3423 bands 12355 MP3 to download
Muzak Box
Introduction
A Muzak Box a Budapesti MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió diákjaiból alakult 2009-ben. Kovács Boglárka középiskolás kora óta ír dalokat, több formációval is próbálta őket zenekari hangzással ellátni, de egyik sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A zenei képzésen kívül azzal a céllal is iratkozott be a zeneiskolába, hogy megtalálja a megfelelő zenésztársakat az alapvetően könnyed és dallamos, de kreatív hangszerelést igénylő zenéhez.

Az iskola hetente szervez klubokat, ahol a diákok egymásnak zenélnek. Egy ilyen klubon látta először zenélni Horváth Károlyt (bass) és Gaál Kristófot (gitár), akik nem csak hangszeres tudásukkal fogták meg, hanem életteli színpadi mozgásukkal. Először Karesz, majd nem sok idő után Kristóf is elfogadta a felkérést.

Így hárman 2009 februárja óta dolgoznak együtt, Karesz és Kristóf is zenélt már együtt a szintén iskolatárs Szalay Dániellel (dob), aki június óta tagja a zenekarnak. Bogi néhány régi dalát újrahangszerelték, Kristóf át is írta némelyiket itt-ott, írtak újakat közösen, Bogi megírta a szövegeket és 2009 augusztusában felvettek 5 számot a Kőbányai Zenei Stúdióban. Azóta csatlakozott Héjja Katalin(billentyű) is, bár őt még csak koncerteken lehet hallani, de ő is teljes jogu tagja lett a csapatnak és várhatóan a következő hanganyagon már viszont hallhatjuk. Stílusilag a zenekar a pop, funk, r’n’b-s zenét játszanak, néhol rockos elemekkel kiegészítve. Mindegyik dal kapott magyar és angol szöveget is, mert bár a Muzak Box főleg itthon szeretne tevékenykedni, a szövegek nem az általános popzenei témákat ölelik fel, és ez talán érdekelhet nemmagyarajkú zeneszerető embereket is.
 
Albums and Videos
Last updated: 2010-12-31Concert dates
No concert date available!
 
Listen our music!
Band Profile
Type: zenekari oldal
Genre: POP
Style: Pop-funky-r'n'b-rock
Founded: 2009
Fans: 1 person
Visited: 4568
City: Budapest
Votes: 0
Web:
myspace.com/muzakboxband
Members: Gaál Kristóf » Guitar-vocal
Héjja Katalin » Keyboard-vocal
Horváth Károly » Bass-vocal
Kovács Boglárka » Vocal
Szalay Dániel » Drums-vocal
A zenekar szerkesztői: Czarly
Favorited
kovhegyi
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky