt a WATCH MY DYING a legendás német thrash zenekar, a Dew-Scented előtt játszhatott a CDT, a CasketGarden és a Monastery társaságában.

A nyár elején újabb változás következett be a WATCH MY DYING felállásában. Először Bori Sándor gitáros csatlakozott júniusban, majd egy hónappal később Maros László távozott magánéleti problémák miatt a csapatból, így a banda újra négy főre olvadt. Szerencsére októberben csatlakozott a bandához Farkas György gitáros, aki a Tormentor egyik alapító tagja volt. Ezzel a történéssel újra teljes lett a WATCH MY DYING és beindult a dalírási folyamat, amelynek eredménye a 2004 nyarán felvételre kerülő első nagylemez.

A zenekar számára a 2004-es év nem is indulhatott volna jobban, hiszen január végén meghívást kaptak, hogy játszanak az angol metalcore banda, a Stampin Ground, március elején pedig az utóbbi évek legtehetségesebb metal csapatának kikiáltott Opeth előtt. Az év többi része – a szokásosan jól sikerült nyári fesztiválozás mellett – a bemutatkozó albumra való felkészüléssel telt. A 2003 nyarán csatlakozott gitáros, Bori Sándor rendkívül aktívan vetette bele magát a dalírásba, így viszonylag hamar elég sok nóta született. Természetesen az ötletek véglegessé, mondhatni wéemdéssé formálásához az idő és próbák sora szükségeltetett, de júliusban elkészültek a számok és megkezdődtek a dobfelvételek a Bakery Stúdióban, Varga Zoltán irányítása alatt. A zenei részek augusztus végéig lettek rögzítve (az ének, a basszus és némi gitár a Grape-ben, Straub Dezső segítségével), majd jött a keverés, illetve a masterizálás szeptemberben. A borítóval utolsó pillanatban lett kész a csapat, de november 5-én megjelent a Klausztrofónia, amelyet két szenzációs bulin (hazai pályán Esztergomban és Pesten, a III. heavymetal.hu Fesztiválon) mutattak be a fiúk.
A zene némileg egyszerűbb lett, mint korábban, de megmaradtak a WMD-re jellemző extrém hangulatváltások, a súlyosság és a szokatlan dalstruktúrák. Veres Gábor minden eddiginél változatosabban énekel a Klausztrofónián. A hagyományos dallamos részekből kevesebb van, viszont hörgés/üvöltés terén sokkal nagyobb változatosságot sikerült elérni, mint a Húsmágnes vagy a Rendszerhiba EP-n. Megszülettek a leggyorsabb WMD számok, a legmetalosabbak és a legnyugisabbak is. Sok helyen billentyű tompítja a maró gitárok erejét, sőt a Nullpontban még harmonika is felbukkan, amelyet a Márió játszott fel. A 2004-es év vége a folyamatos koncertezéssel fog telni, de igazi turnéra 2005 tavaszán fog sor kerülni. November 6-án a csapat egy barátja rögzített a pesti koncertet, amelyből az év végéig klip fog készülni, valószínűleg a Nicht Vor Dem Kind című dalra.
 
Albumok
Hírek

2005. január 13. 19:52

Letölthető angol számok és BPRNR 2.

Sziasztok! Elkészültünk három, a Klausztrofóniával egy időben rögzített angol nyelvű nóta stúdiómunkálataival. A dalok közül kettő letölthető az oldalról: a Carbon és a Time Overdose (magyarul Túladagolt idő). Jó zenehallgatást! Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre,... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 1999
Rajongók: 16 fő
Megtekintve: 5454
Város: Esztergom
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Bordás Zoltán » dob
Bori Sándor » gitár
Eszenyi Imre » basszusgitár
Farkas György » gitár
Veres Gábor » ének
A zenekar szerkesztői: wmd
Rajongók
Ann casketbali Firmi Fleshripper husmagnes istennyila kisskaktusz kuplung metalion28 Ria... tothbetti virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky