3423 bands 12355 MP3 herunterladen

TheShow Crew

TheShow Crew
Vorstellung
"...a TheShow trió első, Vágod a krút?! című anyagát kapartuk elő az internet mélyéről, hogy a play lenyomása után a hazai hiphopszíntér eddig sem ismeretlen alakjainak friss kombóját hallhassuk. Egyikük, Bigmek (Csörköl Zsolt) eddig két, amúgy kiváló szólólemezen van túl, s a freestyle párbajoknak otthont adó színpadok is gyakorta recsegtek súlya alatt (nem személyeskedés). A másik MC, Zéessó (Kapitány Zsolt) is viszonylag ismert pofa, s bár szólóanyagát már évek óta ígérgeti, különféle közreműködésekből azért az ő hangját, stílusát, flow-ját is lehet ismerni.(azóta meglelhető a neten! szerk.zé) A szöveges osztaghoz még Wata társult. A Londonban élő, amúgy persze magyar producer remek elektronikus alapokat pakolt a srácok alá, a szigetország underground zenei modorában, aminek eredménye a (tudomásunk szerint) első olyan magyar lemez lett, amely dubstepet, grime-ot és más elektronikus stíleket vesz alapul a raphez. A húsz tételből álló Vágod a krút? nem kínál világi nagy megfejtéseket. Szellemes, olykor pofátlanul nagyképű oltásokban, humoros koncepciókban, eredeti rímelésben és gyomorszaggató zenei futamokban viszont nagyon gazdag a motyó, amit a www.zenemajom.hu/theshow címen, a vonatkozó utasításokat követve bárki letölthet. Az elektronika, a rap kedvelőinek, valamint partiszervezőknek is forrón ajánlott anyag. Hogy vágják ők is a krút."  
Album und Video
Letzt aktuellen: 2011-12-31Konzert daten
Keine Koncert daten verfügbar!
Band Profil
Type: zenekari oldal
Genre: ELEKTRO
Stil: Zúzós dubstep rappel keverve
Begründen: 2009
Fans: 0 Mensch
Besuchen: 2824
Stadt: Budapest
Stimmen: 0
Web:
Mitglied: Bigmek » MC
Zéessó » MC
Dj Fegz » DJ
Watadub » Producer
A zenekar szerkesztői: tschoppy
stimmen
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky