3428 zenekar 12456 letölthető zene

Schneidi Vibes » Zenekar | Albumok | Fórum | Blog

Schneidi Vibes
Bemutatkozás
1991. július 13-án születtem, Budapesten.
Első lemezem 2006 februárjában jelent meg,
“Ahogy érzem” címmel.
2007-ben elkészült “Ez a játék” című albumom,
mely egy kicsit érettebb hangzást képviselt.
Ezt követte 2008-ban a “Tűzvihar”
című albumom, mely sokkal elektronikusabb
hangvételű volt, mint az előző lemezek.
Még ebben az évben megjelent
“Az Én fegyverem”, amely egy kicsit sötétebb
hangulatot képvisel.
2009 januárjában a visszafogottabb
“Álmodj egy holnapot!” illetve októberben a
“Tükörkép” című album látott napvilágot.
2010 őszén egy eddig ki nem adott dalokat
tartalmazó lemez jelent meg,
“Csakazért” címmel.
2011 januárjában egy kicsit visszafogottabb album,
a “Megtörik a csend” jelent meg,
Majd áprilisban az 5 éves jubileum alkalmából,
a “Best of 2006-2011” válogatáslemez.
Májusban rögzítésre került egy unplugged album is,
amely a “Halk” címet viseli.
A mozgalmas 2011-es év végén ismét stúdióba vonultam,
hogy elkészítsem a “Rádióaktív” lemezt.
Minden eddigi sikeremet felülmúltam ezzel az albummal, végigturnéztam vele egy egész évet, aztán elkezdtem írni az új dalokat.
Ezek pedig "Portré" címre keresztelve egy 11 dalt tartalmazó csomagban jelennek meg 2013 március 14-én!  
Albumok
Portré (2013)
Hírek

2013. február 14. 0:24

Márciusban érkezik az új album!

A tavalyi év intenzív turnézással telt.
Amennyire csak lehetett, bejárattuk a Rádióaktív című albumot, forgattunk klippeket, csináltunk koncertfelvételeket is.
Aztán egyszercsak megszülettek az új dalok.
Aztán fel lettek véve.
Hölgyek és Urak!
Március 14-én megjelenik a PORTRÉ... Tovább

Utoljára frissítve: 2013-03-13Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Pop/Rock
Alapítva: 2006
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 3420
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Schneidi Vibes » Ének,néha gitár, zene és szöveg, meg a felvételek készítése és minden más is!
A zenekar szerkesztői: Schneidi Vibes
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky