3430 zenekar 12463 letölthető zene
koncert itthon Chanson-ban
Bemutatkozás
A zenekar tagjai képzett zenészek és komoly zenei múlttal rendelkeznek. A szólógitáros (Báder Róbert Olivér) Bécsben tanult dzsessz szakon, a billentyűs (Gyárfás Levente) a nagyváradi Partium Egyetemen a zenepedagógiát és karvezetést tanult, a basszusgitáros (Haraji Adalbert) a nagyváradi Hubik magánintézetben végzett klasszikus gitár szakon, és a dobos (Görbe József) népművelő iskolában tanult. Külön-külön, több zenekarban játszottak, melyekkel számos zenekari és egyéni díjat nyertek el.
Most néhány szót magáról a zenekarról. Mint a fentiekből kiderült instrumentális zenéről van szó. Jelenleg a zenekar egy közel négy órás repertoárral rendelkezik, amely magában foglal úgy sztenderdeket, mint saját szerzeményeket, melyek a latin dzsessz bűvöletében születtek. A zenekar komolyságát tükrözi, hogy több mint százötven fellépésen van túl. Ezért úgy érezzük, hogy felkészültek arra, hogy Önöknél is megmutassák tudásukat, Magyarországon, ahol a dzsessz zenének sokkal nagyobb a tradíciója és iskolája. A zenekar 2005-ben megnyerte az „Év zenekara” díjat.  
Albumok és Videók
Utoljára frissítve: 2011-07-17Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: JAZZ
Stílus: latin jazz
Alapítva: 2004
Rajongók: 3 fő
Megtekintve: 3799
Város: Nagyvárad
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Báder Róbert Oliver » gitár
Görbe József » dobok
Gyárfás Levente » zongora
Haraji Adalbert » basszusgitár
Pető Zoltán » saxofon
A zenekar szerkesztői: kimcab
Rajongók
Lydian virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky