3427 zenekar 12457 letölthető zene
Klinika
Bemutatkozás
A Go4it zenekar gyökerei valahol a pattintott kőkorszak környékén keresendők, amikoris három túrkevei fiatalember, Nagy Sándor (dob), Takács "Kócos" Roland (basszus) és Tóth "Lanyó" László (gitár) először zenélgetni próbáltak. Az évek teltek-múltak, a srácok megtanulták kezelni a hangszereiket, majd 2006 nyarán elhatározták, hogy ideje vokális fronton egy kis fejlődésnek, konkrétan kellene egy énekes, meg esetleg még egy gitáros, és a klasszikus apróhirdetős módszerhez folyamodtak, aminek az eredménye Borza János érkezése lett, aki azóta is igyekszik mindkét poszton helytállni. Nem sokkal ezután Lanyó távozott, így a csapat hosszú ideig trió formában működött. Próbálkoztak különféle feldolgozásokkal (Kyuss, Black Sabbath, Queens Of The Stone Age, Tool), valamint megszülettek az első dalok, s ezzel körvonalazódni kezdett a zenei irányvonal, ami agyas, elszállós, de emellett meglehetősen nyers, szigorú valami lett, és azóta is folyamatosan alakul. A csapat 2007 tavaszán túlesett első koncertjein. 2007 végén gitárfronton történt erősödés: Koós "Joci" József érkezett, aki fiatal kora ellenére igen technikás dolgokat vitt bele a zenébe, emellett feszesebbé, harapósabbá tette a csapat megszólalását. Felléptek többször Túrkevén, emellett Balmazújvároson és Törökszentmiklóson is tiszteletüket tették. 2008 tavaszán Kócos sajnos kilépett, ezután szűk egy év szünet következett, a tagság ezalatt máshol élte ki a zenészhajlamokat. 2009-ben aztán érkezett Vincze Robi az After Rainből kisegíteni, újraindítva a csapatot, majd nyáron érkezett Szemes Attila állandó vastaghúrosnak, s ezzel remélhetőleg ismét teljes és kreatív felállás alakul ki.˙  
Albumok
Hírek

2010. február 25. 13:08

Ismét a demo!

Sikeresen felvettünk 4db számot, egy nagyon kedves ismerősünknél. Három napunk volt rá, ami nagyon hamar eltelt. Joci azóta is vissza sírja azokat a napokat :)
Készült egy kis videó is. Hamarosan azt is meg lehet majd nézni a jutyúbon. A debreceni döntőig viszont még nem lesz meg az anyag,... Tovább

Utoljára frissítve: 2010-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: progressív metálos alföldirock
Alapítva: 2006
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 4053
Város: Túrkeve
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Borza János » ének, gitár
Koós Joci » gitár
Nagy Sándor » dob
Szemes Attila » bass
A zenekar szerkesztői: go4it!
Rajongók
Hozzászólások
rockopera 2008. dec.. 24.  02:50 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. cimem:...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky