3431 zenekar 12464 letölthető zene
noise+
Bemutatkozás
A zenekar 2004 nyarán indult, Ihász Péter (Doki) és Vitáris Ádám (Viti) rakták le az alapköveket.

Kezdetnek hobbi szinten zenélgettünk a volt Városi Könyvtár egyik hátsó termében. Mivel zenéltünk, más zenekarokban is együtt így született meg bennünk a gondolat, hogy csináljunk egy bandát. Mindketten Punk Rockot hallgattunk így ez lett a fő irányzat. Írtunk pár számot, melyeket hallhattok a Múló idők albumon is, de csak ketten voltunk.

2005.január. Nem volt basszus gitárosunk egy régi jó barát aki mindig is közel állt hozzánk Papp Szilárd (Pappszi) úgy döntött, hogy megtanul basszusgitározni. Fél év leforgása alatt sikerült elsajátítani néhány saját és feldolgozott számot, így a banda készen állt egy rövidebb koncert adására.

2005. július 21-én került sor az első koncertre, mely a kisbéri gimnázium udvarán tartottunk.
Ezzel a nappal leszögezhető a zenekar alapításának napja. Jöttek a koncertek 2007-ben a Pihent Elme zenekarral megcsináltuk az első koncertsorozatunkat Punk Spring Tour.

2008. telén a zenekar stúdióba vonult és rögzítettük a Múló idők című albumunkat.

Az albumnál segítségünkre volt Törzsök Attila (Makk) és mivel régen is dolgoztunk Makkal, úgy határoztunk, hogy a továbbiakban ő is a zenekar tagja lesz. Belépése több változást is hozott, csináltunk pár feldolgozást, és az új dalok is színesebbé váltak valamint a szervezési feladatok egy részét is átvállalta.

A banda így most négy taggal játszik és nemsokára felveszünk egy kislemezt mely 5-6 zenét fog tartalmazni.
 
Albumok és Videók
Utoljára frissítve: 2010-06-04Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: punk-rock, pop-punk
Alapítva: 2005
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 2376
Város: Kisbér
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Ihász Péter (Doki) » gitár+ének
Törzsök Attila (Makk) » gitár+ének
Papp Szilárd (Pappszi) » basszus gitár (vokál)
Vitáris Ádám (Viti) » dob
A zenekar szerkesztői: petigyerek11
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky